50 évvel ezelőtt, 1964 decemberében felavatták Nagykáta és a Tápió menti első, a magyar történelem egy jeles alakját ábrázoló köztéri alkotását, a Solymári Valkó László által mintázott Damjanich János mellszobrot. Önmagában már ez a tény megérdemelne egy helytörténeti kutatást, hogy miért nem volt eddig a Nagykátai járásban egyetlen olyan alkotás, mely a térségben született, vagy itt járt neves hazánkfiát ábrázolta volna. Képek
A települések terein jobbára vallási témájú szobrok voltak láthatók, s a történelmet idéző alkotások sorában 1897-ben Nagykátán, 1910. október 23-án a Tápió partján emeltek először mementót. A rohamra induló bronzhonvéd, vagy az I. világháborús emlékművek elképzelt személyek arcvonásait örökítették meg. (Talán a pándi katonaszobor lehet kivétel, ahol Pándi Kiss János élő személyekről mintázta az alakokat.)

Miért éppen Damjanich János?

1950 szeptember 4-én kezdődött meg a tanítás a Nagykátai járás első középiskolájában. A gimnáziumnak egészen 1956-ig nem volt neve, a semmitmondó Állami Általános Gimnázium elnevezést nem tekintjük annak. 1956. április 29-én szűnt meg ez az állapot, mely dátumtól kezdve Damjanich János Állami Általános Gimnázium lett a vásártéri iskolában működő intézmény neve.

Ezekben az években az általános iskolák többnyire még nem rendelkeztek névadóval, ellenben a gimnáziumok esetében már több évszázados tradíció jellemezte a mindenkori névadó kultuszát. A nagykátai általános iskolák majd csak az 1980-as években kapnak a számozás helyett névadót. Váci Mihály szobrát 1989-ben, Mátray Gábor portréját 1996-ban avatták fel, így a négy nagykátai iskola névadója közül háromnak áll a városban a szobra.

1849. április 4-én a nagykátai marhavásártéren tartotta rövid pihenőjét a Jászberényből érkezett, Damjanich János vezette III. hadtest. Vele tartott az ideiglenes fővezér, Görgei Artúr is. Az 50-es években még „érvényben volt” a tábornokot alaptalanul dehenesztáló, áruló bélyeg, így elképzelhetetlen lett volna azokban az években bármely féle emlékállítás. Miután a másik hadtestparancsnok Klapka az ütközetben igencsak dicstelen szerepet játszott, magától értetődőnek látszott ebből a körből Damjanich személyének a kiválasztása.

Az 1910-ben épült vásártéri iskola a gimnázium ideiglenes helyszíne volt, s 1955-ben kezdődött meg a temetővel szemben az új oktatási intézmény építése. Amikor 1958-ban megtörtént az átköltözés, az iskola környezete még messziről sem volt ideálisnak mondható. Az ideiglenes drótháló helyébe a jelenlegi oszlopos kerítés, az épület Dózsa György utcai udvarrészének parkosítása teremtette meg az előfeltételeket egy képzőművészeti alkotás elhelyezésére. Érdekes, hogy a 2010-ben kiadott jubileumi évkönyv iskolatörténeti kronológiája nem említi a szoborállítást.

Az 1950-60-as évek átpolitizált időszakában egy szoborállítás messziről sem volt magától értetődő gesztus. A névadót mintázó alkotás engedélyezése azonban nem jelenthetett megoldhatatlan feladatot. Nem tudjuk, hogy az alkotó, Solymári Valkó László szobrászművész személyének a kiválasztása kinek volt az ötlete. A művésznek a járásban nem volt, s az 1964-ben avatott Damjanich mellszobron kívül ma sincs más alkotása. Ugyancsak nem tudjuk, hogy az alkotás költségeit milyen forrásból fedezték. Van olyan információ, hogy 1964-ben különféle jótékonysági rendezvények, a diákok körében szervezett gyűjtés biztosította a szoboralapot.

