20 éve, 1992. január 8-án hunyt el Lewandovszki Tiborné született Schermann Aranka tanítónő.

Egy adott település fejlődésében, erkölcsi és kulturális arculata meghatározásában fontos szerepet játszanak az iskolák, az abban tanító pedagógusok. Nagykáta elmúlt két évszázados históriájában többszáz tanító, tanár működött közre abban, hogy a lámpás fénye bevilágosítsa a rejtett zugokat, elősegítse a település lakóinak boldogulását.

A pedagógus nemcsak tudását adta át, magatartásával, viselkedésével, véleményével formálta környezete erkölcsi arculatát. A tanító, a tanár mindig is egyfajta etalon volt, aki a legnehezebb helyzetekben is képes volt erkölcsileg követhető példát mutatni.

 

Ez a példamutatás nem volt mindig könnyű, hiszen ő is ki volt szolgáltatva az aktuális hatalom önkényének, csábító befolyásának. Sokszor csak az utókor tudta eldönteni, hogy egy pedagógusi életpálya útvesztőiben mit is jelentett egy-egy erkölcsi kiállás. Egy ilyen, 66 éve történt példamutatás történetét szeretném most kedves olvasóimmal megosztani.

Nagykátán 1920-ban indult meg a polgári iskolai tanítás. A nagykátai járás első polgári iskolájában 1944-ig a mai MOL benzinkút helyén levő un. tornyos iskolában, illetve néhány (fiú)osztály a Kossuth utcai un. Bodrogi-házban tanult. A háborúban megsérült iskolaépületből előbb a Zárda utcai, majd 1947-től a sebtében helyreállított vásártéri iskolába költözött a képzés.

KÉPEK

Kezemben tartom az utolsó tanév hivatalos értesítőjét, mely szerint az 1947-48-as tanév polgári iskolaként indult és 8 osztályos általános iskolaként fejeződött be. A 28. tanév tantestülete ismerős neveket tartalmaz. Tóth Endre magyar-történelem-földrajz szakos tanár képesítésén túl még rajzot, éneket, testnevelést, szabad beszélgetést tanított. Bandi bácsi az énekkar és a fiú önképzőkör vezetője volt. Tóth Endre négy évig, 1958-1962 között osztályfőnököm volt, irodalmat, történelmet, rajzot tanított egy évig a Zárda utcában, majd a gimnázium kiköltözése után 1959-től további három évig a vásártéri iskolában.

Felesége, Tóth Endréné sz. Puskás Anna magyar-történelem szakos tanár engem nem tanított, ugyanakkor Annuska nénit természetesen jól ismertem, néhányszor helyettesítette Bandi bácsit. Gyulai Margit népiskolai tanítónő az én időmben Babi néniként énektanárunk, az iskola igazgatóhelyettese volt. Személyesen tehát az utolsó polgári iskolai tantestületből hárman tanítottak engem tíz év múlva teljes óraszámban vagy helyettesítő tanárként.

A megbízott igazgató özv. Borsányi Istvánné sz. Zsámbokréthy Irén mellett az utolsó tantestület tagja volt még Lewandowszki Tiborné sz. Schermann Aranka, Lewandowski Tibor, Schöck Rozália, Vásári Jolán, Lönhard Erzsébet, Szűcs Ilona, Szőke Miklós. Középiskolai tanári iskolai oklevele egyedül Szűcs Ilonának volt, így 1950-ben ő lett a vásártéri épületben létesült gimnázium első igazgatója. Mellesleg a 28 évig működött polgári iskola története megírásra vár. Érdemes lenne a helytörténészeknek erre energiát, a városvezetésnek a kiadásra pénzt áldozni. A vásártéri iskola centenáriumára

2005-ben a száz éve avatott nagykátai zsinagóga centenáriuma kapcsán szerveztünk emléknapot. A szeptember 27-én megtartott rendezvény keretében szerveztük meg a Nagykátáról elszármazott Bernáth László „Időmozaik” c. könyvének a bemutatóját. Laci bácsitól a közönség mindenekelőtt gyermekkora élményeire kérdezett. Ekkor tudtam meg, hogy a fent idézett tantestületi névsorból többen szerepelnek, mint mindkettőnk tanítói, természetesen 15-18 év eltéréssel. A neves újságíró, a holokauszt ma már utolsó nagykátai túlélője elmesélte Aranka néni történetét, melyet könyvébe is beépített.

A koncentrációs táborban játszódó jelenet alkalmat adott az írónak a visszaemlékezésre:

„…Hárman ültek a földön, a barakk napsütötte oldalán. Kivételesen nem ételekről beszéltek, hanem az iskolákról. A vöröshajú, szeplős társuk volt a legidősebb a maga tizenhat évével, aki naponta beutazgatott a közeli városba, ahol egy gépipari technikum első osztályának büszke diákja volt. Ketten még falujuk polgári iskolájába jártak, de ők sem egy osztályba. A magas fiú volt a legfiatalabb, éppen ezekben a napokban múlt tizennégy éves, iskolatársa egy évvel volt idősebb. Ők ketten éppen azt a kedves, idős tanár nénit emlegették, aki az első sárgacsillagos napon levetette róluk a megalázó jelvényt.

