Walter Marian József (1909-1989)
Öt évvel ezelőtt, 2009. december 7-én Tápiószelén, a lengyel katonák 1939-es ott tartózkodásának emlékét megörökítő márványtáblákat avattak. Azzal, hogy nem sokkal korábban, 2009. július 19-én a lengyel légió és Wysocki, a Közép-Tiszai hadsereg vezérkara szállását megjelölő emlékoszlopot felállították, a két emléktábla Tápiószelét a magyar-lengyel barátság kiemelt országos emlékhelyévé tette. KÉPEK
A történelmi kezdet 165 éve, 1849-ben volt, míg a decemberi avatás a katonák megalapozta barátság akkor 70 év utáni folytatására utalt. „A mi szabadságunkért és a ti szabadságotokért” A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok Tápiószelén
Emléktáblák avatása 2009-ben
A vasútvonal mellett álló Selecta elnevezésű betonépület 1939. szeptemberében mintegy 700 menekült lengyel katona szállása volt. Az épület történetéről a következőket tudtam meg a „Tápiómenti 2 hetes” 2000. március 30-iki számából:
„A főépületet 1923-ban építette Barta Endre földbirtokos, saját földterületének közepére, ahol még ma is ismert nevén, a hajdani „nyárvesztői tanyaközpont” terült el., mintegy 4-5 katasztrális holdon. A vasútvonal mentén, a két község határán háromszintes épületben működött a Selecta Rt. néven ismert vetőmagüzem, amely saját iparvágánnyal is rendelkezett. Évtizedeken keresztül állandó és biztos munkahelyet adott 50-60 embernek. Főidényben még 150-200 borsó- és babválogató asszonyt is foglalkoztatott az üzem.
A Selecta 1946-ig viselte ezt a nevet. Az 1947. január 1-jével bekövetkezett államosítás (Minőségi Magellátó Vállalat Tápiószele Telepintézősége) után a közelmúltban az 1993 decemberében előállott csődhelyzetig a Monori Mag 2 sz. üzeme címet viselte az évtizedek során a kézimunkáról korszerű gépekre váltó telep.
A bezárás, majd tartós üzemszünet után egy magyar befektetőcsoport vásárolta meg az épületet és berendezéseit. 1996-tól új gazdája van a telepnek a Virágmag Kft. révén, az üzemeltető pedig a Vetőmag 95 Kft. lett.”
Az emléktáblákat a Szentgálon található Agroszen KFT. leányvállalata, a Botka Gabriella és dr. Szemők András vezette Virágmag Kft. állította.
A dátum sem esetleges: százöt éve, 1909. december 7-én született az ötven évig Tápiószelén élt egykori lengyel katona, a huszonöt éve, 1989-ben elhunyt Walter Marian József. Az egyik tábla ettől fogva az ő emlékét őrzi.
Az emléktábláknál második világháborús egyenruhában a nagykátai katonai hagyományőrzők álltak díszőrséget. Ez a gesztus a magyar-lengyel fegyverbarátság márványba vésett dátumaira utalt. A megjelenteket –közötte a szép számmal Nagykátáról érkezőket- a házigazdák nevében dr. Szemők András köszöntötte. Az elhangzó lengyel himnusz szólt a nagykövetség képviseletében megjelent Marcin Sokolowsky konzulnak is. A 70 éve történteket Mitrovics Miklós történész, a Politikatörténeti Intézet munkatársa ismertette.
A emléktáblákat a lengyel konzul, valamint Kovács Ferenc polgármester leplezték le.
A Szelektában elszállásolt katonákra emlékező tábla szövege:
"A SZABADSÁGUKÉRT
ÉS A TI SZABADSÁGOTOKÉRT”
A II. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN HAZÁNKBA
MENEKÜLT SZÁZEZER LENGYEL KATONA
KÖZÜL HÉTSZÁZ EBBEN AZ ÉPÜLETBEN
ÉLT ÉS KÉSZÜLT A TOVÁBBI HARCRA
1939-41-BEN
EMLÉKÜK IS ERŐSÍTSE
NÉPEINK BARÁTSÁGÁT
* * * * * * * * * * * *
"ZA WOLNOSC NASZA I WASZA"
W TYM COMU, BLISKO 700 Z PONAD
STU TYSIECY POLSKICH UCHODZCÓW,
KTÓRZY ZNALEZLI SIE NA WEGRZECH
W CZASIE II WOJNY SWIATOWEJ, ZYLO I
PRZYGOTOWYWALO SIE DO DALSZEJ WALKI.
