savanyú disznó plak7

DISZNÓTOROS főzőverseny a Kapás Udvarban 2018. 02. 10.
Bár Tóth Tibor és csapata most is hagyományosan, szalmával kezdi a pörzsölést, de az idén már Mackó Fesztiválra keresztelendő tavalyi gazdanapunk sikerén felbuzdulva, alaposan megfűszerezzük a februári hagyományőrző programunkat is.
Tudják-e, hogy milyen volt felénk anno a kormos maskarazás szokása, vagy hogy

hogyan készítették itt eleink azt a savanyú levest, amely a sülysápi hagyományőrzők, helytörténészek jóvoltából a Magyar Televízió 1-es csatornájának szilveszteri műsorában is „bemutatkozott” az év elején?
Minden „gazdanapi” és új csapatot várunk a főzőversenyre! (Jelentkezés a plakáton látható elérhetőségeken, vagy személyesen a WAMKK-ban.)
Nevezési díj és „műfaji” megkötöttség nincs! Bármilyen disznóhúsból készítette ételt el lehet készíteni. A helyszínen pörzsölt állatból is lehet vásárolni (jelezzétek az előző napokban, hogy melyik részéből hány kilót kértek), de hozott anyagból, akár vad-, vagy sündisznóból is kerülhet falat a zsűri elé!
Tóth Tibor Vasút utcai hentesboltjában személyesen vagy telefonon (29/ 435 059) is lehet egyeztetni, de a WAMKK csapata is szívesen felveszi a rendeléseket.
Családbarát, gyerekbarát rendezvény lesz ez is!
Teát, szörpöt ingyen, forralt bort, kemencés-, faszenes sültkolbászt, frissen kisütött tepertőt jó fajta Sancho kenyérrel baráti áron árusítunk majd! És elkészül a Magyar Televízióban szilveszterkor bemutatott sülysápi „savanyú leves” is!
(Csak azt tudnám, hogy mi az a „pacúrozás meg a mátoházás”?)