Igaz, csak erre az egy napra szólt a félhivatalos gesztus, mert az ország iskolái a háború miatt a szokásosnál hamarabb, április végén fejezték be az 1943/44-es tanévet. Ott, az iskolaudvaron pedig már csak a szokásos beszédekre és bizonyítványosztásra vártak, amint osztályonként felsorakoztatták őket.

Aranka néni, mert így hívták a tanárnőt, odament a négy gyerekhez, és azt mondta, hogy tépjék le a frissen felfércelt csillagokat, majd mielőtt hazaindulnak, keressék meg őt, és ad biztosítótűket, hogy az utcán ne legyen semmi bajuk.

A napsütötte barakkfal mellett azt találgatták. Miért tette ezt Aranka néni, kinek férje ráadásul katonatiszt volt egykor. Az első világháborúban parancsnokolt a híres Przemysl-nél, amire időnként – nagy tárgyilagossággal- visszaemlékezett az óráin, mert Aranka néni mellett ő is történelmet tanított

- Jószívű volt – magyarázta egyikük a tanárnő magatartásának vélhető okát.

- És bátor. Ha az a buta nyilas rajztanárnő észrevette, talán fel is jelentette – tette hozzá a magas fiú…”

Aranka néni fent idézett emberséges tettét ismertem: az egykori tanítvány, Kátai Szilveszter tanár úr által 1992-ben a „Nagykátai Újságban” közölt nekrológ tartalmazta ennek leírását. Laci bácsi könyve német nyelven is megjelent, így ezáltal az epizódnak egyfajta nemzetközi ismertsége is lehetett.

Az epizód által felvázolt kép teljessé tételéhez néhány adalék. A nagykátai polgári iskola évkönyve az 1943-44-es tanév krónikájában a tanév zárását a következőképpen tárgyalta: „Az utolsó tanítási nap március 31-e volt, az 1944. március 29-én kelt 8550/1941. V.K,M.sz. rendelet értelmében a bizonyítványokat április 5-én osztottuk ki.- Évzáró ünnepélyt nem tartottunk.” Az évkönyv az iskola minden egyes tanulójának feltüntette a vallását, melynek értelmében a tanév során a járásból verbuvált diákság soraiban hatan voltak az izraelita felekezet tagjai. Akikre tehát Aranka néni gesztusa azon a nevezetes bizonyítványosztási napon kiterjedt: Hirschl Imre, Hirschl Sándor, Schreiber Illés, Bernáth Miklós, Fischer László, Braun György. Májusban Nagykátán létrejött a gettó, ahová a Gyömrőtől Tápiógyörgyéig terjedő terület minden zsidó lakosát bezsúfolták embertelen körülmények között. 1944. augusztusában a gettót feloszlatták, melynek lakói az utolsó éjszakájukat éppen a polgári iskola épületében töltötték. A 10 éves, második polgárista Hirschl Imrét. A 8 esztendős Hirschl Sándort, a 11 esztendős, harmadik polgárit végzett Braun Gyurit szüleikkel együtt 1944. augusztus 15-én Auschwitzban elgázosították. Aranka néni itt már nem tudta megvédeni tanítványait. ( A névsorban szereplő többi fiúra valószínűleg hasonló sors várt, csak ők más településről jöttek. A nagykátai zsidóság holokauszt veszteséglistáját Kátai Szilveszter tanár úr állította össze.)

Schermann Aranka 1896. március 20-án született a felvidéki Lékán. Gimnáziumba Kőszegen járt, polgári iskolai tanári oklevelét Budapesten szerezte. Tanári állást töltött be a Mátra alján levő kisvárosban, Pásztón, a Kecskeméthez közeli Izsákon, majd az 1920-ban alapított nagykátai polgári iskolába kapott kinevezést.

Ezekre az évekre a ma már csak a hetvenen felüli nemzedék emlékezhet. Egyik képviselőjük, Rigó Mihály 2000-ben így írt a Nagykátai Újságban:

„…1946 őszére, amikor az első polgáriba vagy az ötödik elemibe mehettünk volna, megvalósult a kötelező nyolcosztályos általános iskola, a volt Polgári Iskola alapjain, annak tanári karával. A Felvidékről idemenekült Király Tibor volt az igazgató, Lewandowszky Tiborné – Aranka néni az osztályfőnökünk. A tanári kar többi tagja is, ma már legendaszámba menően nagyszerű pedagógus volt: Schöck Rozália, Lönhardt Erzsébet, Szűcs Ilona, Vásári Jolán, Lewandowszky Tibi bácsi, Bándy tisztelendő úr, Búzás Ernő, Puskás Ottó, Lakos Géza. Tőlük ezekben a nehéz időkben is csak a jót, a szépet –akkor még- az igazat tanultuk. Valamennyien, még tanáraink is súlyos nélkülözések közepette éltünk, kopott, sőt rongyos volt a ruhánk, tízóraira legfeljebb zsíros vagy lekváros kenyeret vihettünk, de lelkiismeretesen tanítottak bennünket és mi tanultunk….”

