SulismajálisbeharangozókollA sülysápi Csicsergő Óvoda kicsinyei számára már évek óta megrendezzük a Kapás Gyűjtemény udvarán és annak környékén a helytörténeti-, mesterségeket bemutató népi játszóházunkat.
Ez évtől a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusai is „benyújtották igényüket” erre a programra, így a WAMKK népművelői, barátaikkal együtt, holnap (2016.05.17.) örömmel várják a harmadikos és negyedikes osztályokat.
A „Bővebbenben” leírt programvázlattal a pedagógusokat és a szülőket is szeretném tájékoztatni illetve együttműködésüket kérni.

Suli majális a Kapás Udvarban

2016.05.17.

Szervező: WAMKK

Együttműködő barátok: Móra Ferenc Általános Iskola, Sülysápi Városi Asszonykör, Összefogás Sülysápért Egyesület, Győri Antal – Gyorspeed Kft., Sülysápi Helytörténeti Kör, Kocsis László - gazda, Kiss Balázs – méhész.

 

Indulás

9.30:a Móra Ferenc Általános Iskola szőlősnyaralói tagiskolájától Győri Antal – Gyorspeed Kft autóbuszával

9.35-40: a Malom utcai iskolások a Vasút úti autóbusz-megállóban (a volt virágboltnál) szállnak fel Győri Antal – Gyorspeed Kft autóbuszára illetve az Összefogás Sülysápért Egyesület Katus Norbert alpolgármester úr által vezetett kisbuszára. (Nagyjából 100 gyermeket szállítunk, így előfordulhat, hogy az ÖSE kisbusza illetve a WAMKK személyautója erről a felszállóhelyről kétszer is szállít csoportot. 5 perc türelmet kérünk majd.)

Visszaszállítás: 9.50 és 12. 45/13.45 között (A hittanos osztályok, gyerekek 12.45-ig, a többiek 13.45-ig vesznek részt a programon)

Programlehetőségek, állomások

Egy-egy állomáson 20-35 percnyi időt ajánlott eltölteni. Az állomásváltások közötti percekben legyen lehetőségük a gyereknek a magukkal hozott frissítők, a tízórai elfogyasztására, a ruházat megigazításra, esetleg az állomáson szerzett élmények gyors megbeszélésére, stb. Sietni nem kell! Egy-egy állomás, játéklehetőség akár ki is maradhat a kísérő osztályfőnök, pedagógus döntése szerint.

1. Lovas kocsi

Indulás a 30-40 percenként, Kocsis László gazda jóvoltából.

Egyszerre 15-20 gyermek és a kísérő pedagógus fér fel a kocsira. Kérjük a pedagógusok segítségét felszállás-leszállásnál. Az útvonal: elhalad a Szent István Általános Iskola előtt (Megemlíthető: egykori Hevesy-kastély, Hevesy György Nobel-díjas kémikus), Kossuth téri Hősi Emlékmű (I.-II. világháború hősei, az 1951-es per áldozatai)

2. A gyűjtemény megtekintése

Ne törekedjünk az 1000 darabos gyűjtemény minden tárgyának a megtekintésére! Javasolt egy-egy osztályt két részre osztani és egy-egy „tárlatvezetővel” két irányból áthaladni a hat termen. (Nem minden teremben fér el 20-30 gyermek egyszerre.) Igyekszünk legalább egy tárlatvezetőt mi is biztosítani, de itt is, mint minden állomásnál számítunk az osztályfőnökök, pedagógusok aktív közreműködésére. Egy-egy tárgy, munkafolyamat (pld. szekér, cipész-, kovács- stb. szerszámok, szövés, kenyérsütés, stb.) részletesebb bemutatásakor fel lehet hívni a gyerek figyelmét arra, hogy az iskolában akár felelet, házi feladat keretében is számot adhatnak majd az itt megszerezett ismereteikről. Egy-egy a tárlatvezető, a pedagógus által kiválasztott tárgyat a gyerekek kezébe is lehet adni, majd azt az eredeti helyére vissza kell tenni.