NIECH PAMIEC O NICH UMACNIA
NASZA PRZYJAZN !
VIRÁGMAG KFT TÁPIÓSZELE 2009.
A Tápiószelén letelepedett lengyel katona, Walter Marian József emlékének adózó tábla szövege:
"URODZONY KU DOBREMU..."
„JÓNAK JELÖLVE SZÜLETETT…”
JOSEF MARIAN CZMYR
WALTER JÓZSEF
KRAKÓW - TÁPIÓSZELE
1909.12.07 1989.08. 03
MENEKÜLT LENGYEL KATONA, TANÁR
HEGEDŰMŰVÉSZ
A TÁPIÓMENTE EGYÜTTES ALAPÍTÓ
PRÍMÁSA EMLÉKÉRE
VIRÁGMAG KFT. TÁPIÓSZELE 2009.
Az avató ünnepség résztvevői két, a Blaskovich Múzeum által készített tabló segítségével ismerkedhettek meg Walter József életével, a szelei lengyel menekülteket ábrázoló amatőr fotókkal.
Az ünnepség a kisváros művelődési házában folytatódott. A köszöntések, méltató beszédek után a Tápiómente Néptáncegyüttes előadói emlékeztek zenekaruk alapító prímására. A nézőközönség soraiban láthattuk az együttes alapító művészeti vezetőjét, Domján Lajost, illetve az egykori népitáncost, Szalainé Apró Máriát. Mindketten jó ismerői, az együttesben művésztársai voltak Józsi bácsinak. Az emlékezés, tisztelgés mintegy folytatása volt a Nagykátán szeptember 25-én, Joanna Stempinska nagykövet asszony jelenlétében rendezett műsornak –amit ugyancsak Walter József emlékének szenteltek a szervezők – melyet az országos hírű együttes mai művészei mutattak be. Lengyel szeptember Nagykátán és Tápiószelén Különleges színfoltja volt az ünnepségnek a dédunokák produkciója, akik verssel, hangszeres szóló számokkal idézték fel dédnagyapjuk alakját.
A december 7-iki ünnepségről a Duna TV egy 20 perces összeállítást készített, mely december 26-án a reggeli órákban került adásba. A műsorban –melynek értékét növelték a 70 éve készült korabeli híradófelvételek, dokumentumok- megszólalt többek között dr. Szemők András, Marcin Sokolowski, Juhász Ottó szelei nyugdíjas, Walter József leánya: Walter Irén Valéria. A kisfilm bemutatta a magyar-lengyel barátság tápiószelei emlékhelyeit, többek között azt a katolikus templomban látható Madonnát ábrázoló festményt, melyet egy Szelén tartózkodó katona, Stanislaus Wansik nevű varsói festőművész készített. Az avatásról lengyel nyelvű tudósítás látott napvilágot a „Polonia Wegierska” 2009. decemberi számában.
A Blaskovich Múzeum Baráti Köre ugyancsak 2009-ben állított emléket Walter Józsefnek. Tápiószele első írásos említése 790. évfordulója alkalmából, a várossá válás évében kibocsájtott helytörténeti emlékkönyv egyik tanulmánya „A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok évfordulói Tápiószelén” címet viselte. Az írás foglalkozik az 1939-es menekülttábor történetével, és röviden vázolja Walter József életútját.
A mi lengyelünk
Jókai Mór közismert regénycímét kölcsönvéve ismerkedjünk meg Tápiószele lengyel származású fogadott fiával. Walter József – születési nevén Josef Marian Czmyr- a lengyelországi Krakkóban született 1909. december 7-én. Édesapja katonaként az első világháborúban, 1914-ben hősi halált halt. Édesanyja –aki 1930-ban halt meg- egyedül nevelte három gyermekét. A három gyermek –két lány és egy fiú- a művészetekre fogékony közegben kapott példás nevelést abban a városban, mely a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok legtöbb emlékével rendelkezik.
