A II. világháború hatéves krónikájában szinte jelentéktelennek tűnő epizód volt 1944. november 13, Nagykáta „felszabadításának” vagy elfoglalásának dátuma. Miután a város nyomtatásban megjelent monográfiája megrekedt 1848-nál, az azt követő időszak történéseinek feldolgozása epizódokra bontva kap különös jelentőséget. Öt évvel ezelőtt a tapiokultura.hu-ban megjelentettem a nagykátai csata krónikáját, s az újabb kerek évforduló kapcsán most arról szeretnék írni, hogy kik haltak meg hadicselekmények közepette Nagykáta területén, hogyan őrizzük az elhunytak emlékét. Kutatásaim kiterjedtek a november 13-át megelőző és azt követő napokra, hiszen a város területén több napon keresztül zajlottak hadmozdulatok, harci cselekmények. A nagykátai „csata” 65. évfordulója
Harcok 1944 novemberében Nagykáta környékén
1944 novemberében a hazánk területére lépett Vörös Hadseregnek az volt a legfőbb célja, hogy körülkerítse a fővárost védő német és magyar katonai erőket, majd a gyűrűt egyre szűkítve elfoglalja Budapestet. „A fővárost védő német-magyar védelmi rendszer kettős célt próbált teljesíteni: elzárni az északi iparvidék és közlekedési csomópontok irányát, másrészt megakadályozni a fővárosba történő bejutást.” A Tápió mente és Nagykáta területén zajló harci cselekmények ennek a legfőbb célnak történő alárendeltségben történtek.
„A Malinovszkij marsall vezette 2. Ukrán Front csapatai augusztus óta szakadatlan mozgásban, támadásban voltak. Ennek következtében a katonák fáradtak, kimerültek voltak, s számbeli fölényüket a szemben álló erővel a harcokban nem tudták mindig érvényesíteni.”
Hogyan kerültek a Vörös Hadsereg egységei a Tápió vidékére? „A főváros pesti oldalának bekerítésében, elfoglalásában a legfontosabb feladat a M. Sz. Sumilov altábornagy vezette 7. gárdahadseregre várt. Ennek az egységnek a Szolnoktól a Mátra aljáig terjedő sávot – melybe Nagykáta is beleesik- kellett novemberben elfoglalnia.(…) 1944. november 1-jéig a hadparancs értelmében a 7. gárdahadseregnek el kellett volna foglalnia a Jászdózsa-Zsámbok-Dány általános vonalat. Ez a terv azonban nem járt sikerrel, mert velük szemben álló 4. SS páncélgránátos hadosztály –mely többek között Jászberényt is védte-, a „Felderrnhalle” páncélgránátos és a 23. német páncélos hadosztály együttes ellencsapásai révén a szovjet ellentámadás üteme lelassult. Az esőzések következtében a terep igencsak felázott, ezért a nehéz technika a szilárd burkolatú úthoz volt kötve. Az utakat és településeket viszont műszaki zárral és tűzfegyverekkel blokkolták a védők…” írtam a 2009-ben született tanulmányomban.
Egy 1966-ban született visszaemlékezésből idézek: „Tizenhat nap alatt –november 11-től 27-ig utak hiánya miatt mindössze 60 kilométert sikerült megtenni. Az erős őszi esőzés elmosta az utakat és megnehezítette a szekérkaravánok mozgását, az autók és a tankok pedig ezen a részen egyáltalán nem tudtak közlekedni. A tüzérség lőszer hiányában nem tudta döntően befolyásolni a támadás sikerét. A szakadatlan támadásban levő emberek fáradtsága is érezhető volt.”
1944. november 11-én a 7. gárdahadsereg erői erőteljes csapást mértek a szemben álló erőkre, szétzúzták Abony és Újszász között a németek védelmét és megindultak Jászberény irányába. Nagykátát november 13-án foglalta el két szovjet gépesített hadtest és a 7. román hadtest, s másnap erre a sorsra jutott a hadászatilag jóval fontosabb Jászberény is.