3. Múzeumi tárgyak kipróbálása az udvaron

Az udvaron elhelyezett asztalra vasalót, mángorlót, hurkatöltőt és más tárgyakat helyez el Csákányi Miklós, a Sülysápi Helytörténeti Kör tagja. A tárgyakat kézbe lehet venni, ki lehet próbálni. Miklós mesél a tárgyak használatáról.

4. Gémeskút-próba

Az udvaron lévő „hamis kútnak” van géme, ostora, kávája, vályúja, de „hamis”, azaz nincs kiásva, így a gyerek biztonsággal nézegethetik, próbálgathatják. Viszünk ide kannát, vedret, fából készített „kútvödröt”, vállra vethető vödörhordó fát. Mindent kipróbálunk.

5. Kemencézés

Mire a gyerekek megjönnek, Csanádi Ádám kollégám már megrakja és éppen begyújtja a kemencét.

A gyerekeknek elmeséli a kemencék történetér, fajtáit, a munkafolyamatot, az eszközöket: tévő, vonó, lapát… Fahasáb, ág, vessző, venyige, rőzse, hamu, parázs, pernye, szikra… megmutatja, elmeséli. A lángoló kemencébe is bele lehet kukkantani, sőt, még segíteni is lehet a tűz szításában, vagy a pogácsás tepsik bevetésében.

6. „Hamuban sült pogácsa” készítése

A Sülysápi Városi Asszonykör tagjaival közösen, az udvaron felállított asztaloknál dagasztják, gyúrják, szaggatják, kenik és a tepsibe rakják a pogácsát a gyerekek. Miből készül a pogácsa? Mi a nyújtófa, a nyújtódeszka, a kenőtoll? Mitől „kel” a tészta? Mikor jó a tészta? Meddig kell sütni? A közösen készített pogácsákat a kemencében megsütjük és a gyerekek folyamatosan kóstolhatják majd azokat.

7. Helytörténeti óriás kirakó, óriás kocka

Az udvaron elhelyezett asztalokon/a beton színpadon a gyerekek a Sülysápi Értéktárban szereplő tárgyakat, épületeket, helyszíneket rakhatnak ki az óriás puzzle, az „sokoldalú” kocka segítségével.

8. Mézpergetés

Kiss Balázs méhész a Gyűjtemény foglalkoztató szobájában elmesél mindent a méhekről, a méhészkedésről. A gyerekek láthatnak igazi pergetőt, füstölőt, kaptárt…

9. „Kilátó-látogató”

A Kapás Udvar „hátsó kapuján” át a gyerekek kijuthatnak a Templom utcára. Megnézik a támfalat. Mi az a löszfal, mire való a támfal? Elsétálnak a támfalba épített falépcsőig, amelyen felmennek a Szent István-templomig. Miért van Sülysápnak két katolikus temploma? Kiállnak a „Trianon-bástyára”. Merre van Süly, merre van Sáp? Ki, merre lakik? Milyen dombok vannak szemben? Merre van a 31-es út? Merre van Budapest? Merre vannak az égtájak? Körbesétálják a templomot, megnézik a Lurdi-barlangot, a Sőtér-kápolnát, a kőkeresztet és nem a falépcsőn, hanem a bástya mellől induló lépcsőkön jönnek vissza a Kapás Udvarba.

10. Játszótér

Játék a Kossuth tér mögötti játszótéren.

Kicsit hűvös, de napsütéses, szép idő lesz! Rossz idő esetén is jó idő lesz!

Időjárásnak megfelelő, réteges öltözködés. Sapka, kendő, vízhatlan cipő, esőköpeny. Távcsövet is hozzon, akinek van!

Szeretettel látjuk a szabadnapon, szabadságon, vagy a testvérkékkel otthon lévő szülőket is!

Visszaérkezés

A hittanos osztályok, gyermekek 13.00-ra elsétálnak a Hősi Emlékművel szembeni, a Szabó György boltjánál lévő autóbusz állomásig, ahonnan Győri Antal a menetrendszerinti járattal (a gyerek miatt egy nagy autóbusz és az ÖSE kisbusza jön majd) szállítja majd az osztályokat vissza az iskolákhoz. A nem hittanos osztályok, gyermekek ugyanígy tesznek majd 14.00-kor.