Josef Krakkóban végezte tanulmányait, itt járt a Krakkói Zenei Konzervatóriumba. Hegedűművészi diplomáját egy évvel a háború kitörése előtt, 1938-ban szerezte. Amikor 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Polóniát, az akkor 30 éves tartalékos állományban levő hegedűművésznek is be kellett vonulnia.
A Szovjetunió támadása két tűz közé szorította az élet-halál harcát vívó lengyel hadsereget. Miután a szövetségesek gyakorlatilag magára hagyták a lengyeleket, a katonák és a polgári lakosság számára csak egyetlen menekülési útvonal akadt: a nemrég létrejött magyar-lengyel határon keresztül Magyarországra evakuálni. 1939. szeptember 20-án érkezett egy jelentős létszámú kontingens Tápiószelére, akiket az állomás melletti vetőmag feldolgozó betonépületben, az un. Szelektában helyeztek el. Itt rendeztek be számukra emeletes priccsekből álló tömegszállást, míg a tisztek a községben magánházaknál laktak.
Tápiószele a Nagykátai járásban többek között arról volt nevezetes, hogy az un. „úri középosztály” helye és szerepe meghatározó volt a község életében. A jegyző, a doktor, a tanító zenét értő és szerető polgárok voltak, akik közös kedvtelésüknek hódolva hoztak létre amolyan kamara-zenekart egy kis házimuzsikálásra. Amikor megtudták, hogy a táborban van egy nagyszerűen hegedülő katona, kimenőt igényeltek a számára. Jozef így ismerkedett meg jövendő felesége családjával, így ébredhetett vonzalom majd szerelem benne Jávor Erzsike iránt.
1940. júliusában Györgyére vezényelték, majd onnét Sárvárra irányították a magukat időközben otthonosan érző Szelén vendégeskedő katonákat. A lengyel menekültek életét feldolgozó forrásokból tudjuk, hogy Sárvárott a magyarországi viszonyokra nem jellemző rideg bánásmód, embertelen körülmények voltak. Ezt az állomáshelyet is ideiglenesnek kellett, hogy tekintsék. A Magyarországon tartózkodó százezer katona sorsát a katonai fegyelem határozta meg. Ennek értelmében minden tisztnek és katonának kötelessége volt a bármikor érkező parancs szerint a jugoszláv határon át a szövetségesekhez csatlakozni. Ahogy Jozef egyre több bajtársa kapta meg ezt a parancsot, úgy kellett, hogy döntsön egy egész életét meghatározó nehéz kérdésben.
Mint katonának neki is a kapott parancs értelmében gondolkodás nélkül teljesítenie kellett volna a magyar hatóságok által jóindulatúan kezelt dezertálást. Nehéz lehetett a döntés, hiszen egy hazáját szerető és szolgáló katonának –mégha az nem hivatásos, hanem tartalékos állományt jelentett is- Polónia szolgálata volt az elsődleges, akár az élete árán is. Ez esetben talán Tobruknál, El-Alameinnél, vagy éppen Monte Cassinó poklában kaphatott volna egy végzetes golyót. Egy 30 éves, képességeit jól ismerő, sokra hivatott ember már túlontúl jól ismerte az élet értékét, hogy mindezt kockára tegye.
Legálisan csak egyetlen mód kínálkozott a törvényes maradásra: örökbefogadással magyar állampolgárságot szerezni. Ezért visszautazott Sárvárról Tápiószelére, ahol a Dánffy-Jávor család jogilag is örökbe fogadta. A döntésben talán az is szerepet játszott, hogy ekkor már nem éltek szülei, Krakkóban nővérein kívül nem várta sem feleség, sem menyasszony. Az örökbefogadás során 1941-től Walter Marian József nevet viselte.
Feleségül vette Jávor Erzsébetet, mely házasságból 8 gyermek született. (Két gyermek sajnos korán meghalt.) Hegedűművészi képesítéssel talán egy nagyvárosban lehetett volna munkaalkalmat találni. Tápiószele –bármennyire is támogatta és pártolta a kultúrát- nem tudott képesítésének megfelelő munkakört biztosítani. 1942-1951 között a község adóügyi osztályán dolgozott, majd egy évet hasonló munkakörben Tápiószőlősön. 1952-53-ban Budapesten az Ipari Szerelvények Gyárában dolgozva bérelszámolóként próbálta eltartani családját.
