Három tápiószentmártoni alkalom után, idén már a nagykátai művelődési központban került sor a Terék József által útjára indított és megszervezett IV. Tápió-menti népdaléneklési versenyre. Az általános iskolások Pest megye több településéről is érkeztek, de Tápió-menti dalokat mindannyian énekeltek. A "Bővebben" részletesen is beszámolunk az eseményről és saját fényképeim után Gócsa Lilla (Gócsa Fotó) albumát megosztjuk. A facebook.com/wass.kozpont/ -ra egy-két mobilos videót is kiratam, amelyek bizonyítják, hogy a gyerekek a maguk örömére még akkor is énekelnek, amikor a zsűri döntésére várnak!
2018. május 15-én került megrendezésre a Tápió mente 21 településének népdalos értékei népszerűsítése céljából 2015-ben útjára indított népdaléneklési verseny. Terék József, a Tápió mente szülöttje 2008-ban egy egyedülálló kezdeményezést indított el. Szülőfalujának, Tápiószele népdalos értékeinek megmentését követően (a helyi, 1906-os Bartók gyűjtéseket összefoglaló kiadvány) elhatározta, hogy igyekszik elkészíteni valamennyi település saját, népdalos és népzenei kulturális örökségvédelmi értékeit összegző zenei cd kiadványát, illetve a hozzájuk tartozó, tájegységet összefoglaló szakmai kiadványokat, könyv formájában. A 2014-ben megjelent 100 év 1000 népdal a Tápió mentén című könyv hatalmas sikert aratott. Dr. Lázár Katalin, a MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársának lektorálásában elkészült az első, minden fontosabb népdalos értéket megörökítő könyv, melynek DVD-ROM melléklete még hitelesebbé, tanulhatóbbá, átörökíthetőbbé tette a helyi, térségi népdalokat. Mindezek szolgáltak alapjául a Pest megye 187 települése, illetve Budapest számára kiírt Tápió menti Népdaléneklési Versenynek, melyen az általános iskolás korú tanulók mérhetik össze minden évben tudásukat. Az első három évben a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében valósult meg mindez, idén pedig a Nagykátai Művelődési Központ adott otthont a rendkívül rangos Közép-Magyarországi illetőségű versenynek. A rendezvény fő támogatója, egyben a verseny lebonyolítója a Ceglédi Tankerületi Központ volt, melynek védnöke Fodor Gábor Tankerületi Igazgató úr volt. Megnyitó beszédében kiemelten fontosnak tartotta a mindennapos éneklést, az éneklő ifjúság aktív jelenlétét, a népdalok fantasztikus kifejezőerejét. Ő maga énekszóval köszöntötte a jelen lévő a 14 település (ezen belül Budapestről 5 különböző intézményét tekintve 18) 56 népdalénekesét, akik 21 felkészítő tanárral és több kísérővel látogattak el ezen a napon a járás központi településére. A támogatáson felül a Ceglédi Tankerületi Központ saját kiadványát vihették haza valamennyien, melyben a tankerület intézményeinek bemutatása mellett megismerhetik a központban működő innovatív multikulturális programokat. Valamennyi tanuló emléklapot vehetett át, illetve egy kerámia érmecskét, melyek már hagyomány szerint valamennyi fellépőnek, felkészítőtanárnak járnak.
Katonáné Barna Zsuzsanna, a Ceglédi Tankerületi Központ Nagykátai Irodájának vezetője ( az egykori Nagykátai Tankerület igazgatója) beszédében összegezte az előző három évet, mely alatt vele, közösen indíthattuk a versenyt útjára és mára már látjuk, hogy milyen fantasztikus közösség alakult ki a Tápió mente népdalos értékeinek köszönhetően.
A rendezvény fővédnöke a térség országgyűlési képviselője, Czerván György, aki 2008 óta folyamatosan támogatja az elképzelést, hogy minden helyi és térségi érték megmentésre kerülhessen. Ennek köszönhetően az említett időszakban 23 kiadvány látott napvilágot Terék József szerkesztésében, zenei rendezésében, felkarolásra kerülhettek a térség fiatal tehetségei, illetve népdalos és népzenei értékeinket képviselhették számos, igen rangos itthoni és nemzetközi színtéren a Földművelésügyi Minisztériumtól a 2017-ben, Kazahsztánban megrendezésre került EXPO rendezvényig.
A verseny házigazdája, ötletgazdája és szervezője Terék József, Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett zenei előadóművész a Tápió mente népzenekutatója 2008 óta, aki a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjaként is folyamatosan képviseli a Tápió mente kulturális érdekeit.
