Családja,rokonai, barátai, a város vezetői, katonai hagyományőrzők kísérték utólsó útjára ma Basa Lászlót.
A család  a tapiokultura.hu nevében is búcsúztatta Basa Lászlót, aki megtisztelt írásavail, megbecsülésével, barátságával engem is. Honlapunk legtermékenyebb, népszerű szerzője volt. Világhálós magazinunk 9 éve alatt ezrekhez jutottak el a Nagykáta, a Tápi-vidék történtéről, értékeiről szóló írásai. Sülysápi munkám támogatója, segítője volt. Megbecsülték őt várusunk vezetői, helytörténészei, közéletének szereplői is.tapiokultura.huTL.KÉPEK

A népművelő sorsa, hogy most is, szomorúsággal a szívemben, vissza kell mennem a művelődési házamba, hogy csak úgy mint a Tanár úr, én is teljesítsem a "szolgálatomat".  Később búcsúzom és később adom közre a szerkesztésre váró képeket.

A Magyar Hagyományőr Világszövetség elnökének, Vitkó Egonnak búcsúzása:

Az Idegen szavak szótára meghatározása szerint a nekrológ: „Elhunyt kiváló személyiség életét és munkásságát méltató cikk vagy beszéd”. Méltán állíthatjuk, hogy Basa László barátunk megfelelt a fenti meghatározásnak.

Mi, katonai hagyományőrzők csak az életének egy szeletére láttunk rá, arra, amely kapcsolódott a mi hobbinkhoz, tevékenységünkhöz és ennek alapján megállapíthatjuk, hogy ő a katonai hagyományőrzésben az egyik legfontosabb részt képviselte – sportnyelven szólva – az utánpótlás nevelést. Pedig nem csinált mást, csak azt folytatta szabadidős tevékenységében is, amit főállásában: tanított, nevelt, példát mutatott. Példát mutatott arra, hogyan lehet humánusan is csapatot építeni, vezetni, összetartani. Amíg tanított, 50 diák is jelentkezett a „Kossuth zászlóaljba”. Figyelembe véve azt, hogy nem sorozott, hanem önkéntes fiatalokról, gyerekekről van szó, mégis meg tudta tartani a fegyelmet és fel tudta kelteni a figyelmet egy olyan eszmére és eszmeiségre, amely része nemzetünk szövetének. Bem József tábornokról tartja a legenda, hogy nem hordott kardot, csak egy lovaglópálcája volt. Egyszer ezzel a lovaglópálcával ütve, korbácsolva védte közelharcban ágyúit – néhány megmaradt honvédével – amíg fel nem mentették a többiek. Lacit sokszor megmosolyogtuk, hogy honvédtiszti egyenruhában, de nem szablyával, hanem fényképezőgéppel az oldalán vezeti harcba a kis csapatát. Ő a fényképezőgépet természetesen nem fizikai szempontból használta a csatabemutatók alatt, hanem szorgosan dokumentálta egysége tevékenységét. Azt mondják, hogy „a név kötelez”. Az ő esetében lehet, hogy a születési év kötelezte? 1948-ban ugyanis az ország a Forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulójának lázában égett. Ne felejtsük el, hogy ekkor kaptuk vissza a Szovjetuniótól az 1944-ben a Hadtörténeti Múzeumból hadizsákmányként immár másodszor elvitt 48-49-es honvédzászlókat. És Basa tanár úr tudta, hogy a zászló jelkép. Akkor is, ha lobog, akkor is, ha lehanyatlik. Az ő kezéből most kihullott a zászló, de reméljük, és bizonyára ő is remélte, hogy van, aki felemeli és továbbviszi azok közül, akik a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapatban nőttek fel, teljesítenek, vagy teljesítettek szolgálatot, hiszen az általa vezetett csapat a gyermekmozgalom egyik legismertebb közössége lett, Nagykáta pedig a szövetség egyik központjává vált.

De hogyan is jutott el Basa László tanár úr életpályája a katonai hagyományőrzésig?

Basa László 1948. február 1-jén született Nagykátán. A vásártéri iskolában végezte általános iskolai tanulmányait. 32 évig volt előbb tanulója, majd szakoktatója és tanára a 2. sz. Bordás András Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolának, jelenlegi nevén Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolának. 1975-ben megnősült, felesége szintén pedagógus. Két gyermekük született, Lívia és Zoltán.

