195 éve született Budán, 175 éve hunyt el egy lovasbaleset következtében Egreskátán gróf Keglevich Géza

A helytörténetírás sokszor kimondatlan közhelye, ugyanakkor alapvető evidenciája, hogy egy település történetét a XX. századot megelőző időszakokban elsősorban az ott élő földesúr és családja történetén keresztül lehet bemutatni. Megkerülhetetlen ez a tény, s függetlenül a kékvérű család érdemeitől, az ő jelenlétük és befolyásuk a legnagyobb befolyással bírt a falu vagy mezőváros életére.

KÉPEK Elsősorban a nemesi famíliák irattárának, képes és szöveges okleveleinek tanulmányozása révén jutunk olyan adatokhoz, melyeken keresztül a település egyéb viszonyaira is következtetni tudunk. A jobbágy nem vezetett naplót, nem festette meg felmenőinek arcképét, nem épített műemléki ranggal bíró kastélyt, nem örökítette utódaira a nemesi címert. Legtöbb esetben még a neve is feledésbe merült, hacsak valamilyen tizedjegyzék nem őrizte meg azt az utókor számár

Nagykáta történetét évszázadokon keresztül a Káthay- és a Keglevich-család jelenléte uralta. Ebben a tekintetben különleges jubileumhoz éreztünk 2013-ban. 350 éve, 1663. május 9-én Torna várában köttetett az az egyezmény, mely pontot tett a Káta nemzetség kb. 500 esztendős birtoklásának a végére, s kezdetét vette a mintegy 300 esztendős Keglevich-família jelenlétével jegyzett időszak. A horvát eredetű famíliának érdekes módon a Gábor keresztnevű leszármazói voltak a család legjelentősebb tagjai. Az első Gábor nevéhez fűződik Nagykáta mezővárosi kiváltságának megszerzése, a temetőkápolna felépítése. A Mária Terézia királynő aláírásával ékesített oklevél 270 éve, 1743-ban született. Mindkét esemény megérdemli, hogy a mindmáig látható oklevelek – melyek a Magyar Országos Levéltárban őriztetnek- keletkezésének történetével, az abban leírtakkal, hatásukkal részletesen is foglalkozzunk.

A Keglevichek nagykátai ágának legjelentősebb alakja a „második” Gábor (1784-1854), az utolsó magyar tárnokmester, a reformkor és a szabadságharc jeles személyisége volt. Az utolsó tárnokmester Nagykátán –s az országban levő Keglevichek közül- egyedül az ő végső nyughelye került be a Nemzeti Sírkertbe. Felesége a 14 évvel fiatalabb Sándor Matild (1798-1843) –az „ördöglovas” Sándor Móric nővére, a mai köztársasági elnök palotája építtetőjének a leánya- hét gyermekkel ajándékozta meg. A házasságkötésre 1798. március 21-én Bécsben került sor. Az elsőszülött Géza 1817-ben jött a világra, s két nappal múlt húszéves, amikor Egreskátán egy tragikus lovasbalesetben életét vesztette. Második gyermeke, Alexandra (1820-1841) 1838-ban ment nőül Ürményi Lászlóhoz.

A harmadikként, 1824. december 20-án született Gyula (1824-1865) , kinek 1848-ban báró Orczy Georginától (1828-1894) született második gyermeke harmadikként viselte a famílián belül a Gábor nevet. III. Keglevich Gábor (1848-1926) Nagykáta díszpolgára volt, több évtizedet töltött az egreskátai kastélyban. 1909-ben költözött Budapestre, ahol haláláig élt.

Mindhárom Gábor a nagykátai temetőben nyugszik. A kápolnát építtető I. Gábor, Mária Terézia tábornoka lett a kripta első „lakója”. Míg a tárnokmester II. Gábor a kápolnán kívül létesített sírboltban kívánt nyugodni, addig III. Gábor már a kripta sírhelyeinek beteltével a kápolna oldalfala és egy pillére összeépítésével alakítatta ki végső nyughelyét.

A negyedik gyermek, az 1825. szeptember 7-én Budán született Eugénia (1825-1854) 1851-ben ment nőül gróf Almásy Déneshez (1817-1871). Az ötödikként 1828. január 11-én világra jött Emma (1828-1876) báró Podmaniczky Ármin (1825-1886) felesége lett 1851-ben.