A rendezvény támogatóinak köszönhetően rendelkezésre állhatott egész nap a Művelődési Központ, biztonsággal megrendezésre kerülhetett a verseny. Köszönet a támogatóknak:
Ceglédi Tankerületi Központ (Fodor Gábor tankerületi igazgató)
Nagykáta Város Önkormányzata (Dorner Gábor polgármester)
Nagykátai Művelődési Központ munkatársai
Czerván György országgyűlési képviselő
Szivárvány Alapítvány, Tápiószentmárton
Pest Megye Önkormányzata
Tarnavölgyi László (www.tapiokultura.hu)
Mint minden évben, így idén is kiváló szakmai zsűri erősítette a verseny rangját, hitelességét. A zsűri tagjai voltak:
Dr. Lázár Katalin – MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa
Juhász Erika – Nyíregyházi Egyetem népi ének tanára, adjunktusa, népdalénekes
Kubinyi Júlia – Junior Príma díjas népdalénekes,
a Fonó Budai Zeneház népzenei osztály vezetője
(Mindhárman a „Népművészet Ifjú Mestere” állami kitüntetéssel rendelkező művészei!)
Terék József – Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense
A részt vevő intézmények:
Budaörs Herman Ottó Általános Iskola
Budapest I. kerületi Farkas Ferenc Zeneiskola
Járdányi Pál Zeneiskola AMI
Kelenvölgyi Általános Iskola
Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskola
Dabas Kossuth Lajos Általános Iskola
Dánszentmiklós Ady Endre Általános Iskola és AMI
Dunakeszi Dunakeszi Farkas Ferenc AMI
Farmos Farmosi Általános Iskola
Kóka Kossuth Lajos Általános Iskola
Nagykáta Ceglédi Erkel Ferenc AMI Liszt Ferenc Nagykátai Tagintézménye
Pánd Pándi Általános Iskola
Sülysáp Móra Ferenc Általános Iskola
Százhalombatta Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Tápiószecső Széchenyi István Általános Iskola
Tápiószele Blaskovich János Általános Iskola
Tápiószentmárton Kubinyi Ágoston Általános Iskola
A versenyen az alábbi eredmények születtek:
I. Korcsoport
- helyezettLéb Zalán és Vastag Viktória
Kókai Kossuth Lajos Általános Iskola
Felkészítő tanár: Gregorné Rácz Ildikó
- helyezettBozsik Lotti
Tápiószecsői Széchenyi István Általános Iskola
Felkészítő tanár: Őszné Sima Anna
- helyezettBálint Zsuzsanna
Ceglédi Erkel Ferenc AMI Liszt Ferenc Nagykátai Tagintézménye
Felkészítő tanár: Dusek Gabriella
Kozma Blanka
Tápiószecsői Széchenyi István Általános Iskola
Felkészítő tanár: Őszné Sima Anna
II. Korcsoport
- helyezettSass Éva
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára
- helyezettMázás Jázmin
Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára
- helyezettKiss Nikolett Anna
Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Felkészítő tanár: Násztorné Réczey Éva
Lipóth Boróka
Kelenvölgyi Általános Iskola (Budapest)
Felkészítő tanár: Péter Judit, Kukovecz Gábor
III. Korcsoport
- helyezettBölöni Balázs
Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola
Felkészítő tanár: Kabai Zsuzsa
- helyezettCzira Sára
Farmosi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára
Csata Beatrix
Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Felkészítő tanár: Násztorné Réczey Éva
- helyezettKozák Lili
Járdányi Pál Zeneiskola AMI
Felkészítő tanár: Dobos Eszter
Különdíj Gál Gergő
Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára
III. Korcsoport – Énekegyüttesek
- helyezettBodzabogyók Énekegyüttes
Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Felkészítő tanár: Násztorné Réczey Éva
- helyezettPestszentlőrinci Pirosiskolás Pacsirták
Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola (Budapest)
Felkészítő tanár: Paulikné Karcagi Éva
- helyezettKelenvölgyi Általános Iskola Nagycsoport Énekegyüttes
Kelenvölgyi Általános Iskola (Budapest)
Felkészítő tanár: Péter Judit, Kukovecz Gábor
IV. Korcsoport
3. helyezett Dézsi Tifani
Dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanár: Horváth-Gergely Enikő
(Ebben a korcsoportban 1-2. helyezés nem került kiosztásra.)
A legeredményeseb felkészítő tanári munkáért járó különdíjat a tápiószentmártoni Horváth Éva Sára népdalénekes nyerte el.
Szívből gratulálunk a helyezetteknek, díjazottaknak!
Találkozunk jövőre az V. Tápió menti Népdaléneklési Versenyen!