A Nagykátát elfoglaló két hadtest közül a 24. gárda-lövészhadtest állott a 72., 81. gárda-lövészhadosztályból, a 6. lövészhadosztályból. A 25. gárda-lövészhadtest felépítése: a 6. gárda légidesszant-hadosztály, a 36. gárda-lövészhadosztály, az 53. lövészhadosztály.
A szovjet lövészhadosztályok ebben az időben három lövészezredből, ezredenként három lövészzászlóaljból, zászlóaljként három lövészszázadból álltak. A zászlóaljak egy géppuskás-, egy aknavető századdal -9 db 82 mm-es aknavető- és egy páncéltörő ágyúszakasszal -3 db 37 mm-es páncéltörő ágyú- rendelkeztek.
Egy lövészhadosztályt összesen 11 ezer 706 fő harcos alkotott. A hadosztálynak 72 közepes és könnyű lövege, 126 aknavetője, 12 légvédelmi és 57 páncéltörő ágyúja volt, valamint használtak 107 páncéltörő puskát, 18 db -14,5 mm-es- nehézgéppuskát, 166 db 7,62 mm-es géppuskát, 337 db 17,62 mm-es golyószórót, 3594 db 7,62 mm-es géppisztolyt. A hadosztály lőerejét biztosította ezen kívül 6330 db 7,62-es puska és karabély, valamint 342 db különféle gépkocsi adta. A hadosztályokat támogató páncélosok számára való utalást nem találtam, de mindenképpen jelen kellett lenniük a település megtámadásánál. A Nagykátát elfoglaló két hadtest összesen hat lövészhadosztályból állott, s a fenti tűzerőt így értelemszerűen hattal kellene megszorozni! Hogy a két hadtest létszáma milyen arányban vett részt közvetlenül a nagykátai harci cselekményekben, arról nem szólnak a források.
A város –akkor még község- elleni támadásban részt vett a Sava N. tábornok vezette 7. román gyalogos hadtest, mely 2 gyalogos és egy lovas hadosztályból állott. A román erők tűzereje jóval gyengébb volt a velük egy kötelékben harcoló szovjet erőknél. A védelemre berendezkedett magyar és német erők szervezeti felépítésére és nagyságára nem találtam adatokat.
A támadás
„A szovjet és román csapatok közeledtének hírére november 7-ike táján elmenekült a községből a főszolgabíró, a főjegyző, a csendőrség állományának nagy része. A németek több ponton felrobbantották a Budapest-Szolnok vasútvonal pályaszakaszát. Nagykátán erre a sorsra jutott a vasútállomás víztornya és a vasútbiztosító berendezés, valamint a Bundy-féle malom.”
„A szovjet csapatok támadási iránya Tápióbicske felől, a Tápió folyó irányából mutatott Nagykáta felé. A folyó körüli rét felázott talaja igencsak megnehezítette a szovjet harckocsi támadást. A németek Nagykáta alatt, Felső-Feketeerdőn páncélelhárító ütegeket állítottak fel, melyekkel sikerült kilőniük 3-4 orosz harckocsit. Az első sikertelen szovjet támadás után a gyalogság beásta magát, mialatt a németek állandóan nehéz-géppuska és aknavető tűz alatt tartották őket.”
A nagykátai csata további részleteit, a résztvevők számát, a veszteségeket csak alapos kutatás alapján lehetne kideríteni. Ennek a feladatnak a teljesítése még várat magára, s valahogy az önkormányzat részéről is hiányzott eddig az erre irányuló inspiráció.
Hősi halált halt német katonák
A november 13-ika környékén Nagykátán elhunyt német katonák közül mára mindössze kettőnek maradt meg a végső nyughelye. Tobias Albrecht és Wilhem Scheib szépen gondozott síremlékén a november 5-iki dátum található. Miután Nagykátán ebben az időben német katonai kórház működött a vásártéri iskolában, valószínűleg az itt elhunyt két katonát temették a polgári sírok közé.