A gróf hatodik gyermeke ugyancsak leány lett. Keglevich Stefánia (1831-1878) 1851-ben kötött házasságot Beniczky Jenővel (1821-1874).

A legkisebb gyermek, a gróf budai palotájában 1833. március 10-én született Béla (1833-1896) élete ugyancsak jó alapanyag lenne egy regény megírásához. Gyermekkorában Egreskátán az ő nevelője volt Horváth Mihály káplán, a későbbi miniszter, történettudós. A tudós püspök, a szabadságharc minisztere Nagykátán A rebellis gróf 1861-ben a magyar parlament legfiatalabb tagja volt. 1860-ban kötött házasságot gróf Batthyány Ilonával (1842-1929), az 1849-ben kivégzett magyar miniszterelnök lányával. Ebből a házasságból 1862-ben egyetlen gyermekük, Béla (1862-1924) született . 1869-ben a házaspár elvált, ami ebben a korban meglehetősen ritka jelenség volt. A kápolna kriptájába történő utolsó temetkezés 1896-ban történt, ekkor került II. Keglevich Gábor legkisebb fiának a koporsója az utolsó szabad fülkébe.

II. Keglevich Gábor, Nógrád vármegye főispánja, a reformkori pozsonyi országgyűlés felsőtáblájának elnöke élete nem mindennapi módon alakult. Egyfelől ő volt az a Keglevich, aki a legmagasabb országos főméltóságokat betölthette, a legrangosabb kitüntetéseket megkaphatta, az uralkodó és a nádor kegyét élvezhette. Másfelől magánélete tele volt tragikus halálesetekkel. Elsőszülött fiának elvesztése érzékenyen érinthette. Amikor felesége 45 éves korában elhunyt, egy példás házasság tört derékba. A gróf életének hátralévő 12 esztendejét töltötte el hitvestársa nélkül. Neki kellett eltemetnie két öccsét: 1835-ben Lászlót, 1847-ben Miklóst. Keglevich László (1787-1835) végső nyughelye a kriptában van, míg a szilvási gróf: Keglevich Miklós (1789-1847), a legszínesebb egyéniségű grófi sarj a kápolnával szemben, a „köznép” között nyugodik Gábor bátyjával együtt. Egy regényes élet

A hét gyermekből a másodikként világra jött Alexandra 21 évesen halt meg, s mindössze három évet töltött házasságban. A legidősebb –Géza korai halála után- fiú volt Gyula, akinek mindössze 41 évet engedélyezett a teremtő. A negyedik gyermek volt Eugénia, aki 29 évesen hagyta itt a földi világot. Ő is mindössze három évet élt férjével házasságban.

II. Keglevich Gábor házasságkötése és első gyermeke megszületése évében, 1817-ben a Budán székelő Helytartóság tanácsosa volt. Budai palotájában született Géza 1817. november 26-án. A nemesi, főrendi sarjak későbbi sorsát legtöbbször a születésük sorrendje már eleve determinálja. Gézát minden bizonnyal az apa által birtokolt javak örökösének szánták, amit egy szerencsés házassággal még tovább gyarapíthatott a szép reményekre jogosító ifjú. Személyes tulajdonságainak leírását, iskoláinak felsorolását nem őrizte meg –vagy csak én nem találtam meg- a családi levéltár. Miután a család az apa egyre magasabbra emelkedő hivatali rangjából kifolyólag felváltva tartózkodott Budán, Bécsben, Pozsonyban, Egreskátán, ez lehetett a cseperedő fiú lakhelye is. Feltételezhetően felsőfokú tanulmányokat is folytatott, miután korábban neveltetését külön e célra szegődtetett nevelőre bízták.

