én 2018

 

Tarnavölgyi László vagyok, 2020. január elsejétől a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ vezetője. Ezúton is megköszönve a Képviselő-testület bizalmát, bízom benne, hogy munkatársaimmal együtt, az elkövetkező esztendőkben is sokféle, sokszínű programot tudunk majd megvalósítani!

Talán furcsán hangzik: bár tudom, hogy nem vagyok nagykátai – nem itt születtem, éppen csak 35 éve élek itt – mégis nagykátainak tartom magamat. Feleségem, lányaim, rokonaim, itt született barátaim azok, akik a hagyományos értelemben nagykátaiak. Én csak megszerettem ezt a várost majd négy évtizeddel ezelőtt, és magaménak érzem minden nap. Nem tudnék és nem is akarok róla rosszat mondani, és nem is szeretem, ha beszélgetésekben, közösségi oldalokon szapulják, bántják. Hiszen annyi jó, szép, szerethető dolog van itt, és ami nem az, azt meg éppen mi tehetnénk szebbé, jobbá, szerethetőbbé!

Én ezt a várost a feleségem, lányaim, rokonaim, itt született barátaim mellett 35 éve szeretem azokért a kulturális élményekért is, amelyeket itt élhettem át, leginkább a „kultúrban”. Kevés olyan kisváros van ebben az országban, ahol ennyi remek, magas színvonalú kulturális-, hagyományőrző közösség működik!

Bízom benne, hogy az elkövetkező esztendőkben a meglévő közösségek mellett újabbak is magukénak érzik majd intézményünket!

Szeretettel várjuk Önöket programjainkra!

 

„Az 1880-as években a nagykátai művelődési ház helyén két nádfedeles ház állott. Később ezeket megvették az iparosok és 1913-ban átépítették Ipartestületi Központi Irodává. 1954-ben az állam felújíttatta és kibővíttette, immáron művelődési háznak. A művelődési ház vezetői az első időben gyorsan cserélődtek: Paksi Barnabás, Ofella Sándor, Gerendássy György, Takács András, Várallyai Béla… voltak.

1958 októberében Nógrád megyéből érkezett Chmely Ödön. Aki nagy energiával és lelkesedéssel kezdett a munkába. Értesüléseim szerint KISZ és pártvezető is volt valamilyen fokon. Ezt ő ragyogóan kihasználva szervezett klubot, csoportot, tánc- és zeneiskolát. A pártvezetés ellenállását mindig leszerelte valamilyen aktuális, divatos szólammal. Nagyon jól adminisztrálta a saját és a Művelődési Ház munkáját. Rengeteg újságcikk jelent meg éveken keresztül a klubok, csoportok tevékenységéről. Chmely Ödönnek elvitathatatlan szerepe van a Tápiómente Tánccsoport létrejöttében és életben tartásában.
Dönci bácsi maga is egy intézmény volt. Szervezett, agitált, lobbizott, konferált, tangóharmonikázott: „benne élt a művelődési házban”.

(Nagykátai emlékek (Fb) – Rada István. Megjelent 2013. 12. 21-én a tapiokultura.hu honlapon.)

„Mélységesen mély az emlékezés kútja”… az emberiségé, egy nemzeté… és egy kisvárosé is.

Az egy adott időben, egy behatárolt, belátható és belakható területen élő embereket lassan közösségé kényszeríti, nemesíti a mindennapi megélhetésért folytatott közdelem, egymásra utaltság. Ebből fakadnak a közös szokások, lassan kialakul a közös viselet, nyelvjárás, a nemzedékről nemzedékre áthagyományozódó népdalkincs, amelyek együttese idővel egy-egy település közösségtudatává, saját „kultúrájává” nemesülnek. Idővel ezt a közösségélményt, ezt a lokális kultúrakincset őrizni, ápolni, később kibontani, újjávarázsolni kell valakinek, valakiknek. Hiszem, hogy minden településnek, így Nagykátának is megvoltak azok a megszállottjai, közösséget őrző, építő „mindenesei”, sokszor magukat is ellángoló garabonciásai, akik miatt a mai „művelődésszervező” is szívesen szereti magát „népművelőnek” nevezni.

Chmely Ödön, a vele együtt a ma is a nagyvilágot járó, sokszorosan kitüntette Tápiómente Táncegyüttest megálmodó, létrehozó Domján Lajos, az országos népfőiskolai mozgalom legendás alakjává vált, az 1930-as évek végétől a XXI. század elejéig alkotó, színjátszó társulatot, dalárdát, zenekart alapító, a helyi KALOT-ot újraélesztő Gedai Gyula, vagy az 1950-es évek végétől a 2000-es évek elejéig a Tápió-vidék közművelődéséért dolgozó, művelődési házat igazgató Szegedi Pál, a nemrégiben elhunyt nyugalmazott iskolaigazgató, kórusszervező Heimann Győző vagy az első Tápiómentéért-díjjal most elismert Molnár Tibor tanár úr olyan példák a számomra, aki személyükben és munkásságukban is követendőek. Szegedi Pálnál kezdő népművelő voltam, Domján Lajossal 20 évnyi emberi, szakmai élmény köt össze. Büszke vagyok rá, hogy Heimann tanár úr megtisztelt a tegeződés felajánlásával… de még Gedai Gyula bácsit is kifaggathattam a legendás időkről. Ők és a hozzájuk hasonlók teremtették meg az alapját a város ma is virágzó kulturális életének, közösségeinek, csoportjainak. Múltjukból, eredményeikből bőven lehet erőt meríteni a ma népművelőjének is. Miattuk, s lokálpatriótaként is hiszem, hogy Nagykátán nem elég népművelőnek, művelődési intézményt vezető igazgatónak lenni! Itt csak NAGYKÁTAI , TÁPIÓ MENTI népművelőként lehet és kell a hagyományainkból fakadó, szervesen építkező, a jelen kihívásaira frissen reagáló, újra és újra megújuló, alkotó közművelődési szervezővé válnunk!

Kollégáimmal – akiknek egy részével régebben együtt is dolgozhattam – erre a NAGYKÁTAISÁGRA elkötelezett, a hagyományainkra épülő munkára teszünk határozott ígéretet.

Tarnavölgyi László