Gallai Istvánné, Manci néni más német katonasírokról is tudott a temetőben, amikre azonban véleménye szerint a helybéliek rátemetkeztek, így azok utólagos beazonosítása mára már lehetetlenné vált. Német katonasírt találtam a környező településeken Tápiógyörgyén és Mendén.
2007 szeptemberében Nagykátára látogatott egy német állampolgár, hogy 1944. november 13-án Nagykáta környékén elhunyt apja végső nyughelyét felkutassa.
Helmut Carda úrral sajnos nem találkozhattam, az „illetékesek” nem jelezték neki, hogy helytörténészként személy szerint én, valamint feleségem német nyelvtudása révén talán a segítségére tudtunk volna lenni. Miután apja sírját nem találta meg, a magával hozott emlékkövet elhelyezte a november 5-én elhunyt német katonák kátai sírhantján.
2009-ben az interneten megjelent írásomra felfigyelve fordult ismét a figyelme Nagykáta felé, most már személy szerint engem keresve. Azóta rendszeres az internetes kapcsolatunk, az általam vezetett katonai hagyományőrző csapat felvette az emlékét őrzendők sorába a német katonát. Halottak napján részünkről katonai tiszteletadás történik, halálának évfordulóján virág kerül August Carda jelképes sírjára.
Évek óta kutatjuk a 36 éves korában elhunyt katona valóságos nyughelyét. Jártunk Jászberényben, s az idén végigjártuk az ország legnagyobb katonai temetőjének, a budaőrsi sírkertnek a parcelláit. A 6 hektáros területen 14 132 német és 567 magyar katona alussza örök álmát. Magyarország területén a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség 43 ezer német katona sírját tartja számon összesen 16 második világháborús katonatemetőben. August Carda nevét síremléken nem, de a Magyarországon elhunytak ott levő albumában megtaláltuk.
Bemutatkozó levelében Helmut Carda a következőket írta édesapjáról: „Apám 1908. november 21-én született. Szorgalmas, nagyon sportos férfi volt. Szabó volt a foglalkozása, 30 évesen lett mester. Volt egy kis műhelye egy segéddel. Anyám együtt dolgozott vele. 1940-ben behívták a Wermachba, s mint legtöbben, ő sem akarta ezt a háborút. Először a nyugati fronton, Franciaországban volt, majd 1941-ben a keleti frontra vezényelték. Szakaszvezető volt. Egysége 1944 novemberében a 2109-es Páncélgránátos zászlóaljhoz –Kompanie des Panzer-Grenadier-Batallion 2109- tartozott. A gyalogságnál szolgált, a közlekedési terek felügyelete volt a feladata. Katonai azonosítója 463.4/I.E.B 414 volt. Ez a zászlóalj 1944. november 13-án Nagykátánál harcba keveredett. Néhány forrásból tudom, hogy 1944. november 13-án és 14-én Nagykátától északkeletre mindkét oldalon 200-400 katona esett el. A 2007-es látogatásomkor nem vártam, hogy 65 év után apám nyomát megtaláljam. Célom az volt, hogy lássam azt a vidéket amit apám látott halála előtt. Egy emlékkövet kívántam a tiszteletére elhelyezni…”
Fénymásolatban megkaptam az 1944. december 17-én keltezett, a családhoz eljuttatott, kézzel írt halotti értesítőt. A levél August Carda szakaszvezető eltűnéséről tudósítja a feleséget: „A Nagykátától 6 km-re északkeletre 1944- november 13-án zajlott harcok során az Ön férje, August Carda szakaszvezető eltűnt. Reméltük, hogy a férje sorsáról valami közelebbit megtudunk, ezért vártunk ezzel az értesítéssel. Sajnos minden eddigi kutatás ellenére semmi közelebbit nem tudtunk meg a férje tartózkodási helyéről. A bajtársai november 13-án látták őt utoljára.(…) Nem tudjuk, hogy férje orosz hadifogságba esett-e vagy maghalt…”
A 7. gárdahadsereg 24. és 25. gárda lövészhadtestének támadási iránya a Jászberény-Hatvan vonal elfoglalása volt, s ebben a főcsapás irányban Nagykátának epizódszerep jutott. A román csapatok Nagykáta elfoglalása után önálló feladatként nem követték a fősereg irányát, számukra közvetlenül Budapest irányába fordulva először a többi tápiómenti települések elfoglalása volt a cél. Az Erekközben –ez esik a település központjától északkeletre- meghalt nagyszámú polgári lakosság vesztesége jelzi az itt folyó harcok hevességét. Itt, a Jászberény elfoglalását célul tűző harcoknak eshetett áldozatául August Carda szakaszvezető.
