Nagy Gergely Domonkosnak az Építés-Építészettudományban megjelent, három éves kutatásának eredményeit összegző tanulmánya a nagykátai Keglevich-kápolnáról. (Építés–Építészettudomány38(1–2)151–171 DOI:10.1566/ÉpTud.38.2010.1–2.7)

(A szerző a tanulmányban a Keglevich-kápolna és magyarországi,valamint európai barokk szakrális épületek részletes összehasonlító elemzését adja. A rövidítést a szerző eredeti szövegét nem átfogalmazva, csak a Keglevich-kápolnára vonatkozó részekből állítottam össze. Rada István)

Nagykáta temetőjében áll egy kis barokk kápolna, a Keglevich grófok egykori temetkezési helye. Méreteit tekintve nem jelentős épület, de térformálása miatt mégiscsak figyelemre méltó alkotás. KÉPEK

Eleddig a szakirodalom nem foglalkozott részletesen a kápolnával. A topografikus munkák említik, pontatlan leírással, az építés idejének közelebbi meghatározása nélkül.

A kápolna szabadon áll, a temetőben. Magját egy harántirányban nyújtott ovális alapon emelkedő hengeres tömeg képezi. Ezt kívül kétszeres inflexióval hullámzó felületű, laterna nélküli kupola fedi. A kapu fölött a fal domború vonalát követő háromszögű oromzat, síkban kissé e mögé húzva alacsony, kő harangtornyocska áll .A torony három oldalán félköríves, szalagkeretes ablakok találhatók, negyedik oldala a kupolába ékelődik. A sarkokon félköríves homorú hornyolás, az egyszerű, jó arányú, szegmensíves vonalú kősisak alatt enyhén profitált párkány tagolja a tornyot, melyet kőgömbre állított, díszes kovácsoltvas kettőskereszt koronáz. Összességében a kis harangtorony nem hangsúlyos a tömegkompozícióban. Az oromzattal, a karzatot megvilágító kosáríves ablakkal és az építtető család címerével együtt finoman artikulálják a homlokzaton a kápolnának a kapu és a szentély által meghatározott fő axisát. A háromszögű oromzatot a szélein toszkán jellegű pilaszterek támasztják alá, aediculás keretezést adva a bejáratnak.

A központi tömeg homlokzatának további tagolását egyszerű faltükrök adják, az interieur felosztásának megfelelően. E hengeres tömeghez vele egymagasságú, rövid szentély csatlakozik. A szentély belül kosáríves, kívül egyenes záródású, hátfalába faltükör mélyed, a sarkoknál karakteres – alaprajzilag homorú és domború tagból álló – átmenet található. A szentélyt két oldalán 1-1 kosáríves ablak világítja meg. Az épület falait koronázó főpárkány a szentélyen változatlan formában fut körbe.

A kápolna főtömegéhez még két oldalán szimmetrikusan 1-1 alacsonyabb melléktér kapcsolódik, a szentély kubusával háromszög alakban véve körbe az ovális kupolateret.

E mellékszárnyakat a szentélyhez hasonlóan kontyolt nyeregtetők fedik.

A falfelületek tükrösen, a sarkok hornyolással tagoltak, a falakat egyszerű, téglány alakú nyílások törik át.

A belsőben hat hajlított trapéz alaprajzú pillérrel lehatárolt körüljárható tér övezi koncentrikusan az ovális térfalat. E pillérek belső oldalán toszkán jellegű pilaszterek állnak, ezek fölött fut körbe a főpárkány, ahonnan a kupola indul. A pillérek között – nagyjából a pilaszterfőkig felnyúló – kosáríves nyílások vannak

A bejárat fölött enyhe ívelésű mellvédfallal karzat helyezkedik el, melyre csigalépcső vezet. A körüljáró a körítő falra merőleges záradékvonalú keskeny dongaszakaszokból és a pillérek mögött, ez előbbi boltozatok vállvonala alatt, azokra merőlegesen szintén dongaboltozatos szakaszokból áll. E körüljárónak egy szakaszát egy átalakítás során lezárták, és sírhelyeket képeztek ki benne.

A falak a belsőben jelenleg teljesen fehérek, díszítőfestés sehol sem található. A belső egyetlen dekoratív eleme a szentély kosáríves záródására simuló oltár. Architektúrájának domináns motívuma a keretező két fekete pilaszter, melyek között a gerendázat félkörívben megtörő geisonja teremt kapcsolatot. Ez ívre két rokokó voluta kanyarodik föl, a záradéknál felhőkön ülő puttók tartják Veronika kendőjét. Az ív alatt nagyméretű kereszt áll, korpusszal. A kereszt lábánál a purgatórium lángjai között szenvedő lelkek allegorikus alakjai fordulnak Krisztus felé. Ez alatt egyszerű profilozású, lendületes ívelésű oltársztipesz áll, a mensa enyhén homorú, követve a szentélyfal vonalát.

