Kishazánk, a Tápió mente kollektív öntudatának és lokálpatrióta törekvéseinek fontos területe a jeles szülöttek felkutatása, a nemzet büszkesége részét képező életpályák bemutatása. Különösen fontos ez az esetben, amikor kevésbé ismert hazánkfiáról van szó, amikor az adott településen nincs a felmutatott személynek emlékjele, jó értelemben vett kultusza. KÉPEK

Tápiószele mai kulturális pezsgésének gyökerei a XIX. századba nyúlnak vissza. A Tápió mentén sehol máshol nem tapasztalható számban és arányban volt jelen az a kisnemesi-értelmiségi réteg, mely megyei és országos tisztségekben bizonyította rátermettségét. A Dubraviczkyak, Vicziánok, Rákóczyak egyaránt otthonosan mozogtak a reformkori megyei és fővárosi közéletben –tehát kibontakozásuk színtere nem mindig Szele volt-, melynek révén baráti kapcsolataik nyomán többen telepedtek le a községben. Ebbe a körbe tartozik a Geszner-család, Danielisz János honvédezredes, Flór Ferenc, a szabadságharc katonai egészségügyének irányítója is.

Amíg az előbb említett Dubraviczky Simon és Rákóczy János a magyar történelem jeles alakjaivá váltak, addig a Geszner-család tevékenységének jótékony hatása már közvetlenül a település életére sugárzott ki.

A Szelén 1849-ben megtelepült család feje, idősebb Geszner Mihály sebészorvos halálának 155., a tudományokban jeleskedő unoka, Gerendás Mihály születésének 105. évfordulója indokolja a most közölt méltatást.

Hollósy János kutatásaiból tudjuk, hogy a család Szelére történt letelepedése előtt a Zólyom vármegyei Polhorán élt. Geszner Mihály (1784-1858) négy fia a pesti egyetemen tanult. Itt kerültek kapcsolatba a márciusi ifjak köréhez tartozó évfolyamtársakkal, Rákóczy Jánossal és Flór Ferenccel. Különösen a szelei birtokkal rendelkező Rákóczy-családdal alakult ki baráti viszonya az orvostudornak készülő fiúnak, melyet több nyáron eltöltött szelei vakáció bizonyít. A látogatások során megkedvelték a csendes kis települést, melynek következménye az 1849-es letelepedés lett.

Ifjabb Geszner Mihály (1813-1880) a pesti egyetemen szerzett orvosi diplomát 1838-ban. Amikor Kossuth 1849. április 5-én Nagykátára érkezett, az általa a Keglevich-kastélyban létrehozott hadikórházba többek között Geszner Mihályt rendelte be szolgálatra. A levelet a jó barát, az akkor Kossuth titkáraként működő Rákóczy János fogalmazta meg. „Ennél fogva ezennel felelet terhe alatt meghagyom önnek: hogy jelen rendeletem vételével orvosi és sebészi műszereivel egyetemben azonnal Sz(ent)mártonkátára sietni hazafiúi s hivatalos kötelességének ismerje.” – szólt a levél. (Kossuth április 5-6-án, Szentmártonkátán tartózkodott.)

Nem ismeretes, hogy Geszner Mihály meddig ápolta Nagykátán a sebesült honvédeket, de azt már leveleiből tudjuk, hogy 1849. júliusában a Geszner-házban a Közép-tiszai hadsereg főtisztjeit látta vendégül. Ő volt, aki segítette a másik jó barátot, Flór Ferencet, akit a szabadságharcban játszott szerepe miatt 15 évre száműztek Tápiószelére.

A harmadik generáció képviselője, Geszner Gyula (1848-1914) gyógyszerész lett, aki szolgálatát haláláig Szelén végezte. 1906-ban kötött házassága második évében, 1908. január 30-án, Tápiószelén született egyetlen gyermeke, a később nevét Gerendásra magyarosító „Misike”.

Gerendás Mihály (1908-1976) a családi örökség továbbvivője, a legsokoldalúbb Geszner volt. Az Állami Felsőipariskola gépészeti szakát végezte el, majd a MÁVAG-ban lett gépésztechnikus 1927-28-ban. A szegedi Ferenc József Tudományegyetem Matematika és Természettudományi Karán 1928-32 között tanult. Itt szerzett doktorátust –bölcsészdoktor- 1934-ben. Pályakezdő éveiben a Matematikai és Természettudományi Kar. II. számú Vegytani intézetében töltötte 1933-35 között. 1935-38 között az Általános és Szervetlen Vegytani Intézetben dolgozott.

1938-1944 között az Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert által vezetett Orvosi Vegytani Intézetben volt alkalmazásban. Ezekben az években többek között az ő feladata volt a mikroszkópfotózás, mely tevékenység alapját képezte fényképezéssel kapcsolatos hobbijának. 1938-39-ben Berlinben ösztöndíjas volt, Otto Heinrich Warburg Nobel-díjas biokémikus professzor intézetében tevékenykedett. 1941-ben egyetemi magántanárrá habilálták A biokémia módszertana témakörben. 1942-43-ban a Szegedi Állami Felsőipariskola vegyi tagozatán is tanított.

