Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

Varga Dániel koll2016. december 21-én került megrendezésre a Szolnoki Pedagógiai és Oktatási Központ felkérésének köszönhetően az illetékességi területén (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Dél-Pest megye) működő alapfokú oktatási intézmények grafikaversenye Tápiószentmártonban. Varga Dániel KÉPEI ,Zentai Orsolya KÉPEI

A Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola már több mint 10 éve folyamatosan otthont ad különböző művészeti ágakon tanuló diákok versenyeinek, találkozóinak. Jelen verseny érdekessége, hogy ilyen jellegű grafikaverseny még nem került kiírásra a térségben, melynek támogatói Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata, a szintén helyi Szivárvány Alapítvány, a POK Szolnok, illetve a KLIK Ceglédi Tankerülete voltak. A főszervező Górnagy Gyula volt, aki a helyi művészeti iskola és általános iskola rajz, grafika és médiatanára. Saját elképzelését valósította meg a versennyel, melynek témája Szent Márton volt, valamint a hozzá fűződő legendák, mítoszok megvalósítása, megjelenése a papírlapokon, születésének 1700. évfordulója alkalmából. Szervezőmunkájának eredményeként több mint 300 pályamunka érkezett be, melyeket kategóriánként értékelt a nagyszerűen dolgozó zsűri, melynek tagjai voltak:

Zombori Béla – a zsűri elnöke (Apáczai-díjas, Moholy Nagy Művészeti Egyetem ny. egyetemi adjunktusa, rajztanár, pedagógus szakértő, tankönyvszakértő, a rajz OKTV elnöke)

Fülöp Erzsébet – a zsűri tagja (a jászberényi Gróf Apponyi Albert Általános Iskola rajz, média, képzőművészet tanára; a POK Szolnok - vizuális kultúra - tantárgygondozó szaktanácsadója)

Szász Lídia Sára – a zsűri tagja (a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Kubinyi Ágoston Általános Iskola ny. rajz és képzőművészet tanára; Visart Művészeti Akadémia rajztanára; az Apáczai Kiadó tankönyvszerzője 2001-2004 között)

A zsűri szakmai munkája, értékelése, valamint a helyezettek kiválasztása 2016. december 14-én történt, melynek keretén belül kiválasztásra kerültek a kiállítási alkotások is, melyek 21-én megtekinthetők voltak a díjátadó napján. Ezen a napon ünnepélyes köszöntőt mondott Terék József, a művészeti iskola intézményvezetője; Katonáné Barna Zsuzsanna, a KLIK Ceglédi Tankerület Nagykátai Irodájának vezetője; Juhászné Zsákai Katalin, a Szolnoki Pedagógiai és Oktatási Központ pedagógiai referense; Szász Lídia Sára, a Visart Művészeti Akadémia tanára, illetve Górnagy Gyula, a művészeti iskola tanára, a verseny főszervezője.

Nagy öröm volt mindenki számára, hogy ez a fantasztikus színvonalú verseny létrejöhetett és valamennyi pályamű magas szinten értékelhető volt. A helyezettek korcsoportonként az alábbi tanulók lettek (a település, intézmény pontosítása a későbbiekben történik):

I. korcsoport

                1. helyezett:      Kovács Panna

                2. helyezett:      Kéki Tamara Lili

3. helyezett:      Bihari Gerda

Különdíj:             Gáspár Klára

                               Honti Liána

II. Korcsoport

  1. helyezett: Kiss Tamara
  2. helyezett: Tóth Gréta
  3. helyezett:Békés Dominika

Különdíj:     Czakó Virgínia

III. Korcsoport

  1. helyezett:Kása Boglárka Andrea
  2. helyezett:Rusai Anikó
  3. helyezett:Mihácsi Viktória

Különdíj: Bálint Lili Napsugár

IV. Korcsoport

  1. helyezett:Tóth Leila
  2. helyezett:Filipcsei István Koppány
  3. helyezett:Nálhi Janka

Különdíj:     Bíró Edina, Bíró Mónika, Bodó Kata, Csaba Attila, Lengyel Renáta, Papp Zalán, Szabó Magdaléna, Tánczos Bernadett, Veréb Benita

Ajánlom mindenki szíves figyelmébe Varga Dániel és Zentai Orsolya fotóit, melyek a zsűrizés napján, valamint az eredményhirdetésen készültek! A későbbiekben ezen a helyen lesz megtalálható a pályaművekből készített digitális fotóalbum is!

Szívből gratulálunk a díjazottaknak! Bízunk benne, hogy jövőre is megrendezhetjük ezt a rendkívül színvonalas képzőművészeti versenyt, hiszen már most, első alkalommal is beigazolódott, hogy nagy igény van erre a megmérettetésre is, melyet a pályázók magas színvonalú munkái is igazolnak. Köszönjük Szabó Róza, a POK Szolnok Főosztályvezető Asszonyának, valamint Fodor Gábor, a KLIK Ceglédi Tankerület Igazgatójának, hogy lehetőséget adtak a verseny megrendezéséhez, illetve támogatást mindehhez méltó jutalmak beszerzéséhez.

A munkát pedig a 2017. január 24-én megrendezésre kerülő II. Regionális Blockflöte Verseny rendezésével folytatjuk, melynek zsűri elnöke Magyarország legnagyobb köztiszteletben álló blockflöte művésztanára, a Weiner Leó Konzervatórium és az Ádám Jenő Zeneiskola tanára, az Excanto Együttes tagja: Kállay Gábor. Mindenkit várunk sok szeretettel!

                                                                                                              Terék József

                                                                              Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola

                                                                                                     Intézményvezető