szf1

 

Nemigen van olyan zenebarát a Tápió-vidéken, aki ne ismerné a Nagykátai Liszt Ferenc
Alapfokú Művészeti Iskola
igazgatóját, Szabó Ferencet. Jómagam is már vagy 30 éve követem, tisztelem munkásságát, mint „zeneiskolás szülő”, népművelő vagy az utóbbi másfél évtizedben, mint a tapiokultura.hu szerkesztője is. Azt mindenki tudja az igazgató úrról, hogy kiváló tombitaművész, a Nagykátai Fúvószenekar karnagya, de zeneszerzői tevékenységéről talán velem együtt kevesen hallottak eddig.

Pedig szinte már pályája kezdete óta szerez muzsikát. Két, egymástól talán nem is elválasztható okból is teszi ezt. Az első ok természetesen a muzsikus művészember alkotókedve, önkifejezése, személyes lelkiállaptának kifejezési szándéka, zenei ötleteinek rögzítése. A Tanár urat a napokban felhívtam és e beszélgetésünkben elmondta, hogy egy-egy film, vagy kedvenc sorozat nézése közben sokszor neki is eszébe jutnak „sosem volt filmek” zenéi. Számomra, a nem zenértő, csak zeneszerető hallgató számára sok alkotása misztikus, merengő, meditatív hangulatot áraszt.

Szabó Ferenc szívesen és gyakran ír kottákat a tanítványok számára is. E kották az ország több zeneiskolájába, de külföldre is eljutottak már, ahol a pedagógus kollégák örömmel színesítik a diákok tananyagát ezekkel a „leckékkel”, amelyek akár kezdőknek, vagy éppen a már művészi tanulmányokat folytatóknak is íródnak.

Pár éve a világháló adta lehetőségeket is kihasználja már az Igazgató úr:

YouTube csatornáján bárki belehallgathat műveibe, amelyekkel a Zeneszabó nevű közösségi felületén is találkozhatnak, sőt, a Zenesszabó Műveinek PDF-Bemutató Oldalán a csoport tagjai számára a kották is elérhetők.

 

A Nagykátai Lis zt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának és a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központnak évtizedek óta kiváló a kapcsolata. Szám talan emlékezetes koncertet, zenésszínházi produkciót, ünnepséget, fellépést köszönhetünk mi is a Zeneiskolának. Sőt, a Nagykátai Fúvószenekar már egy ideje a művelődési központban tartja próbáit. Jómagam, mint ez utóbbi intézmény vezetője is kihasználtam a beszélgetést arra, hogy elmondjam: nagyon várjuk vissza a zenekeart, a zeneiskolai programokat! Reméljük, már tényleg csak pár hét, és Nagykátán is újra indulhatnak a kulturális-szórakoztató programok, köztük a „frissítő” próbák után rengeteg zeneiskolai eseménnyel, közreműködéssel!
Tarnavölgyi László