Hősi halált halt szovjet katonák nyughelye
A Nagykátán elesett szovjet katonákat a temetőnek a gimnáziummal szembeni szélső sávjában temették el. Jászberényben a novemberi harcok során elesett csillagos katonák a város központjában levő –ma is ott látható- huszárszobor két oldalán kerültek elhantolásra. 1945 őszén a Borsóhalmi út mentén levő Fehértói temetőben alakítottak ki egy szovjet katonai temetőt, hová a berényi főtérről, Jászapátiból, Jászdózsáról, Jásztelekről, Jánoshidáról, Jászkisérről, Jászalsószentgyörgyről, Alattyánból, Pusztamonostorról, Nagykátáról exhumálták az ott korábban eltemetett katonákat. A ma is látható obeliszk 1945-ben készült a katonai temető kialakításakor, Csák József kőfaragó és Bíró Fekete Lajos építész alkotása 121 közkatona és 21 tiszt sírja fölött áll. 236 II. világháborús szovjet katona nyugszik Jászberényben, közte 147 fő nevesített. Ezen kívül itt találjuk meg az 1956. november 4-én kibontakozott jászberényi tűzharc során elesett három szovjet katona sírját is.
A Hadisírgondozó Iroda 2008 májusában a sírkertet felújította, melyet dr. Holló József nyá. altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyá. főigazgatója avatott fel.
Mintegy 30 évvel ezelőtt egy szovjet állampolgár kereste meg az akkor orosz nyelvet tanító feleségemet. A környéken elesett nagyapja végső nyughelyét szerette volna felkutatni. Nevét a berényi katonatemetőben nem találtuk, s a hölgy a végül a magával hozott fényképet egy ismeretlen katona síremlékére ragasztotta.
Nagykátán 1950-ben a Szabadság téren állítottak szovjet hősi emlékművet, az „Ivánka” néven ismertté vált katonaszobrot. Az emlékművet 1956. október 26-án ledöntötték, 1957-ben újraállították, majd a rendszerváltozás után, 1990-ben végleg eltávolították. Az emlékmű alatt nem volt eltemetve szovjet katona.
Román katonák is nyugszanak a Tápió mentében
A 7. román gyalogos hadtest –mely Románia 1944. augusztus 23-án történt szövetségváltása során harcolt a Vörös Hadsereg oldalán- közreműködött Nagykáta bevételében. Ez az egység aztán menetből foglalta el november 14-én Szentmártonkáta, Tápiószecső, Tápiósüly, Uri településeket. A sülysápi temetőben levő emlékmű 240 itt elesett román katonáról szól. A legtöbb román katonasír a sülysápi –tápiósülyi- temetőben található, ahol a temető másik végében 1917-ben az internálótáborban járvány következtében elhunyt román katonák és civilek tömegsírja és fölötte az 1919-ben készített síremléke látható.
