2016. október 30 – november 06 között került megrendezésre a trondheimi Transform International Festival keretén belül egy páratlan értéket képviselő produkció: a magyar és norvég néptánc, népzene ötvözése. A norvég és magyar előadóknak az volt a feladata, hogy nem az általuk képviselt műsorokat, hanem a két ország zenei és táncos kultúrájának ötvözéséből létrehozzanak egy eddig még ismeretlen, új színpadi darabot. KÉPEK - A fotók többségét a www.tamaspal.hu -nak köszönhetjük.
Természetesen szerves része volt mindkét ország részéről a saját kultúra bemutatása, de nagyobb teret kapott ez alkalommal az egymás kultúrájába történő beilleszkedés, a közös gondolkodás. Így aztán a norvég zenészek is beszálltak az örkői muzsikába, illetve mi is az ő népzenéjükbe, majd ugyanígy tettünk a néptánc és egyéb színpadi elemekkel is. A műsor további érdekessége, hogy legjobb tudomásom szerint még senki sem próbálta eddig ötvözni a két ország kultúráját. Megdöbbenésünkre minden résznél előkerültek a közös pontok a tánc és a zene esetében egyaránt, merthogy vannak. A produkció a trondheimi Dokkhuset színpadán lett bemutatva, ahol korábban világhírű jazz-zenészek is felléptek (Chick Corea, Brad Mehldau, Jack DeJohnette, Jan Garbarek). A fesztivál fellépője volt ezen a helyszínen az utánunk lévő napokban Giani Lincan, a világ első számú cimbalmosa, akivel személyesen is volt szerencsém megismerkedni a koncertje végén.
A helyi általános iskolákban is szerepet vállaltunk és megismertettük egy-egy tanóra keretén belül a norvég általános iskolásokat a magyar népzene és néptánc szépségeivel, érdekességeivel.
Tárogató – brácsa koncertet adtunk a trondheimi Antikvariatet épületében, ahol a Hungarikummá lett tárogatón mutattuk be a régi magyar kuruc idők dallamait, a verbunkost, a magyar nótát, cigányzenét és természetesen az autentikus népzenei tájegységek egy-egy szeletét. A koncerten helyt kaptak a ’30-as évek hatására kialakult örökzöld magyar slágerek, valamint a jazz is.
Köszönet a 4 for Dance-nek a meghívásért, akikkel ezen a nagyszerű fesztiválon képviselhettük Magyarországot!
A produkció bemutatásra kerül 2017 januárjában Nyíregyházán, ezzel is erősítve a kialakult norvég-magyar barátságot!