Az avatás pontos időpontjáról nincs tudomásunk. Miután 1964-ben emlékeztek meg a tábornok születésének 160. évfordulójáról, adódik a következtetés: valószínűleg 1964. december 7-ike körül lehetett a mű leleplezése. Egy, az alkotó által írt levél 1964.október 31-es keltezéssel kéri a gimnázium igazgatóját a szobor elszállítására, ebből adódhat az a következtetés, hogy az avatásra nem kerülhetett sor október 6-án, Damjanich mártírhalála évfordulóján.

Az alkotó: Solymári Valkó László

Öt évforduló indokolja, hogy Damjanich János első tápiómenti szobrának létrejöttéről, annak alkotójáról külön is megemlékezzünk. 210 éve született, 165 éve szenvedett mártírhalált a tábornok. A 105 éve született szobrászművész 30 éve hunyt el, s alkotása félévszázada dísze Nagykátának.

Solymári Valkó László 1909. november 19-én született Solymáron. A lexikon „szobrász, festő, éremművész” jelzőt használ a foglalkozás megjelölésénél. 1929-ben Újpesten az ott működő Fa-és Fémipari Szakiskola faszobrász szakát végezte el, ami jó előiskolának minősült a főiskolára történő felvételnél. Újpesten a festészetre Szentgyörgyvári Gyenes Lajos (1890-1971) oktatta. 1929-1934 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult, ahol Lux Elek (1884-1941) és Simay Imre (1874-1955) voltak a mesterei. Párhuzamosan elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanfolyamát is.

1965-től tanulmányúton járt Európában: Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában gyarapította ismereteit. A mannheimi Maimarkton 1974-ben és 1975-ben elnyerte az Aranyecset-díjat. 1933-ban mutatkozott be mint szobrász, s ekkor vette fel a Solymári előnevet. Elsősorban érmei, plakettjei révén vált ismertté. Történelmi személyek, zeneszerzők, írók portréit készítette el az 1950-es években, mely alkotások realista jelleget tükröztek.

A háború utáni években gyakran kapott restaurálási megbízást, majd érdeklődése és tevékenysége egyre inkább a festészet felé fordult. Speciális szín-és formavilágot alakított ki, melyet Art Universumnak nevezett. Grafikai munkáiban a kör- és spirálformák alakultak át ornamentális együttesekké. Festményeiben a szecesszióhoz vonzódott. Több alkotásában találjuk meg a szürreális vonásokat, növényi világgal népesítve be vásznait. Külföldön inkább festőként tartották számon, több kiállítása is alátámasztotta a róla kialakult képet. Érmei és festményei a világ számos múzeumában és gyűjteményében megtalálhatók.

Egyéni kiállításai voltak 1949-től Solymáron, Heistben, Mannheimben, Dortmundban, Bad-Dünkheimben, Budapesten, Bad Bergzabernben, Landauban.

Első köztéri alkotása dr. Takáts Sándor portréja, melyet 1933-ban lepleztek le az Országház falán. Köztéren áll Esze Tamás, dr. Juhász Andor, Endrődi Sándor, Kaffka Margit, Asboth Oszkár, Semmelweis Ignác, Nagy Balogh János szobra, illetve domborműve. Damjanich János szobrát először Nagykátának mintázta meg 1964-ben, majd a Szolnoki Damjanich Múzeum számára dombormű formátumban készítette el.

Magyarországon művei megtalálhatók az Evangélikus Múzeumban, a Keresztény Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Solymári Valkó László 1984. június 3-án hunyt el Budapesten.

A Valkó villa Solymáron

A művész életében két meghatározó épület létezhetett: a solymári romantikus Nieger-Valkó villa, valamint alkotó éveinek színtere, a gellérthegyi műteremlakás. Solymáron az 1890-es években Nieger Károly festőművész megrendelésére épült tornyos épület nem sokkal később a Walkó (Valkó) család tulajdona lett. Az 1909-ben született László édesapja neves iparművész volt, s a művészetek pártolása és művelése családi örökség lett. Az 1905-ben született bátyja, Valkó Arisztid jogász létére mint amatőr régész vált inkább ismertté. A solymári vár kutatása és feltárása kapcsolódik a nevéhez, s amíg élt magánmúzeumot is működtetett a lakásban. Itt lehetett megtekinteni a solymári várban szervezett ásatások során előkerült leleteket.

