2010-ben a nagykátai Havaskert Söröző szervezésében egy remek hangulatú szurkolói találkozón fogadtuk Juhász Rolandot (Bálint Dániel képei). Az itthon az MTK-val és a Videotonnal is bajnokságot nyert sportoló évekig erősítette az Anderlechtet, amely csapat tagjaként háromszor lett belga bajnok is.
Roli tápiószentmártoni srác, ott figyelt fel rá Szabó Béla edző, aki még gyerekként hozta el a tápiószecsői tehetséggondozó csapatba az ügyes kissrácot.

A kiváló sportoló a Videotonban továbbra is folytatja a labdarúgást, de úgy gondolta, hogy a fantasztikusan sikeres EB szerepléssel lezárja a nemzeti 11-ben eltöltött éveket.

Ebből az alkalomból február 12-én, vasárnap, 15 órától a sülysápi Wass Albert Művelődési Központban (a vasútállomástól a Szilvafasor utcán megközelítve 8 perc) szurkolói találkozót szervezünk a Tápió mente 96 szoros labdarugója tiszteletére.

Teréki Krisztán barátom - aki Rolandot gyerekkora óta jól ismeri - beszélget majd a sportolóval, többek között az EB-n átélt élményekről is. A beszélgetős alatt képeket, filmeket is bejátszunk majd, és a rendezvény végén közös fotózásra, dedikálásra is lesz mód. (Hozzák magukkal a meccszászlókat, mezeket, sálakat, labdákat, stb.!)

A vendégeket asztaloknál, egy-egy pohár borral, szódavízzel, hideg hurkafalatokkal várjuk, a „készlet erejéig”.

A belépés díjtalan, de aki szeretne hozzájárulni a vendéglátás költségeihez, illetve a Tápió menti sportbarátok nevében átadandó kupához, az az adománykosárban elhelyezett forintjaival megteheti azt a helyszínen.

Aki a WAMKK bármelyik elérhetőségén előre jelzi nekünk érkezését, annak foglalunk helyet, de ez nem feltétlenül szükséges, sőt, akár menetközben is be lehet nézni hozzánk. 17 óráig mindenképpen eltart majd a program!

Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár

2241 Sülysáp, Szt. István tér 7. T: 06 30 407 3974, 30 553 9917, 30 680 4394, 29/635 437,
www.tapiokultura.hu , Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.