A KÁPOLNA ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

A kápolna építéstörténetéről eddig vajmi keveset tudott a történeti kutatás. A kápolnában található buzini gróf Keglevich Gábor sírja, aki 1710. január 31-én született Tornán, és 1769. május 2-án halt meg Pétervásárán, ami ekkor a buzini Keglevich család legfontosabb birtoka volt. Nagykáta 1663-ban került Keglevich Miklós birtokába, kinek unokája Keglevich Gábor. Mária Terézia 1743. március 7-én kelt függőpecsétes oklevelében mezővárosi rangot adományozott Nagykátának és megerősítette Keglevich Gábort a birtoklásában.

1769. április 20-án kelt végrendeletében – mely megtalálható a Magyar Országos Levéltárban a Keglevich család iratai között – 500 rajnai forintot hagyott hátra legkedvesebb testvérére, és meghagyta, hogy a nagykátai kápolnában hetente misét mondjanak lelke üdvösségéért. A váci püspökség canonica vizitációi közül az 1777-es említi először a kápolnát. E feljegyzés szerint a kápolna az elhunyt gróf Keglevich Gábor költségein – Martoni Pál püspöki helynök hozzájárulásával – épült 18 évvel azelőtt, tehát 1759-re tehetjük az építkezés befejezését. A Szent Kereszt tiszteletére szentelték, ahogyan „műmárványból” készült főoltárát is. A bal oldali mellékteret sekrestyének nevezi, a jobb oldalit mellékkápolnának, ahol Keglevich Gábor halálának évfordulóján az ünnepélyes szentmisét szokták volt bemutatni lelkének üdvösségéért. Ezután a leírás a kápolna felszerelését tárgyalja, végén említve egyszerű orgonáját.

A Keglevich családnak – a MOL-ban őrzött – XVIII. századi levelezését végigolvasva nem találtam a kápolna építésére vagy a tervező személyére vonatkozó adatot. Keglevich Gábor az 1740-es és 1750-es években gyakran írja testvérének leveleit Pozsonyból, illetve Bécsből. A család kapcsolata a továbbiakban is fennmaradt ezen igazgatási központokkal, nem zárhatjuk ki, hogy a kápolna tervezője is e városok valamelyikéből származott. Ezeken kívül főleg Pestről (1758-ban), Pétervásáráról és Nagykátáról ír. A pétervásárai kastély építkezése is közel egyidőben zajlik a kápolnáéval, 1762-ben fejeződik be. Feltűnő stiláris hasonlóság nem állapítható meg a pétervásárai kastély és a nagykátai kápolna között, ahogyan a pétervásárai – a kapuja fölötti 1722-es évszámmal datálható – egyszerű, kerek kápolnával sem rokonítható a nagykátai kápolna formavilága.

A kápolnában található kőtábla felirata szerint az épületet 1926-ban restauráltatta a Keglevich család. Ezekben az években építették be a körüljáró egy szakaszát új sírhelyeket alakítva ki.

A kápolna tetőszerkezete – mely mintegy három méterrel emelkedik a falazott kupola záradéka fölé – és héjalása is a huszadik század második feléből való.

A KÁPOLNA TÉRALAKÍTÁSA

A kápolna elsősorban különleges téralakítása miatt érdemel figyelmet. A haránt irányban nyújtott ovális templomtér a barokk építészetben ritka megoldásnak számít. A magyar emlékanyagban is csupán kevés példát találunk a harántovális kialakításra. Azáltal, hogy a kereszttengely végére nem térbővület, hanem pillér kerül, megszűnik az egyik lehetséges végpont, tekintetünk továbbsiklik az axison. A körüljáró fülkéi által kijelölt másodlagos tengelyek tehát nem esnek egybe az ovális nagytengelyével. Ez a tér dinamizmusát növeli, mert bizonytalanság marad a térkompozícióban, a tér szakaszossága csökken. E dinamikus hatás éppen a barokk téralakítás szándéka szerint való.

A téralakítás másik érdekessége a kupolatérhez csatlakozó melléktömegek háromszögre szerkesztettsége. A háromszög alaprajzú templomok mindig ritkaságnak számítottak. Vitathatatlan, hogy a háromszögűség mögött a Szentháromságra utaló szimbolikus tartalom áll. Nagykáta esetében a háromszögre szerkesztettség a belső térben jóformán egyáltalán nem érvényesül, csak a külső tömegformálásban. Azonban az ovális tér haránt irányú tengelye, illetve a melléktereknél magasabb szentély és a bejárat által meghatározott hossztengely hangsúlyozása miatt ezen ortogonális dimenziók sokkal erősebbek, és így a háromszögűségből eredő bizonytalan térérzet e mű esetében igazából elmarad.

A térformálás harmadik különlegessége a kupolatér falát belülről övező támaszsor. Ez a fajta kettős térhatárolás igazából a középkori építészet sajátja, a barokk művészet remekei között azonban szintén találunk efféle szerkezeteket.