Aranka nénit, mint „reakciós”, politikailag megbízhatatlan személyt a polgári iskolai képzés 1948-ban történt megszűnése után Nagykátáról Úriba helyezték át, ahol 1963-ban bekövetkezett nyugállományba vonulásáig tanított. 45 évig állt a katedrán, ahol tudását adta át tanítványainak, erkölcsi tartásával nevelte környezetét. Aranydiplomáját Heimann Győző iskolaigazgató adta át. Gondolatok egy osztályképről

A magyar nyelv és irodalom, a történelem mellett taníthatta volna a német, angol, francia nyelvet is. Jól tudjuk, hogy ebben a korban általános iskolai szinten csupán az orosz nyelv oktatására volt lehetőség. Aranka néni a fentieken túl tudott még latinul, ismerte az olasz nyelvet is. Nyugdíjasként 25 évig tanította magántanítványait a fenti világnyelvekre, segített az ezen nyelveken írt levelek lefordításában.

„…Mind tanártársai, mind tanítványai és ismerősei nemcsak a kiváló szakembert, hanem humánus és optimista magatartását is ismerték és értékelték benne. Közel egy évszázados élete során átélt világháborúkat, forradalmakat, üldöztetéseket, birodalmak születését és bukását. Aranka néni mindezek során tiszta, segítőkész és derülátó maradt, így lett halhatatlan…”

Élete utolsó hét évét ágyhoz kötötten töltötte. Nehéz sorsát és állapotát megnyugvással, a tőle megszokott türelemmel viselte. Lakása –melyet azóta lebontottak- az Árpád út és az Árpád köz sarkán, a mai Magoss-féle autószervíz helyén volt.

„…Szó szerint a Föld minden tájáról érkeztek hozzá barátok, hálás tanítványok és leveleik. Nagykátáról, Tápióbicskéről, Úriból, Izsákról, Ausztriából éppúgy mint az USA-ból, Franciaországból. Nemrégiben egy teljesen ismeretlen német hölgy kereste Majna-Farankfurtból. Ott hallott Aranka néni humanizmusáról, s mivel hivatalos úton hazánkban járt, mellékesen felkereste, mert messzire sugárzó személyisége érdekelt. Nem gyűjtött vagyont, kincseket, mindenét másoknak adta át…” (Részletek Kátai Szilveszter írásából.)

A cikk anyaggyűjtése során szerettem volna választ kapni arra, hogy mikor érkezett Aranka néni Nagykátára. A birtokomban levő polgári iskolai évkönyvek szerint erre valamikor az 1920-as évek végén, az 1930-as esztendők elején kerülhetett sor, s mindenképpen több mint 15 évet tanított a polgáriban. Első férje, dr. Horky János halála után tanárkollégája, Lewandowszky Tibor (1894 – 1961) lett a második férje. Ma mindketten a nagykátai temetőben, közel a kápolnához, attól nyugatra levő sírban nyugszanak.

Basa László

IRODALOM

- Kátai Szilveszter: In memoriam Lewandowszky Tiborné Schermann Aranka. Nagykátai Újság, 1992. január.

- Kátai Szilveszter: A második világháború nagykátai áldozatai. Kiadta a Nagykáta Barátainak Köre 1989-ben.

- A nagykátai m.kir. állami polgári fiú- és leányiskola évkönyve az 1943/44 iskolai évről. Nagykáta, 1944.

- A nagykátai m. állami polgári fiú-leány és az állami általános iskola évkönyve az 1947-48. iskolai évről. Nagykáta, 1948.

- Bernáth László: Időmozaik. Dokumentumregény. Coldwell Könyvek. Budapest, 2005.

- Rigó Mihály: Egy régi ballagás. Nagykátai Újság, 2000. május.

- Basa László: A vásártéri iskola centenáriumára. Megjelent a tapiokultura.hu online újságban 2012. január 12-én.

- Basa László: Gondolatok egy osztályképről. Megjelent a tapiokultura.hu online újságban 2011. január 14-én.

- Basa László: A zsinagóga avatásának 100. évfordulóján visszatért Nagykátára a 108 558-as táborlakó. Tápiómenti 2 hetes, 2005. október 13.

- Köszönöm Heimann Győző nyá. igazgató szíves adatközlését.