JRRRFebruár 12-én a sülysápi Wass Albert Művelődési Központban köszöntötték a szurkolók Juhász Rolandot abból az alkalomból, hogy 12 év és 95(+1) címeres mezben való mérkőzés után, a kétszeres magyar – és háromszoros belga bajnok nemrégiben elköszönt a válogatottságtól.

 

Jelképesen ezt a ”+1” válogatottságot mi, itteni barátai, tisztelői azért adtuk most át Rolinak, mert a Videotonban még jelenleg is tartó sportkarrierje alatt mi, Tápió menti drukkerek minidig úgy éreztük, hogy egy kicsit mi is benne vagyunk ebben a sikerben.

Köszönjük Rolandnak, hogy egy szerény, közvetlen tápiószentmártoni srác maradt, aki Tápiószecsőn kezdte el igazán komolyan venni a labdarúgást és ezer szállal kötődik ide, a mai napig is.

Teréki Krisztán, a tapiokultura.hu munkatársa is gyerekkora óta ismeri Rolandot, és még abban a szerencsében is része volt, hogy a kiváló sportember vendége lehetett pár éve Belgiumban, az akkor az Anderlchtet erősítő játékos otthonában. Ezt a barátságot használtuk most ki, amikor Roland, meghívásunkat elfogadva, Krisztián kérdéseire válaszolva mesélt a kezdetekről, a Tápiószentmártonhoz, e kistérséghez való kötödéséről, itteni barátairól egészen a fantasztikus nyári EB-n átélt élményekig.

Szervezőként nagyszerű volt látni, hogy a felnőtt szurkolók mellett milyen nagy örömöt jelentett ez a vasárnapi találkozó annak a sok-sok gyereknek, akik megtöltötték most a WAMKK-ot.

Roli hatalmas türelemmel állt a rendelkezésünkre! Nem csak fogadta, de viszonozta is azt a szeretetet, amellyel körbeöleltük őt ezen a délutánon.
A Horinka László polgármester úr által átnyújtott kupa csak egy, és bizonyára nem is a legértékesebb trófea tápiószentmártoni családi házban őrzött vitrinben, de annak felirata miatt mégis fontos helye lesz annak:

„A Tápió mente válogatottjának a Tápió mente sportbarátaitól”
Köszönet Juhász Rolandnak, hogy eljött hozzánk, Teréki Krisztiánnak, hogy hónapokig egyeztetve megszervezte és levezette ezt az emlékezetes találkozót, és Szőke Attilának, hogy képei segítségével megőrizhetjük ezt az emléket!