2017.09.08.Kátai Tánct koll 224Sajnos, az utóbbi időben két nagykátai amatőr művészeti közösség is – reményeink szerint csak időlegesen – megszűnt, illetve szünetelteti működését. Pedig városnak csak akkor nevezheti magát egy település, ha ott színvonalas kulturális együttesek, amatőr és „igazi” művészek működnek, és időről időre értékes produkciókat, alkotásokat mutatnak be.tapiokultura.huTL.KÉPEK

Ezt a fenti megállapítást velem együtt valló nagykátaiknak azért nem lehet okuk a panaszra, hiszen csak a napokban véget ért III. TápióFeszt keretében is olyan eseményekre került sor, amelyekhez joggal illeszthetjük oda a minőségi jelzőt. Ilyen volt a pARTalan pART művészudvar, a Munkácsy-díjas festőművész, Palkó Tibor és Dunaszerdahelyi alkotótábor kiállítása, a Tápió menti települések helytörténeti bemutatkozása, Kucza Péter legújabb könyvének megjelenése és ilyen volt XXXIV. Nemzetközi Kátai Tánctalálkozó is.

Tápiómente Táncegyüttes – Nagykáta. Így leírva, szinte szóösszetétel, de a valóságban is egyet jelent a várossal a legnagyobb múltú, s az évtizedek alatt rangos elismeréseket, díjakat begyűjtő csapat. Éppen ezért nem csak a TME „családtagjai”, a néptánc-, népzene kedvelői számára fontos az együttes léte, de Nagykáta vezetőinek, képviselőinek sem mindegy, hogy a táncegyüttes működése folytonos legyen. S ha belegondolunk, félévszázada - rendszerektől, tanács- és képviselő testületektől, pártállásoktól függetlenül – ezt a figyelmet, támogatást mindig megkapta és ma is megkapja a Tápiómente, és így is van jól.

Támogatni, fenntartani azonban csak azt a művészeti közösséget lehet, ahol átgondolt építkezés látható, ahol célokat határoznak meg, azok megvalósításáért nap mint nap megdolgoznak, s eredményeiket, minőségüket időről időre a saját településük közönsége előtt is bizonyítják.

A TME ilyen „bizonyítékkal” állt elő az immár XXXIV. alkalommal megrendezett nemzetközi tánctalálkozó szeptember 8-i gálaestjén, ahol a „baráti körükből” meghívott lengyel, a szerb és a nyugdíjasaink mellett természetesen ők is bemutatták műsorukat.

S mi örömmel láttük, hogy az együttes lendülete, minősége cseppet sem kopott meg! Vámos László irányításával továbbra is jó úton haladnak, szépek a koreográfiák, precíz, de egyben a táncosok által is átélt, hiteles az előadás. Sőt, az eddig is szépen fejlődő gyermek- és ifjúsági korosztály – köszönhetően Vámosné Pieskó Csillának és Szívós Istvánnak is – jelentős, látható fejlődésen ment át, így reménykeltőnek látszik most a TME jövője is.

Azt hiszem, az senki számára nem lehet kérdés, hogy a Tápió-vidék legrégebbi nemzetközi fesztiváljára Nagykátának (is) szüksége van. 50 év után persze el lehet gondolkodni némi „ráncfelvarráson”, és a szórakoztató elemeiben tömegeket vonzó nagyprogramba való beillesztéséről, de az olyan „klasszikusokat”, mint a művelődési központban mindig megtartott gálaestek, nem szabad elhagyni.

Itt lehet, hogy „csak” cirka 300 fő jelenti a közönséget, de ez a közönség szerelmese a néptáncnak, a népzenének, a Tápiómente Táncegyüttesnek! Ilyenkor a publikum tagjainak a figyelmét semmi nem vonja el az előadástól. Más a hangulata produkciónak szabadtéri rendezvényrészletként, amikor egy nagyobb térben még ezer néző sem tűnik soknak. A közművelődési intézményben népművelő kollégáim és munkatársaik szívüket-lelküket kiteszik, hogy táncos és néző is a lehető legotthonosabban érezze magát. És igen, jól esik egy kicsit kiöltözni, találkozni egymással, a szünetben, az előadás végén elbeszélgetni, mert a TME és barátainak a fellépése a szó legjobb értelmében társadalmi esemény!

Jómagam 1985-ben vetődtem először Nagykátára, s tényleges-végleges „itt ragadásom” óta is éppen 30 esztendő telt el. Mióta itt élek, egy esztendő sem maradt ki, a táncegyüttes nagy műsorain –évente több alakalommal is – ne ültem volna a nézőtéren. Egy időben oly szerencsém volt, hogy a nagykátai művelődési központban kisinas népművelőként ott lehettem az együttes alapító-vezetője, Domján Lajos mellett, s utódja, Vámos László barátságával is megtisztel. Sülysápi intézményvezetőként több emlékezetes TME fellépésben magam szervező, vendéglátó lehettem. Láttam már száz gálát hát legalább, de nem tudom megunni! Bár Sülysápon, vagy valamelyik szomszédos településen majd’ minden hétvégén van dolgom, és a népművelők sokszor száraz kenyerét majszolva gondból is jut jócskán, de ha jön a ’Kátai Tánctalálkozó, ha jön a TME gála, mindent igyekszek félretenni, mert nekem is ott helyem!

Jönnöm kell, mert tudom, hogy ilyenkor mindent feledni tudok, s teljesen – mindig a meghatódásig – át fogom adni magam az élménynek!
Így volt most is, s így legyen ez jövőre is!