Miután már eddig is jól ismert és beszélt több nyelvet, az akkori viszonyok között egy kis településen racionálisan csak az orosz nyelv lehetett ebből a hasznosítható. Levelező tagozaton a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett orosz nyelvtanári diplomát. Mint pedagógus végre megtalálta azt a közeget, ahol jól érezte magát. Az általános iskola mellett tanított a rövid életű szelei gimnáziumban, illetve órákat adott a zeneiskolában.
Élete legfőbb értelme a zene szeretetének és értésének minél szélesebb körben való elterjesztése volt. Már az 1940-es évek elején az akkori „Kultúrházban” zenés darabok, operettek és daljátékok betanításában, előadásában működött közre. Több zenekart is szervezett, melyek közül leghosszabb ideig a pedagógusokból álló együttes létezett. Tagja volt a Hivatásos Zenészek Társaságának.
A tanítást 1970-ben fejezte be, ekkor lett nyugállományú pedagógus. Amikor a pedagógus zenekar megszűnt, kapóra jött számára egy felkérés: legyen az akkor Nagykátán alakuló Tápiómente Néptáncegyüttes prímása. Nyugdíjas éveinek gyermekei, unokái mellett ez adott új értelmet. A Chmelly Ödön kultúrház igazgató védőszárnyai alatt, Domján Lajos művészi hozzáértésével kibontakozó együttessel –szó szerint értelmezve- bejárta a fél világot. Virtuóz hegedűjátékával hozzájárult a sikerekhez, a különböző fesztiválokon, minősítések során elnyert díjak megszerzéséhez.
Szűkebb pátriájában, Tápiószelén a 70-es, 80-as években a KGYV-ben lengyel vendégmunkások dolgoztak. Már mint nyugdíjas, a gyár alkalmazottjaként intézte honfitársai ügyeit tolmácsként. Sok Szelére érkezett lengyel kapott szállást a Rákóczi út 23-ban levő házában. Bármikor érkeztek–akár éjfélkor is- mindig nyitott kapuk várták a messziről érkezőt. Aki Lengyelországba akart utazni, az szinte mindig felkereste Józsi bácsit: mit érdemes megnézni, hol lehet olcsón szállást foglalni. Sok szelei lakodalomban muzsikált, lengyel létére a magyar nóta és népzene szakavatott értője és tolmácsolója lett.
Lánya, Walter Irén Valéria írta róla : „Jóindulatával, emberségével sokan visszaéltek. Őt gyakran megalázták, akik a nyomába sem léphettek emberségből, de ő maga soha nem volt megalkuvó, megalázkodó !”
Walter József hosszan tartó súlyos betegség következtében 1989. augusztus 3-án hunyt el. Végső nyughelye a katolikus temetőben található, ahol egy sírban nyugszik szeretett nejével, gyermekeivel.
Főhajtás 2014-ben
Józsi bácsi születésének 105. halálának 25. évfordulója alkalmából, valamint a lengyel katonák szelei tartózkodása hét és fél évtizedes dátuma tiszteletére 2014. szeptember 5-én koszorúzási ünnepségre került sor az öt éve avatott emléktábláknál. Kovács Ferenc polgármester történelmi visszatekintője után Andrzej Kalinowski követségi konzul tartott emlékbeszédet. Külön blokkban rótták le tiszteletüket a Tápiómente Néptáncegyüttes egykori és jelenlegi tagjai, a család képviselői. Az ünnepségről hírt adott a magyarországi lengyelek havilapja, a Polonia Wegierska is.
A nagykátai hagyományőrzők az általuk szervezett IV. Magyar-lengyel barátsági emlékév keretében szeptember 27-én katonai tiszteletadással adóztak a 70 éve történt eseményeknek az egykori tábor helyszínén. A Kossuth-zászlóalj gyermekkatonái díszőrséget álltak, díszszemlével és díszmenettel, emlékbeszéddel és koszorú elhelyezésével emlékeztek a magyar-lengyel barátság fontos helyszínén Walter Józsefre és bajtársaira.
Basa László