Szent-Györgyi Albert (1893-1986) a magyar Nobel-díjasok között az egyetlen tudós, aki Magyarországon lefolytatott kutatási eredményei révén kapta meg a legnagyobb tudományos elismerést. 1930-1945 között Szegeden az orvosi vegytan tanszékén volt vezető professzor. Az un. Szent-Györgyi-iskola olyan jelentős tudósokat, munkatársakat foglalkoztatott, mint Szalay Sándor, Banga Ilona, Laki Kálmán, Gerendás Mihály, Erdős Tamás, Lóránt László, Mihályi Elemér, Ernst Jenő, Staub F. Brunó.

Gerendás Mihály 1944. szeptember 1-jén távozott Szegedről, majd 1944-47 között a Tihanyi Biológiai Intézet biokémiai osztályát vezette. 1947-52 között a budapesti egyetem Biokémiai Intézetében egyetemi tanár, 1950-53 között az MTA Elektronmikroszkóp Laboratóriumának igazgatója volt.

Ezekről az évekről így vallott Lovas Béla (1912-2003), akit a véletlen sodort össze Gerendás Mihállyal, aki munkatársának alkalmazta a tudóst:”Fölkerültünk Budapestre, és ott kezdődött életem legcsodálatosabb időszaka: az elektronmikroszkóp. Belezuhanni egy ismeretlen világba, a molekulák világába, megismerni azokat a szerkezeteket, amelyeket fénymikroszkóppal csak sejtettünk, hogy léteznek. Azért is csodálatos volt, mert ez volt az egyetlen elektronmikroszkóp az országban, és nem számított, hogy én orvos vagyok, mindennel kellett foglalkozni: fémek felületével éppen úgy, mint a kerámiaszerkezetekkel, de a témám az mikrobiológia volt. Én fényképeztem le a világon először az influenza vírusban a belsejében az információt magában rejtő úgynevezett, ribonukleinsavból álló spirált. Ez egy olyan iszonyatos szenzáció volt abban az időben, hogy körülbelül 1500 különlenyomat kérést kaptunk az egész világról.”

1950-ben rövid ideig Prágában végzett kutatásokat. 1953-tól 1974-es nyugdíjazásáig az Országos Vérellátó Szolgálat biokémiai laboratóriumának osztályvezetője volt. 1968-ban Laki Kálmánnal közösen jelent meg 1968-ban New Yorkban „Fibrinogen” c. tudományos értekezése, mely egyfajta világhírnevet szerzett eddigi kutatásainak. 1974-ben vonult nyugalomba.

Kutatási területe az izomösszehúzódás mechanizmusának tisztázása, majd a véralvadási folyamatok megismerése volt. Nagy érdeme a véralvadást nagymértékben serkentő fibrinkészítmény megalkotása, vérképződményekből plasztikusan formálható készítmények –pl. a sebészetben használatos cérna- az ún. bioplasztok foglalkoztatták. Találmányát egy edinburgi vállalat hasznosította. Általánosan elfogadottá vált programja, az un. koagulogram megalkotása, melynek segítségével a véralvadási zavarok definiálhatók. Tudományos értekezései számos országban láttak napvilágot, így többek között a hazai publikációk mellett Jénában, New Yorkban.

1948-ban Semmelweis Ignác-emlékérem, 1949-ben a Debreceni Egyetem ezüst plakettje elismerésben részesítették. 1949-ben Kossuth-díjat kapott. 1967-ben Than Károly-emlékérem kitüntetettje lett. Tagja volt a Magyar Kémikusok Egyesületének, melyen belül 1950-1976 között a biokémiai szakosztály elnöke megbízást is ellátta. A Magyar Fotóművészek Szövetségének 1971-től volt tagja.

Legmagasabb elismerése az 1949. március 15-én átvett Kossuth-díj ezüst fokozata volt. A díjat Rákosi Mátyás, Dobi István, Ortutay Gyula jelenlétében Szakasits Árpád köztársasági elnök nyújtotta át. Kik kapták a díjat alapítása, 1948 után második alkalommal? Csak néhány név, melyek között találunk ma is értékálló, példamutató teljesítményt, a korra jellemző politikai elkötelezettséget honoráló munkásságot. Tehát: Aczél Tamás, dr. Andics Erzsébet, Balázs Béla, Beck András, Bokros Birman Dezső, Fischer Annie, Gellért Oszkár, Gergely Sándor, Gerő Ernő, dr. Gillemot László, Gobbi Hilda, Hont Ferenc, Kmetty János, Osváth Júlia, dr. Pach Zsigmond Pál, Pór Bertalan, Radványi Géza, dr. Rátkai Márton, dr. Révai József, Rudnay Gyula, dr. Rusznyák István, dr. Schöpflin Aladár, Székely Mihály, Szőnyi István, Tersánszky Józsi Jenő, Vásárhelyi Zoltán, Zelk Zoltán, stb.