„Elvileg műemlék, de már tiszta Balkán, ahogy a ház és a telek kinéz.” – írja egy blogbejegyzés.

Ahol a Damjanich-szobor született

A Gellérthegy nyugati lejtőjén kanyargó Kelenhegyi úton létesült műteremházban dolgozott Solymári Valkó László. A hivatalosan is műemlékké nyilvánított szecessziós épületet az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat építette. Terveit 1897-ben Kosztolányi Kann Gyula (1863-1945) építész –műkedvelő festő- készítette, s az építés 1903-ban történt. Az épületben 19 műteremlakás létesült, ahol új bérlő csak egy művész elhalálozása során jelentkezhetett. Lakott és alkotott itt többek között Czóbel Béla, Uitz Béla, Rippl-Rónai József, Herman Lipót, Kerényi Jenő, Mattioni Eszter, Domanovszky Endre, Zala Tibor.

Az iskola és a művész kapcsolatáról két levél tanúskodik, mely dokumentumokat Rada Aladár őrizte meg az utókor számára. Az első levélben Pátkay Imre igazgató 1964. szeptember 7-én arról értesíti a művészt, hogy szeptember 11-én kívánja őt felkeresni, s szoborra vonatkozó szerződést vele megkötni.

A másik levél szerzője 1964. október 31-én maga az alkotó, s a szó szerinti idézet azért is fontos, mert utalásokat találunk benne a szobor technikai kivitelezésére.

„Tisztelettel értesítem, hogy a 2.5.é. nagys. Damjanich mellszobor műkőben történő kivitelezése megtörtént. Kívánságuknak megfelelően vörös kőzúzalékkal és hasonlóan festett cementtel készítettem. Természetesen a mű nem tömör, belül üreges, azonban a vastag anyagfalat a betont, különböző vastagságú vasrúd-háló szövi át. Súlya 130-140 kg. körül lehet a szobornak.

Felkérem az Igazgató Urat, hogy amennyiben az lehetséges, úgy a jövő hét folyamán, 5,-8.a között a művet műtermemben megtekinteni, az esedékes részletet kiegyenlíteni szíveskedjék. Kérem, hogy az általam kiállított s az átvett összegről szóló elismervényt is szíveskedjék elhozni, hogy azt, egy másikra át tudjam cserélni./Ezt ittlétükkor megbeszéltük!/

Kérem, hogy amennyiben az szintén lehetséges, a nevezett mű elszállítását is elintéztetni. A nevezett mű súlya, terjedelme miatt alkalmatlan személygépkocsiban való szállításra és ezt megkísérelni sem szabad!!!...

Pár markos ember mindenesetre kell az elszállításához. Hevederek és talán ponyva is kell. Mindenesetre a szállítók részéről az előzetes helyszíni szemle kívánatos lenne! – egy kis erőpróbával…”

A szobor a Damjanich-kultusz középpontjában

Az alkotás máig tartó utóélete jó példa arra, hogy miként kell és lehet egy képzőművészeti alkotást a hagyományteremtés, a hazafias nevelés szolgálatába állítani. A tábornok portréjának valószínűleg 1964 decemberében történő avatása után, az elkövetkező évek során végleges formát nyert a környezet. Az állomásról a város központjába tartó utazó egy kellemes és esztétikus parkot lát, annak középpontjában a szoborral.

A szobrot minden évben március 15-én és október 6-án koszorúzták meg a gimnázium diákjai. Valószínűleg az 1970-es években alakulhatott ki az aradi vértanúk dátumának iskolai és városi szintű közös emlékrendezvénye a fáklyás vonulással és a temetőben levő honvédsírok felkeresésével. A 2010-ben készült jubileumi évkönyv sok-sok csoportképe közepén ott találjuk a szobrot, s ez a beállítás ugyancsak hagyományt teremtett.

A nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők 1999. április 2-án országos találkozót, az un. Damjanich-zászlóalj megalakítását tartották a szobor előtt. 2004-ben születése 200. évfordulóját ünnepeltük a gimnázium kertjében. Október 6-án minden évben a hagyományőrzők Kossuth-zászlóalja katonai tiszteletadást mutat be a fáklyás megemlékezés keretében.

Basa László