„Magyar, virágod egy, a nefelejts!”
A Tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre meghitt emlékünnepséget rendezett az első világháború kezdetének századik évfordulóján.

A megemlékezés a Hősök parkjában koszorúzással kezdődött, melyen a nagykátai Honvéd Hagyományőrző Tüzércsapat állt díszőrséget. A baráti kör, a Társaskör és civil emlékezők helyeztek el koszorút, virágot, mécseseket a szobor lábánál. A település főterén álló emlékművet nagyszüleink állíttatták a „nagy háború” kitörésének tizedik évfordulóján, 1924-ben, a hazáért elesett 207 tápiószelei katona emlékére. A mészkőből faragott kétalakos szobor a súlyosan sebesült, erőtlen katonát és az őt karjában tartó hadi öltözetű, a hazát, a szülőföldet szimbolizáló Pátriát ábrázolja.

A szobrot többször áthelyezték, elfordították, talapzatát eltakarták. Az elesettek nevét eredetileg az alapzat oldalaira helyezett táblákon olvashattuk, most az előtte álló obeliszkeken.

A bőséges esőkönnyek hullása átírta a meghívóban jelzett programok helyszínét, és az ide tervezett megemlékezés a Blaskovich Múzeumban folytatódott. Itt Faragó Sándor a tőle megszokott igényességgel és átéléssel szavalta el Juhász Gyula Halottaink című versét, melyben a költő elsiratja a háborúban elesett fiatal katonákat, és legnagyobb veszteségünket, az elveszett hazát.

Gócsáné dr. Móró Csilla múzeumigazgató ünnepi beszédében a tápiószeleiek helytállásáról és veszteségeiről beszélt. 7200 lakosa volt akkor Tápiószelének, és Cegléddel volt határos. 1510 fiatalt vittek el katonának, kétszázheten estek el a négy nagy harctér valamelyikén, 107 hadiözvegy és 62 hadiárva várt hiába rájuk.

Különleges és megható perceket jelentett a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium férfikarának szereplése, akik a legnépszerűbb katonadalokból énekeltek nekünk. „ a katonadal egyik ága a népköltészetnek- írja Kodály Zoltán – megkönnyebbül az ember, ha tele tüdővel kikiáltja panaszát.” Miről szólnak? A távoli hazáról, édesanyáról és kedvesről, az idegen földön átélt szenvedésekről… Miért szeretjük mégis? Mert hazaszeretet, férfiasság, bajtársiasság, a halálra való elszántság, szilajság és magyaros büszkeség árad belőlük. Deméné Ilonka Gabriella karnagy vezette kórus tiszta énekével átélhettük ezeket a magasztos érzéseket. A ráadásban együtt énekelhettük a kórussal a legnépszerűbb dalokat.

Végül a nagykátai Honvéd Hagyományőrző Tüzércsapat parancsnoka, Káplár Béla mutatta be csapatának tevékenységét. Ők álltak díszőrséget a koszorúzásnál. Megtudtuk, hogyan ápolják az egykori hadszíntereken lévő hadisírokat, koszorúzzák az emlékműveket, segítenek környezetük rendbetételében, együttműködve számos osztrák, lengyel, olasz civil szervezetekkel. Munkájukról filmet is vetített. Láttuk azt a helyszínt, ahol talán a legkegyetlenebb ütközetek folytak, az Isonzó völgyében, a Doberdói-fennsíkon. Láthattuk milyen kegyelettel őrzik az olaszok hajdani ellenségeik földi maradványait is. A felújított visintíni kápolnát, amelyet még az ott harcoló magyar katonák kezdtek el építeni. Példaértékű ennek a tizenöt főnyi csapatnak a segítőkészsége, nemzeti hagyományainkat ápoló tevékenysége. Köszönet érte.

A Blaskovich Múzeum rendezvényeinek rendszeres látogatói azt tapasztalhatták, hogy az első világháború centenáriumi évében rendezvénysorozattal adóztunk a nagy háború emlékének. A májusig látható kiállítás megnyitása, az ezt megelőző háborús képek, dokumentumok gyűjtése, tematikus előadások, koszorúzási ünnepség volt eddig, és előttünk van még egy beszélgetés azokkal a családtagokkal, akiknek a hozzátartozója részt vett az első világháborúban. A programokat támogatta az Első Világháborús Emlékbizottság.