Fényképezéssel is foglalkozott, számos hazai és nemzetközi fotópályázaton nyert díjat, kiemelkedő szerepe volt a diaporáma műfaji megteremtésében. Speciális területe volt a mikroszkópon keresztül való fényképezés, melyből rendkívül látványos diaporáma sorozatokat tudott összeállítani. A véradás ösztönzése, fellendítése érdekében a Vöröskereszt fennállásának 100. évfordulójára készített Amit adtál az élet c. filmje a cannes-i filmfesztiválon „Aranyláng” díjat nyert.

A közelmúltban Gyulán nyílt meg az Aesculop Fotóklub kiállítása, melynek megnyitó köszöntőjéből idézek: „Az 53 éve megszakítás nélkül dolgozó fotóklubunk, amely S.E. Aesculap Fotóklub evet viseli. 1989-ben a Művelődési Minisztériumtól a Kiváló Együttes címet kapta, eddig végzett fotókulturális munkássága elismeréséül. Az eltelt idő alatt kilenc fotóművészt nevelt ki az Aesculop Fotoklub, akik világhírre tettek szert munkásságuk révén.

Mivel már több művészeti csoport működött az Egészségügyi Szakszervezetben, dr. Gerendás Mihály egyetemi tanárt, Kossuth-díjas biokémikust kérték fel arra, hogy mint elnök szervezze meg a fotószakkört.(…) A Gerendás tanár úr vezetése alatt a fotószakkör oly sikeresen és gyorsan ívelt felfelé az ismertség horizontján, hogy rövid idő alatt elérte a fotóklub megkívánta grádust. Ekkor az orvosi egyetem vette át a felügyeletet és anyagi támogatását az immáron Aesculop nevet viselő fotóklubnak.

Gerendás tanár úr magas képzettségére vall, hogy ezt a nevet választotta a klubnak. Az elnevezés a görög mitológiából, az Asclepios, az orvos isten szóból származik (…)

Szent-Györgyi professzor úrnál, a laboratóriumban Miska bácsi feladatai közé tartozott a mikroszkópfotózás. Így gyűlt össze egy hatalmas anyag. Mivel Gerendás tanár úr nemcsak tudós volt, hanem művészi vénával is rendelkezett, észrevette a mikroszkóp látóterében a művészi mondanivalóját az egyes felvételeknek. S ezzel kezdetét vette a haza művészi mikroszkópos fotózás…”

A Magyar Biokémiai Egyesület Gerendás Mihály Emlékérem kitüntetést alapított. Szarvassy Imre, az Aesculap Fotóklub elnöke és Godó Ferenc, a SOTE Szakkollégiumának főigazgatója 2008-ban megalapították a Gerendás Mihály-díjat. „Élete végéig levelezett több szelei volt tanítójával, a legintenzívebb kapcsolatot Hollósy Jánossal tartotta.” 1976. június 16-án halt meg Visegrádon.

A Tápiószele központjában egészen az 1980-as évekig állt a szakértők szerint 200 évesre becsült kúria, melynek lakója a Geszner-család beköltözése előtt Simonffy Kálmán, a neves dalszerző volt. Hollósy János bácsi megírta a ház krónikáját, s keserűen állapította meg, hogy egy jelentős kultúrtörténeti értek pusztult el a Geszner-laknak az 1980-as évek elején történő lebontásával. Ehhez csendesen csak annyit teszek hozzá, hogy egykori lakóinak, a történelemben és a tudományokban jeleskedő szelei polgároknak még utcanév sem őrzi az emlékét.

Basa László

IRODALOM

- Hollósy János: A Geszner-udvar krónikája. In.: Helytörténeti emlékkönyv. Szerk.: Gócsáné Móró Csilla. Blaskovich Múzeum Baráti Köre, Tápiószele, 1999.

- Bihari József: Európa útján a Tápió-vidék művelődéstörténeti emlékeivel. Szentendre, 2003.

- Kucza Péter: A Tápió-vidék könyvészeti és sajtóbibliográfiája a kezdetektől 1945-ig. Nagykáta, 2003.

- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja. Akadémia, 1988.

- Basa László: Kossuth orvosa és Kossuth-díjas unokája. Tápiómenti 2 hetes, 2008. november 27.

- Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990.

- A kísérletes orvostudomány megalapozói. (internet)

- Gerendás Mihály (Wikipédia, a szabad enciklopédia az interneten.)

- Mikrószkóp fotók a Pándyban. Gyulai Hírlap Online, 2013. február 3.

- Megemlékezés a 2003-ban elhunyt Lovas Béláról (internet)