mikulas kupa sulysap 20181201 01Az év első jelentős versenye Húsvétkor, Tatán a Diákolimpia volt. Addig azért volt öt versenyhétvégénk, ahol, főleg a serdülők pallérozódhattak. A Diákon a serdülők, Kacsala Richárd és Lantos Álmos, nem értek el helyezést, de első éves létükre jó teljesítményt nyújtottak.

A juniorok: Bácsics Rajmond ezüstérme erősen megkérdőjelezhető volt. Szabó Szabina és Zuró Zsolt, helyenként kiváló teljesítményt nyújtva aranyérmesek lettek. Szabina bekerült a válogatott keretbe.

Újabb négy verseny után, a hazatérő Sztojka Ferdinánddal kiegészülve, nekivágtunk a nemzetközi porondnak. Szlovákia Kupa, Klin, ahol Szabina és Sztojka aranyérmes, Kacsala, Lantos és Nagy Mátyás bronzérmes lett, német, ukrán és kazah versenyzőtől szenvedtek vereséget. Szabina nagyon jól bokszolva nyert.

Monkstown Cup, Dublin, Írország: az ökölvívás ünnepe! Öt szorítóban három nap, nonstop bunyó, hibátlan rendezéssel, 890 mérlegelő versenyző!!! A „kicsik” ismét mindhárman kitettek magukért, újabb nemzetközi tapasztalatot szereztek, mindhárman kétszer bokszoltak. Sztojka ezüstérmet szerzett. Szabó Szabina parádés produkciót bemutatva aranyérmes. A jó bunyóhoz szokott ír szurkolók is felállva tapsolták.

Élversenyzőink egész nyáron napi két edzéssel készültek az őszi Magyar Bajnokságokra. Négy további verseny volt a programban, hogy ne csak „szárazon” teljen a szünet. Szeptemberben elindult a nagy menetelés. A Bajnokságokon kívül, öt további verseny, köztük Ukrajna és Csehország. A Juniorok Magyar Bajnokságával kezdődött, mely válogató volt az Európa Bajnokságra. Sztojka betegség miatt bronzérmes lett, nem engedték az elődöntőt megvívni. Szabó Szabina és Zuró Zsolt impozáns teljesítménnyel aranyérmes lett, ezzel utazhattak az Európa Bajnokságra, de előtte még várt rájuk három hét edzőtábor Tatán. Szabina az Európa Bajnokságon egy erősen véleményes mérkőzésen vesztett, viszont két év munka után idáig jutni, az maximális dicséretet érdemel.

Októberben két kis verseny után Serdülő Magyar Bajnokságot rendeztek Kaposváron. Két indulónk, Lantos Álmos és Kacsala Richárd, még első éves serdülők. Álmos ezüstérmet nyert, míg Ricsi aranyérmes lett! A nyári munka gyümölcse, no meg az, hogy jövőre jó eséllyel pályázhatnak a válogatottságra.

……. És akkor a „Kis Zuró”… viszontagságos éven van túl. Tavaly ősszel eltiltás, egy hiba miatt, se apja, anyja, hol rokonoknál, hol a nagymamánál tengődik. Az egyetlen családja az ökölvívó egyesület és ezt is majdnem elúsztatja. Márciusra, szerencsére összekapja magát, végigdolgozza és edzi az évet, visszaengedik a versenyrendszerbe. És hogy tetézzük a bajt, már amennyiben egy érkező gyermek az, apa lett 16 évesen. Megnyer mindent, saját akaratából lefogy egy súlycsoportot, azt mondja: „ott nem verheti meg senki a világon”. Így is lett, majdnem….. az Eb-re tökéletes formában érkezik. Egy Eb ezüstérmes ír srácot „állva hagy”, nagy csalódás az íreknek. A fehérorosz szinte el sem találja, többször szalad fejjel a kötelek közé. És jött a román……az első menet szoros……. a második nagyon sima………….. a harmadik iskolajáték, számoltatják is a románt…… eredmény 3:2… nem ide! Döbbenet! Az egészről annyit, hogy három bírót azonnal felfüggesztenek a bíráskodástól. De a lényeg: Zuró Zsolt Európa Bajnoki bronzérmes!

Végre a helyére került Zsolt, EB dobogóra, aki 11. éve űzi azt a nemes sportot, több, mint 160 mérkőzése volt és imádja, amit csinál…..és megszületett közben Zuró Zsolt Kolen, hogy örömünket fokozza.

Megyünk tovább, jövőre Szabinával együtt ifik, még feljebb lépnek, megígérhetem, mert „egy út van előttem, melyiket válasszam?”      

Mindenki szeretettel várunk december 1-én, 13 órakor Sülysápra, a Móra Ferenc Általános Iskola Vörösmarty utcai tagiskolájának udvarán lévő sportcsarnokba, a III. Sülysáp Kupára, ahol a kicsiké lesz a főszerep!

                                                                                                              Lantos Gyula