SZSZstáció

A hazai szobrászművészet, érem- és plasztikakészítés kiválóságának, a nagykátai születésű Sződy Szilárdnak legalább két alkotását minden nagykátai művészetkedvelő, lokálpatrióta jól ismeri: az egyik, sokak által a legszebbnek tartott I. világháborús emlékmű, a „bronzkatona”, 1934 óta áll a Szent György-parkban. A másik közismert és emblematikus Sződy-mű, a híres Przemyṡl-oroszlán, amely Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél hirdeti a híres ostromot megszenvedő, a hősi halált halt katonák örök dicsőségét.KÉPEK


Kevesebben tudnak azonban arról, hogy a Gellért-hegy sziklakápolnájához vezető út melletti stációkat is Sződy Szilárd készítette egykoron. A kommunista uralom alatt lerombolt, befalazott kápolna értékeinek, így a stációknak is nyoma veszett, mígnem az egyikre, a Jézus sírba tételét ábrázoló reliefre a nagykátai helytörténész, műgyűjtő, Kucza Péter rá nem bukkant és a jentős árat nem sajnálva, meg nem vásárolt. Ez a hazai művészettörténet számára, de az egyetlen magyar szerzetesrend, a Pálosok, és kommunista diktatúra rémtetteit számon tartó történetkutatás szempontjából is fontos, egyedi mű a közelmúltban felújítva, márványtáblán elhelyezve került fel a nagykátai Szent György-templom falára.
Az alkotást - a felújítást, a márványtábla és a feliratozás árát is finanszírozva - Kucza Péter és felesége, Carola ajándékozta a híveknek és Nagykátának.

A Tápió mente múltját feldolgozó Kucza Péter-könyvek kedvelői számíthatnak rá, hogy gyűjteményük rövidesen tovább gazdagodhat! A szerző egyszerre több témán is dolgozik jelenleg, s ezek egyike a Sződy-életművet gazdag képanyaggal bemutató album lesz. Ez a könyv a hazai művészettörténet számára is régen várt hiánypótló alkotás lehet majd!