Nyomtatás
Kategória: Beharangozó

Úri népviselet borító kicsi

Számos kulturális örökségvédelmi munka zajlik a Tápió mente szinte valamennyi településén, mindenki a maga módján, lehetőségeihez mérten igyekszik a helyi értékeket dokumentálni, rendszerezni, publikálni. Szörfi Józsefné Solti Erzsébet, az úri BAB-USKA Tájház megálmodója és tulajdonosa 2013-ban tette közkinccsé családjának fáradhatatlan, több mint fél évszázados múltra visszanyúló helyi értékmegőrző munkásságának eredményeit.

(A megnyitó kapcsán Gócsáné dr. Móró Csilla, a tápiószelei Blaskovich Múzeum igazgatójának akkori írását  honlapunkon most is megtalálják olvasóink.)

A megnyitó alkalmával egy videófilm

is készült, melynek megtekintése számtalan gyönyörű emléket idéz elő. Kérek mindenkit, különösen a 19’47-19’52 közötti szakaszt jegyezzék meg maguknak, ami úgy gondolom minden szónál többet ér:

A megnyitó igazi ünnep volt Úri község életében, amikor lépni is alig lehetett a sok érdeklődő mellett: megtelt a Tájház udvara. Erzsike édesanyja, Solti Józsefné Szabó Erzsébet (az említett videórészleten ő látható lányával), a település utolsó varróasszonya még életében részese lehetett ennek a megvalósult csodának. A Tájházat, melyben folyamatosan megújuló szisztematikus kiállítások tekinthetők meg azóta számtalan csoport és egyéni érdeklődő látogatta. A Tájház országosan elismert, hírneve pedig nemzetközivé vált.

A most megjelenő könyv Úri község tradicionális népviseletét mutatja be az 1800-as évek közepétől 1960-ig. A 92 oldalas, A4 méretű kiadvány gazdag fotóillusztrációval mutatja be a település viseletformáit a születéstől a halálig, generációkon keresztül, korok és nemek szerinti külön bemutatással, részletes leírásokkal, helyi tájszavak használatával. Betekintést nyerhetünk a település lakosságának életvitelébe is, megismerhetjük szokásaikat és mindazt a kulturális örökséget, melyet a jelen kor számára kiadvány formájában publikálni a legnemesebb cselekedet, hiszen megőrizzük és átörökítjük ezáltal az utókor számára.

1985-ben már írt Újváriné Kerékgyártó Adrienne etnográfus egy tanulmányt az Ikvai Nándor szerkesztésében megvalósult „Tápió mente néprajza I-II” monográfiába, melyben Úri község népviselete is szerepelt, azonban a további kutatási eredményeknek köszönhetően igény mutatkozott további, kibővített kiadványok elkészítésére is. Így elkészült az erre vonatkozó írása Szörfi Józsefné Solti Erzsébetnek a 2009-ben megjelent „Szülőfalunk, Úri” című helytörténeti könyvben, majd megjelenhetett a Terék József által szerkesztett „Tápió mente népviselete I.” című könyv részeként, melyben öt település (Mende, Sülysáp, Tápióság, Tápiószecső, Úri) népviselete került részletesen bemutatásra. Most, öt év elteltével önálló kötetként került megvalósításra Úri község népviseletének összegzése Szörfi Józsefné Solti Erzsébet, Úri Község Díszpolgára, Tápió mentéért-díjjal kitüntetett helytörténeti kutató által, magánkiadásában, a lakosság, valamint a népművészettel foglalkozók nagy örömére.

A könyvet írta: Szörfi Józsefné Solti Erzsébet

Szerkesztette: Csabáné Szörfi Éva

Lektorálta: Terék József – Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense, MMA Köztestületi tagja

Véleményezte: dr. Baksa Brigitta – etnográfus, Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára

Nyomdai, grafikai munka: Tápió Nyomda Kft, Tápiószele

A programnapon köszöntőt mond:

Haraszti Imre – Úri község polgármestere,

Kisfaludi Aranka – Pest Megyei Értéktár Bizottság értéktár referense

A könyvet bemutatja: dr. Baksa Brigitta és Terék József

A rendezvény fővédnöke: Czerván György – országgyűlési képviselő

A Tájházi estén koncertet ad a „Köszönjük, Magyarország” program keretén belül:

Hankó József és zenekara

A programnapot Úri népdalok színesítik helyi fellépők közreműködésével!

Várunk mindenkit nagy szeretettel 2020. augusztus 8-án, Úriban, a plakáton feltüntetett időpontokban és helyszíneken!