A nagykátai temetőben is található egy ismeretlen román katona sírja. A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat felirattal látta el a sírkeresztet, s halottak napján neki is jár a katonai tiszteletadás és a gyertyagyújtás.
Nagykátai lakosok a háború áldozatai között
Miután Nagykátán és külterületén 1944 novemberében heves harcok folytak, annak több polgári áldozata is volt. A katolikus plébánián található halotti anyakönyv tartalmazza a neveket, s ennek alapján Kátai Szilveszter tanár úr készített egy összesítést 1989-ben. Ezek a nevek felkerültek az 1993-ban avatott II. világháborús emlékmű talapzatára is.
Borsik István 20 éves nagykátai fiú 1944. november 13-án halt meg bombatalálat következtében. Czakó Pál 60 éves kereskedő ugyancsak ezen a napon halálozott el „ellenséges golyó által”. Dombóvári Istvánról mindössze annyit tudunk, hogy 58 éves volt, s november 13-án halt meg. A 31 éves Farkas Károly halálának dátuma ugyancsak nov. 13.
A 42 éves Fehér András november 14-én halt meg ellenséges bombatalálat következtében. Elképzelhető, hogy végzetes sérülését az előző napon szerezte. A 15 éves Fehér Sándor és édesapja „ellenséges találat” áldozata lett november 13-án. Illés Margit 34 évesen 1944. november 12-én halt meg a harcok kezdetén. Pelesz Magdolna még gyermek volt –mindössze 12 éves !- amikor életét kioltotta november 12-én a háború.
Juhász Pál 72 évesen „ellenséges aknatalálat” által elhalálozott nov. 13-án. A 38 éves Kenyó Dezsőt és a 44 éves Oláh Józsefet Erekközben ölte meg a háború. Magócs Julianna halálának az oka november 13-án: „ellenséges bombatalálat”. A 64 éves Gulyás Károly november 14-én „ellenséges golyótalálat” révén halt meg. Nagy István földműves 38 éves volt, s a halotti anyakönyvben november 13-iki dátum alatt halálának okaként „ellenséges gránát szilánk” szerepelt.
A 22 éves, november 12-én elhunyt Pintácsi Gergely neve mellett „orosz golyó találat” szerepelt. Az 57 éves Lengyel József földműves november 27-ig szenvedhetett, miután halálának oka „ellenséges golyó” volt.
A 33 éves Simon Pál katonaként szabadságon volt itthon családjánál. Amikor november 13-án meghallotta, hogy „Itt vannak az oroszok!”, kiugrott az ablakon, s ekkor érte a halálos lövés. Feleségem nagybátyja sírjára, nevéhez a II. világháborús emlékműre mindig tesz virágot.
Birgés Antal november 14-én „ellenséges golyó” által szenvedett ki. Velesz András és Velesz Magdolna november 12-én együtt haltak meg „ellenséges bombatalálat” következtében. A 36 éves Tillmann János napszámosként tengette az életét Erekközben, amikor egy bomba csapódott be házuk közelében november 13-án. A 26 éves Molnár József gazdasági cseléd „ellenséges golyó” által végezte életét 1944. november 11-én. Szécsényi László 18 éves volt, amikor november 14-én „ellenséges gránát szilánk” véget vetett alig megkezdett életének. Nyugodjanak békében !
Minden helytörténeti írásnak a múlt hiteles dokumentálása mellett kell, hogy legyen egy örök érvényű tanulsága is. A napokban az Európai Unió Bizottsága élére került politikus mondta korábban:
„Aki kételkedik Európában vagy Európa miatt kétségbe esik, az látogasson el katonatemetőkbe. Ott láthatja majd, hogy hová vezet az, ha nincs-Európa, ha a népek egymás ellen szegülnek és nem akarnak vagy nem tudnak együttműködni. (Jean-Claude Juncker a Luxemburgi Nagyhercegség miniszterelnöke)”
Basa László