A nagykátai kápolna esetében a megfigyelhető kompozíciós eszközök csak korlátozott mértékben bontakoznak ki. A pillérek közötti boltívek záradéka a kupolaboltozat vállvonala alatt marad, a főpárkány megszakítás nélkül fut körbe a térben, a puritán tér egyedüli díszeinek, az architektonikus tagoló elemeknek a statikussága is a kupola nehézkességét növeli. A légiesség hiányának érzete a pillérek vaskossága miatt is növekszik. A kupolatérnek csupán három ablak ad bevilágítást, ezek felülete is kicsiny, így a teret dinamikusan életre keltő fényhatások is elmaradnak. A térszervezet statikai és szerkezeti működése azonban azonos, a kupola oldalnyomását a haránt irányú áttört – és ezáltal a körüljárót létrehozó – pillérek veszik fel, illetve vezetik tovább a még alacsonyabb mellékterekre. A körüljáróban a dongaszakaszok váltakozó irányának rendszere is egészen hasonló a német előképekéhez. A magyar barokk emlékanyagban a centrális tér effajta kettős térhatárolása jóformán páratlan.

A KÁPOLNA SZERKESZTÉSMÓDJA

A Keglevich-kápolna felmérése lehetőséget adott rá, hogy rekonstruáljam az épület alaprajzának szerkesztésmódját. Az ovális kupolateret két különböző sugarú kör íveiből szerkesztették. A nagytengely harmadoló pontjai adják a kis körök középpontját (O1,O2), sugarát  nagytengely egyharmada. A körök metszéspontjai pedig a nagy körívek középpontjai (O3,O4), sugaruk hosszát a harmadoló pontokon keresztül húzott egyenesnek a kis körívekkel való metszéspontja adja ki. Ez a szerkesztésmód a barokk korban végig a leggyakrabban alkalmazott kosárív szerkesztés marad, számos barokk építészeti traktátusban is szerepel.

A pillérek külső vonala és a fal ívei ugyanezen középpontokból, koncentrikusan lettek meghúzva. Ez eljárás következménye, hogy az oválisok nem hasonlóak egymáshoz, hanem a sugár növekedésével a keletkező ovális forma egyre jobban közelít a körhöz, így a külső tömeget meghatározó forma jóval tömzsibb a kupola oválisánál, ami egyébként is a használatos kosárív-szerkesztések közül a „legkövérebb” fajta. A sekrestye és a mellékkápolna oldalfalai, a hajó falán az ablaknyílások oldalai, valamint a szabadon álló pillérek egymással szemben álló oldalai a nagytengely harmadoló pontjaiból (O1,O2) húzott tengelyekkel párhuzamosak. A mellékterek négyzet alaprajzúak.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A felmérés pontatlansága nem teszi lehetővé, hogy további részletekre vonatkozóan teljes magabiztossággal vonjunk le következtetéseket, de a jelenlegi ismeretek birtokában úgy tűnik, hogy a harmadoló pontokból a körívek találkozásához húzott szakaszok meghosszabbítása jelöli ki a külső falsíkon a mellékterek csatlakozási pontját a főhomlokzathoz, a szentély mellett pedig a faltükrök szélét.

A kápolna alapvető méretei egész lábméretben lettek fölvéve. Így a kupolatér nagytengelye 24 láb (4 öl), a pillérek és a fal vastagsága 2 láb, a körüljáró 4 láb széles, a szentély és a mellékterek szélessége 10 láb. A külső homlokzaton a mellékterek párkánymagassága szintén 10 láb, a főpárkányé 22 láb. (1 bécsi láb = 31,6 cm. )

VÉGSZÓ

A nagykátai kápolnán három invenciózus és ritka barokk térformáló módszer feltűnésének lehetünk tanúi. Elsősorban azonban a Gianlorenzo Bernini által tervezett római S. Andrea al Quirinale temploma tekinthető mintaképének. Az elemzés nyomán állíthatjuk, hogy a nagykátai épület a magyar barokk téralakító művészetnek unikális és kiemelkedő emléke. Ékesen példázza a hazai barokk építészet kapcsolatát az európai építészet áramlataival.

Szakszerű helyreállítással, a nem odaillő funkciók és a térkompozíciót megbontó utólagosan beépített épületszerkezetek eltávolításával, a kripta és a barokk kori falfestés feltárásával és rekonstruálásával a kápolna műemléki értékei még jobban kidomboríthatóak volnának. Ezáltal Nagykáta ékességévé válna a Keglevichek nyughelye.

Nagy Gergely Domonkos

Nagy Gergely Domonkos az alábbi kiegészítéssel küldte el nekem a cikket:

Keglevich Gábornak a váci püspöknek írt levelét megkerestem a váci káptalani levéltárban, de a tervező személyére vonatkozóan nem volt benne semmiféle utalás, így a szerzőség továbbra is tisztázatlan.

Johann Bernhard Fischer von Erlach (1656-1723)

Joseph Emanuel Fischer von Erlach, (1693-1742)

Mindketten évtizedekkel a kápolna építése előtt elhunytak.