Magyar Rekorder Díszoklevél Terék József 20180915

2018. szeptember 15-én került megrendezésre a IV. Hévízgyörki Értékek Napja, mely ez alkalommal a Magyar Népdal Napjával egy időben zajlott.
Mutier Riád ALBUMA
A helyi értékek népszerűsítése céljából 2015-ben útjára indított települési kulturális örökségvédelmi rendezvény középpontjában a Dr. Lázár Katalin – Terék József: Hévízgyörki népdalok című könyv állt, melynek interaktív bemutatására is sor került a 70 helyi adatközlő énekes

(Hévízgyörki Asszonykórus, Hévízgyörki Aranyalma Hagyományőrző Együttes, Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület Népdalköre, Összefogás a Nyugdíjasokért Egyesület Vegyeskara, Hévízgyörki Nyugdíjas Klub,), valamint a tavasszal megrendezett I. Hévízgyörki Népdaléneklési Verseny kategória-győztesei jóvoltából.

tapiokultura.huTL.KÉPEK

A programon köszöntőt mondott a Hévízgyörki Egyházközség részéről Karácsondi Mihály Katolikus plébános úr, Bazan Tibor polgármester, Vécsey László országgyűlési képviselő, valamint Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke, a KÓTA társelnöke. Valamennyien kihangsúlyozták, hogy az igazi érték az, melyet generációkon keresztül átörökíthetünk a fiatalok számára, és ennek egyik legjobb példája a helyi népdalos értékek őrzése, átadása.

A könyv 65 év népzenekutatói munkásságát összegzi, mely 9 népzenekutató (Kiss Lajos, Kertész Gyula, Tímár Sándor, Martin György, Hintalan László, Lázár Katalin, Halmos István, Erdélyi István, Terék József) munkásságát dicsérik. Összesen 1000 rögzített dallam közül került kiválasztásra a 215, szakmai szempontok szerinti legértékesebb helyi népdal, melyek a 270 oldalas kiadványban megtalálható. Mindezek a népdalos értékek 110 adatközlő helyi énekes segítségével valósulhattak meg, akik közül a jó egészségnek örvendő többsége a bemutató napján is fellépett a helyi népdalok előadásával.

A rendezvényen részt vett a Magyar Rekord Egyesület elnöke, Sebestyén István úr is, aki az egy kiadványban egy településről felvonultatott eddigi legtöbb, 110 adatközlő énekes népdalos értékeinek összegzéséért járó Magyar Rekorder Díszoklevelet adományozta Terék Józsefnek.

A könyv hiánypótló kiadvány, mely Hévízgyörk Község Önkormányzatának kiadásában és támogatásával valósult meg. A szakmai támogatók Pest Megye Önkormányzata, valamint a MTA BTK Zenetudományi Intézet voltak. Terék József Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferenseként, Dr. Lázár Katalin pedig a MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársaként végezték társszerzőkként a kulturális örökségvédelmi kiadvány készítését az elmúlt egy év távlatában. A kiadvány lektora a Magyar Népzene Tára szerkesztője, Dr. Domokos Mária volt, aki szintén a Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa. A nyomdai munkálatokat a dabasi Mátyus Bt végezte, a kottagrafikát Terék József készítette.

A szakmai kiadvány a bemutató napját követően az alap-, közép-, valamint a felsőfokú oktatási intézmények segédanyagaként kerül további felhasználásra, melynek dvd-rom hangzóanyag-melléklete tavasszal kerül kiadásra a még hitelesebb előadásmód elsajátíthatósága érdekében.

Megállt az idő egy napra Hévízgyörkön…

Azok a dalok csendültek fel, melyek a helyi lakók számára a legkedvesebbek, a legszívhezszólóbbak. Évszázadok népdalos értékeit sikerült megmenteni a Galga mente szívében, Hévízgyörkön, melynek részletes kutatását 42 évvel ezelőtt kezdte el Dr. Lázár Katalin, a könyv társszerzője. Mindez összevetve az elmúlt években Terék József által rögzített és lejegyzett népdalok tekintetében kijelenthetjük, hogy a településen a régi dallamok megmaradtak, szinte változtatások nélkül, úgy, ahogyan azt talán a XVIII-XIX. században is énekelhették a Györkiek.

A Tájház udvarán megrendezett programot egy közös éneklés zárta, melyben valamennyi helyi népviseletes énekes, illetve a közreműködő fiatalok is közösen énekelték Hévízgyörk egyik legismertebb dalát kórusban, egymással békességben:

„Sárgarigómadár, sej, fölszállott a fára…”

A Tápió mente képviseletében a tápiószelei Sass Éva énekelt hévízgyörki menyasszony-búcsúztatót, illetve nézőként volt jelen a nagykátai Tápiómente Táncegyüttes egy busznyi csapata, valamint a Blaskovich Múzeum Baráti Körének elnöke, Terék Mihály és felesége, Szívós István néptáncpedagógus, számtalan fiatal énekes pacsirta és még sokan mások, akik szerették volna megtekinteni Terék József új hazáját, a neki és családjának már 12 éve otthont adó Hévízgyörköt, valamint a most bemutatásra került Hévízgyörki népdalok című könyvét, mely 2008 óta a 25. kulturális örökségvédelmi munkája.

Hévízgyörk ismételten bebizonyította, hogy egy igazi, élő népművészeti falu módjára, illetve ahhoz méltó kulturális programokat biztosító és abban őszintén élő település. Tudatosan menti a helyi értékeit, melyet a Hévízgyörki Értéktár Bizottság tagjaival folyamatosan gyűjt, rendszerez, dokumentál, publikál, hogy megmentse mindazt a fiatal generáció, a jövő számára. A 2016-ban megjelent „Hévízgyörki torony tetejébe…” című népdalos és népzenei cd után a tavalyi évben elkészítették saját, Hévízgyörki Értéktár Kiállításukat, melynek sorát egészítette ki a most megjelent népdalos könyv. A Hévízgyörki Értékek Tára folyamatosan bővül, mely talán az abban élők számára mindezek nem okoznak nagy újdonságot, azonban tőlünk, a Tápió mentéről érkező emberek mindegyikének feltűnik az a népművészeti gazdagság Hévízgyörkön, mely mára már ritkaság számba megy a budapesti agglomerációban, de még Pest megyében is.