Az elsőszülött fiú tragikus halálának van egy különleges irodalomtörténeti jelentősége is. Horváth Mihály 1837. június 17-én, 28 éves korában káplánként került Nagykátára. (Horváth Mihály tanulmányait korábban a csongrádi főispáni helyettes gróf, Keglevich Gábor segítette.) Itt, Kátán érte első tudományos elismerése: 1837. augusztus 30-án a Magyar Tudományos Akadémia történetírói pályázatán második díjat nyert. Talán ekkor figyelt fel ezirányú tevékenységére a gróf, aki legkisebb gyermeke, Béla nevelőjeként hívta meg. Az ehhez szükséges püspöki és plébánosi engedélyt könnyen megszerezték. Horváth Mihály, a szabadságharc idején püspök és kultuszminiszter, az egyik legjelentősebb magyar történetíró 1837-1840 között állott a gróf szolgálatában. Amikor bekövetkezett a sajnálatos baleset, az elhunyt grófi sarj emlékét megörökítendő alkotta meg első, nyomtatásban megjelent írásművét „Koszorú. Méltóságos buzini gróf Keglevich Geiza ő nagyságának emlékére, midőn 1837, október 28dikán életének 20dik évében, Egres-Kátán meghalálozott. Pesten, Trattner-Károlyi nyomtatása, uri utcza 612.” címmel. Egy évvel később, 1838-ban került sor a mindössze 21 évet élt Keglevich Alexandra házasságára Ürményi Lászlóval. Erre az alkalom készült „Örömdal” már az 1848. március 15-én híressé vált Landerer Lajos Hatvani utcai nyomdájában készült.

Magáról a tragikus lovasbalesetről viszonylag keveset tudunk. Ami a szűkszavú forrásokból és az Egreskátán elterjedt szóbeszédből fennmaradt: a 20. születésnapja után két nappal –talán az ajándékba kapott lóval- Keglevich Géza ifiúr lovagolt a kastély körüli térségben. A ló valami miatt megvadult, s levetette nyergéből lovasát. A fiatalember lába beakadt a kengyelbe, s így magával vonszolta magatehetetlen lovasát, s a ló patái oly súlyos sérüléseket okoztak, hogy azok a 20 éves úrfi halálához vezettek. A nagykátai plébánián őrzött halotti anyakönyv sem őriz érdemi információt az elhalálozás módját illetően.

Gróf Keglevich Gézát a dongaboltozatú kriptában nagyapja, gróf Keglevich Ádám (1748-1820) mellé temették. A sírfelírat –összehasonlítva a kriptában levő többi márványtábla vésetével- meglehetősen egyedi és személyes hangú: „Buzini gróf Keglevich Geyza szülőinek büszkesége, barátainak öröme, a hazának reménysége. Született Budán 1817. Szent András hava 26. Megholt Egreskátán 1837 Mindszent hava 28-án.”

Az elhunyt grófi sarj emlékét a kriptában levő síremlék mellett két kovácsoltvas emlékkereszt is őrzi. A keresztek Egreskátán a 31-es út mellett, illetve a nagykátai temetőben a kápolnával szemben találhatók. 1837-ben került sor a Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház épületének átadására. A színház vasalatát gróf Keglevich Miklós adományozta szilvási hámorából. A magyar színjátszás nagy támogatója állta a szállítás költségeit is. Miután igen bensőséges kapcsolat állott fenn a két testvér között, magától értetődő gesztus volt a Nagykátán felállításra kerülő két kereszt adományozása.

Az egreskátai emlékkereszt az idők során meglehetősen elhasználódott. 2007-ben a Vállalkozók Klubja és Marton László kezdeményezésére és szervezésében sor került az emlékkereszt talapzatának helyreállítására, a keresztet övező új kerítésalapzat és kerítés kivitelezésére. Amikor a cikket írva megnéztem az emlékművet, a kerítésláncnak már csak hűlt helyét találtam. Helyreállításra, renoválásra vár a keresztnek a temetőben levő ikerpárja.

Basa László

IRODALOM

- Kucza Péter: Ahogyan nagyszüleink látták. Képek a Tápió-vidék múltjából. Nagykáta, 2000.

- Basa László: Az utolsó tárnokmester. tapiokultura.hu online újság, 2009. szeptember 14.

- Basa László: Egy regényes élet. tapiokultura.hu online újság, 2012. február 17.

- Basa László: A tudós püspök, a szabadságharc minisztere Nagykátán. tapiokultura.hu online újság, 2009. október 21.

- Basa László-Tóth Ferenc: Felújítják a vaskeresztet és környezetét. Tápiómenti 2 hetes, 2007. március 29.

- Tóth Ferenc: Az egreskátai kastély és az emlékkereszt. Tápiómenti 2 hetes, 2007. november 8.