18 évig az iskola mozgalmi életének vezetője volt, de az akkori kornak és politikai helyzet lehetőségeit kihasználva minden közösségi tevékenységével, publikációival az ifjúság hazafias nevelését és az ismeretek átadását tartotta fő feladatának. Társadalmi munkájáért, Írásaiért, tanulmányaiért, vezetői munkájáért több jelentős elismerést, kitüntetést kapott. 1994-ben került egykori iskolájába, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskolába. Történelem – és honismeret szakkört alapított, amellyel 1996-ban belépett a Magyarország Felfedezői Szövetségbe Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat néven. A szövetség egyik országos titkára lett. Csapatuk lett az ország első katonai hagyományőrző diáktüzér csapata. Azóta az ország számos pontján szerveztek katonai hagyományőrző csapatokat. Kezdeményezésére az önkormányzat döntése nyomán készült el 1999-ben a Kossuth-emléktábla. A csapat a városi és a Tápió menti Kossuth-kultusz koordinálását végezte. 2001-ben meghatározó szerepe volt a „Tápió örököse” honismereti mozgalom elindításában. 1848-49 emlékén kívül ápolta a Rákóczi szabadságharc emlékét is. A „Rákóczi-évek a Tápió mentén” emlékápoló mozgalom keretében 2004-ben II. Rákóczi Ferenc nagykátai látogatása 300. évfordulóján rendezett egy nagyszabású „fejedelmi seregszemlét”, és „Rákóczi-évek a Tápió-mentén” című pályaműve is elismerésben részesült. Azóta is több előadást, ünnepi beszédet tartott a Rákóczi-évekről. De nem csak országos történelemben, hanem a helytörténetben is jeleskedett: A csapattal felkutatták iskolájuk történelmi múltját. Így került emléktábla az epresi iskola falára is. A „Vásártéri iskola történelemkönyve” című pályaművét nívódíjjal jutalmazták. 1997-ben indította el a városi szintű magyar-lengyel barátsági tevékenységüket, melynek keretében sok rendezvényre került sor. 1999-ben emléktáblát állítottak az iskola helyén 1849-ben táborozó lengyel légió és az 1939-ben ott menedékre lelt lengyel katonák tiszteletére. A Nagykátát bemutató rádióműsort a gyerekek írásaiból sugározta a Kossuth rádió. Több tucat könyv, tv-adás mutatta be a tevékenységüket. 1996 óta dolgozott tevékenyen a Kossuth Szövetségben, melynek választmányi tagja volt. Megtiszteltetésnek vette felvételét a Magyar Pedagógiai Társaságba. 2003-ban alapító tagjai lettek a Magyar Hagyományőr Világszövetségnek, melynek tiszteletbeli elnökségi tagja volt. Szerkesztette a Szakköri Lapokat, melynek több mint 60 száma jelent meg. Elnökségi tagja volt a Nagykáta Barátainak Köre Városvédő Egyesületnek, s ezren felüli cikke-írása jelent meg a helyi és a regionális sajtóban, s több cikke jelent meg a Tápiómente 1956-os történelméről.

A Gábor Áron Tüzérbajtársi Egyesület katonai hagyományőrző tüzérhadnagy, főhadnagy majd századosi előléptetésben részesítette. A Magyarország Felfedezői Szövetség tevékenységét a Pro Patria Érdemrenddel és számos más kitüntetéssel ismerte el. A Lengyel Nagykövetségen a Barátság plakettet vehette át. Elnökségi tagja volt a Pest megyei Honismereti Egyesületnek, tagja a Magyar Pedagógiai Társaságnak. Ők adományozták 2005-ben a több évtizedes gyermekmozgalmi munkáját elismerő Vasvári-diplomát. Ugyanabban az évben elsők között kapta meg a „Pest Megyei Gyermekekért” díjat. 2007-ben a honvédelmi miniszter adományozta „Honvédelemért” miniszteri kitüntetés III. osztályát vehette át. 2010. március 15-én Pro Urbe Nagykátértkitüntetésben részesült.

Hagyományt teremtett a katona- és a történelmi jelentőségű sírok ápolásából és a halottak napi gyertyagyújtásból. A csapat védnöksége alatt álló, Nagykáta történetében fontos szerepet játszó személyek kerek születési és halálozási évfordulóin a síroknál évközben is megemlékezéseket szerveztek. Több síremléket újítottak fel, állítottak helyre, s a kerek évfordulókon írásaiban, megemlékezéseken méltatta a jeles személyiség érdemeit. Reméljük, hogy az ő sírján is mindig lesz friss virág, halottak napján pedig sok vibráló mécses.

Százados úr! A Magyar Hagyományőr Világszövetség nevében búcsúzik tőled, Vitkó Egon elnök, és az elhangzott nekrológ két szerzője Fülöp Tibor Zoltán és Máté Endre. Lelked érjen Teremtődhöz!