benczevegyes

2019. március 3-án (vasárnap) 16 órakor Szelére érkezik Dr. BENCZE JÓZSEF nagykövet úr, Magyarország fülöp-szigeteki nagykövete
A Fülöp-szigetek délkelet-ázsiai szigetállam, amely mintegy 7641 szigetet foglal magában. (Ebből nagyjából 800 lakott.) Az ország Dél- és Délkelet-Ázsia államai közül az egyetlen döntően keresztény vallású állam. Az ország egyik legfontosabb turisztikai látványossága a gazdag biológiai sokfélesége a strandokkal, a hegyekkel, (KÉPEK)

az esőerdőkkel, a szigetekkel és búvárkodási lehetőségekkel. (A fehér homokos strandokkal rendelkező Borocay-t a Travel+Leisure a világ legjobb szigetévé nyilvánította.)

Dr. Bencze József első munkahelye a KGYV-ben volt és öt évig dolgozott a ÁFÉSZ-ban is. Kétszer volt Farmos választott vezetője. Belügyminisztériumi pályafutását a Nagykátai rendőrkapitányságon kezdte, mint rendőrfőkapitány. Volt Budapest V. kerület rendőrkapitánya és országos rendőrfőkapitány is.

10 évig dolgozott a VPOP országos parancsnok helyetteseként. Helyettes államtitkári beosztásban a Gazdaságvédelmi koordinációs Bizottság elnöke volt. A későbbiekben diplomataként dolgozott. Először Macedóniában nagykövet, majd 2016-tól a Fülöp-szigeteken. Nagykövetként legfőbb törekvése Magyarország pozitív, és hiteles bemutatása, a magyar érdekek szolgálata és a kölcsönös előnyökkel járó kétoldalú kapcsolatok szélesítése.

Nagykövet úr az estén mesél Fülöp-szigetekről, annak természeti és kulturális értékeiről és betekintést nyerhetünk nagyköveti munkájába. (Meg természetesen lesz egy kis nosztalgiázás is. ;) )

Az előadásra a belépés DÍJTALAN, pénzadományokat gyűjtünk jótékonysági célokra.

Helyszín: Tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Ház és Városi Könyvtár, Tápiószele, Posta út 2.

Időpont: 2019. március 3. (vasárnap) 16 óra

Előadó: Dr. Bencze József nagykövet úr, Magyarország fülöp-szigeteki nagykövete

Az est szervezője és támogatója: Dobos Imre

Együttműködő és támogató partner: Tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Ház és Városi Könyvtár