2016.09.09. VárosértAsszonykörTápióF koll

A Tápió-vidék legnagyobb szórakozató-hagyományőrző fesztiválján Sülysápnak is ott a helye! Kicsiny közművelődési csapatunk jól tudja ezt, de bizony nem kis feladat elé állít bennünket az aprócska létszámunk, amikor a WAMKK-ban hétköznap is pörögnek azok a programok, amelyek „igénylik” kettősünk jelenlétét: a hangosítást, a székezést, a világosítást, az asztalok ide-oda pakolását, a takarítást… (KÉPEIM elején ott vannak az „étkesek”.)

Nem volt egyszerű most sem megoldani, hogy pénteken úgy poroszkáljunk át Nagykátára a teherautónyi holminkkal, hogy még vissza is érjünk a magára hagyott vegyes vásárunk végére, rendet rakjunk, berendezzük a termet Takács Tamás koncertjére és a vallási programra, utánuk meg a szombati bálra. (S közben én még a nagykátai néptánc gálára is oda-vissza szaladtam.)

Nos, emiatt a rendszeres rohanásunk-kapkodásunk miatt vagyunk nagyon hálásak az olyan közösségeinknek, amelynek tagjai talpraesetten, önállóan és ott is segítenek nekünk, ahol mi kérjük!

Ilyen baráti csapata a WAMKK-nak a városnapunkon is kitüntetett Városért Asszonykör!

Ezek a drága hölgyek „etetik” a táncházainkat, a gyerekprogramjainkat, az ünnepeinket! Sütnek, főznek, mosogatnak... Beszerzik az alapanyagokat, vásárolnak, a sajátjukkal támogatnak, hoznak mindent, ami kell egy közösségi konyhába.... és jókedvvel, mosollyal is kinálják a WAMKK és a város vendégeit!

Most azt kértem tőlük, hogy közösen alakítsunk ki a TápióFeszten egy igényes vendégváró konyhát, ahol egy a Duna Televízió Ízőrzők sorozata óta sülysápinak is elismert étellel, a malacfarokkal, füstölt hússal készített gerslis káposztával várjuk majd a felénk járó ismerőseinket.

Dorner Gábor nagykátai polgármester úr már a pénteki kitelepülésünkkor megköszönte a sülysápi közreműködést (a Szotyola Zenekarnak és sülysápi önkéntes tűzoltóknak, a tapiokultura.hu-nak is), de szombaton felénk járt Czerván György államtitkár úr, országgyűlési képviselőnk is. Természetesen, Ambrózi Zoltán barátom, a TápióFeszt ötletgazdájának is tetszett, amit látott, és így voltak ezzel mindazok, akik asztalunkhoz ültek egy kóstolóra: Ízlett a káposzta Katus Norbert alpolgármester úrnak, a sülysápi önkéntes tűzoltóknak, Hostyinszki Ákos képviselőnknek, Dr. Tóth Krisztina jegyző asszonynak, Szabó Károlynak, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Pest Megyei Egyesülete elnökhelyettesének,… meg Terék Józsefnek és egész zenekarának is!

És a zsűrinek is, hiszen különdíjban részesítette a káposztánkat és a csapat meghívást kapott a „Szüreti ételek országos főzőversenyére”, Gyálra!

„Jól néztünk ki!”

Szépen, igényesen, vendégszeretően és „finoman” jelent meg Sülysáp a TápióFeszt konyhasorán!

Köszönet Horváth Istvánné Erzsikének, Varga Józsefné Irénkének, Köbliné Kiss Erzsébetnek, Erdélyi Zoltánné Iluskának, Köteles Marikának, Száraz Lászlóné Marikának.
(Szombat délután már nincs „szolgálati” teherautónk, de van barátunk! Köszönet Zemen Pálnak, hogy mint mindig, most is kisegített bennünket az utánfutójával a visszatelepülésben!)

Tarnavölgyi László