Az ország legjobb óvodái közé választották a sülysápi Csicsergő Óvodát!
Nem csak az ovisok szülei, de minden sülysápi joggal lehet büszke arra, hogy a sülysápi Csicsergő Óvoda elnyerte a Kincses Kultúróvoda 2017 címet. tapiokultura.huTL.KÉPEK
„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága és Oktatásért Felelős Államtitkársága 2016 októberében második alkalommal hirdette meg a Kincses Kultúróvodapályázatot, melynek célja, hogy az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését erősítse, illetve elősegítse, hogy a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába, és ebből adódóan az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények küldetéséből fakadó, nevelést segítő programokat.”
A nívódíj értékű elismerést az ország összes, több ezer óvodája közül összesen 12-en kaphatják meg egy-egy évben!
Dr. Hoppál Péter államtitkár ünnepélyes keretek között a minisztérium dísztermében adta át Bálint Sándorné óvodavezetőnek az elismerést, amelynek elnyeréséhez a Szabóné Selmeci Marianna óvodavezető-helyettes által elkészített tartalmas és színvonalas pályázati munkára is szükség volt.
E pályázat azt a több éves sülysápi óvodapedagógia tevékenységet foglalja össze, amelyben kiemelt helyet kap a hagyományőrzés, a népi kultúra ápolása és a város kulturális életébe való bekapcsolódás, a közművelődési intézménnyel való tudatos, tervezett, sokoldalú együttműködés.
A Csicsergő napok, a városi rendezvényeken rendszeresen szerepet vállaló Csicsergő Kórus, az államtitkár úr által is külön is kiemelt, országosan is egyedülálló Mesés Óvónők Színtársulat, a Kapás Udvarban megszervezett egész napos hagyományőrző programok, a művelődési központ gyermekműsorainak látogatása olyan elemei a sülysápi Csicsergő Óvoda tevékenységének, amelyekkel méltán érdemelték ki ezt a nagyon jelentős elismerést!
A magam és kollégáim nevében is hálás vagyok a sülysápi óvoda pedagógusainak, munkatársainak, hogy együttműködésükkel, ötleteikkel, közös programjainkkal, ügyeinkkel segítik a Wass Albert Művelődési Központ munkáját is!
Őszinte szívvel gratulálunk nektek!