Az írás Sülysápi Hírforrás X. évf. 2. szám 2016. februári számában jelent meg.
Sápon, a II. világháborús hősök emlékművén olvashatjuk a kommunista diktatúra áldozatai között Szvitek István, Jandó Ferenc és Szántai István nevét. Hogy miért került a nevük erre az emlékműre? Meghurcolták, koholt vádakkal bebörtönözték őket, a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága pedig helyben hagyta a Pest megyei bíróságon kiszabott legnagyobb büntetést, a kötél általi halált.KÉPEK
(A kommunizmus sülysápi áldozataira immár két helyszínen is emlékezhetünk!)

Szvitek István és Jandó Ferenc földi maradványait a Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellája takarja, „ahová lábuknál összedrótozva, arccal lefelé vannak eltemetve.” Rájuk és a 17 velük egyidejűleg elítéltre emlékezünk. Az események felelevenítésében Szvitek István és társai koncepciós pere 1951 című dolgozat (szerk. Kapás József), és a hozzátartozók elbeszélései, megőrzött dokumentumai segítettek.

Az 1948 és 1953 közötti néhány év a század egyik legsötétebb időszaka, melyet Rákosi korszakként említenek a történelemkönyvek. Megkezdődött a rendőrállam kiépítése, a totális terror korszaka. Az Államvédelmi Osztály (ÁVÓ) kegyetlenkedései, osztályidegennek nyilvánítás, beszolgáltatás, a padlások lesöprése, koncepciós perek, kivégzések e pár év fő jellemzői. „Tápiósülysápon” is a félelem uralkodott ez idő tájékán. Megjelentek az ÁVÓ fekete autói és keresték leendő áldozataikat, akik ideológiájuk szerint osztályidegennek számítottak. Az államhatalom célja a kollektivizálás előtt a gazdák megfélemlítése lehetett. Elsősorban a nagygazdák (kulákok), a volt csendőrök, katonák, nyilas párti és jobboldali szociáldemokrata párti tagok körében gyűjtöttek ellenük áltényekből információkat. Aki jobban, kicsit hangosabban méltatlankodott a rendszer túlkapásai miatt, az könnyen felkerülhetett a listára. Megfigyelték a mindennapi tevékenységeit, előfordult, hogy rendőri felügyelet alá helyezték, ezután hetente jelentkeznie kellett a rendőrségen. Mindenért engedélyért folyamodhatott, így pl. Szvitek Istvánnak is rendőri felhatalmazásra volt szüksége, hogy a munkahelyén éjszakai műszakban dolgozhasson. A két kis faluban az ÁVÓ emberei néhány hónap alatt összegyűjtöttek 19 helyi lakost, akiket a falu határában lévő rabszállító autóval a fővárosba vittek. A letartóztatások 1951. februárjától júliusáig folytatódtak, de a házkutatások igen csekély bizonyítékkal szolgáltak, ezért az őrizetbe vetteket sorozatos (kín)vallatásokra vitték. A törvényes államhatalom kiszolgálói úgy formálták meg a vádiratot, hogy az a saját céljaikat szolgálja.

Vádirat

„Vádat emelek az 1951. évi július hó 25 napjától kezdődően előzetes letartóztatásban levő

1. I.Szvitek János I .r .terhelt ellen, aki 1922. évi december 5 napján Tápiósápon született, … nőtlen, vagyontalan, büntetlen előéletü, B.-listázott OTI tisztviselő, jelenleg segédmunkás Sülysápi lakos
2. II.Szvitek István II. r. terhelt ellen, aki 1925. évi ápilis hó 2 napján Tápiósápon született, …. nős Smolicsa Mártával, vagyontalan, …. munkás, sülysápi lakos,
3. III.Jandó Ferenc III. r. terhelt ellen, aki 1917. évi junius hó 16 napján Tápiósápon született, ….nős Szántai Annával, …. jelenleg munkás, sülysápi lakos

az 1946. évi VII. törvény 1.§-ának 1. bekezdésében meghatározott, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének büntette miatt, -

továbbá a fenti időponttól kezdődően előzetes letartóztatásban levő

Vilcsek Emil IV. r. ,Szvitek Ferenc V. r., Benedek László VI. r. ,Szvercsek /Likó/ István VII. r., Csapó Sándor VIII. r., Kovács Antal IX. r. ,Szvercsek János X. r., Kapás József XI. r.,Oláh Ferenc XII. r., Szántai István XIII. r.,Seres Artur XIV. r., Ellenbacher Károly XV. r., Jandó József XVI. r., Barta István XVII . r., Szántai János XVIII. r., Nagy Sándor XIX. rendű terhelt ellen.” (Idézet a Vádiratból)

A levéltári adatokat tanulmányozva könnyen rájön az ember, hogy egy kitalált, mondvacsinált, koncepciós per áldozatai lettek ezek az emberek. A fogva tartás embertelen körülményei lelkileg törték meg a gyanúsítottakat. A kihallgatások verőemberekkel történtek, akik ha utalást kaptak rá, akkor végezték is a munkájukat. A kihallgatók előre megírt vallomásokkal érkeztek a kihallgatásokra, ahol előbb vagy utóbb „rávették”, rákényszerítették a gyanúsítottakat a beismerő vallomás aláírására.

A tárgyalás előtt egy jelentés tömören foglalja össze a koncepciót: „A bűncselekményt bizonyítja a gyanúsítottak részletes beismerő vallomása, úgy saját szerepükre, mint a többi beszervezett tag tevékenységére vonatkozólag. Továbbá a házkutatás során megtalált fegyverek és fegyveralkatrészek, és az erről szóló szakvélemény, továbbá Benedek László és Szvitek János lakásán talált cédulák,….” A tárgyaláson a fegyverszakértő ezt a szakvéleményt mondta az állítólagos fegyverekről: „1 darab ismeretlen számú és gyártmányú 9 mm-es caliberű, 5 lövetű forgópisztoly” amely egy hiányzó alkatrész miatt a lefoglalásakor fegyverként nem is volt használható.

Tehát ez a fegyver, és még néhány alkatrész, mellyel a vádlottak a fennálló demokratikus államrend megdöntését tervezték.

Szvitek István és társai ellen a Pest megyei bíróság 1951. augusztus 10-én zárt tárgyaláson, csupán nyolc óra alatt hozta meg az

Ítéletet,

mely szerint a vádlottak bűnösek a vádpontokban.

1. rendű vádlott Szvitek János életfogytiglani börtön
2. rendű vádlott Szvitek Istvánhalálbüntetés
3. rendű vádlott Jandó Ferenchalálbüntetés

IV– XIX. rendű vádlottakra 7 – 14 évi börtönbüntetést szabtak ki.

Ezen felül elrendelte a bíróság valamennyi vádlott teljes vagyonelkobzását, a II. és III. rendű vádlottak kivételével 10 év közügyektől való eltiltását és Monor járás területéről 5 évre a kitiltását.

E közben a hozzátartozók semmit sem tudtak a tárgyalásról, az ítéletről. Egyetlen támpontjuk az volt, hogy sülyi búcsúkor a sülyi mozi helyiségében összehívottaknak kihirdették, hogy Jandó Ferencet és Szvitek Istvánt halálra ítélték. Ennek célja egyértelműen az volt, hogy példát statuáljanak, megfélemlítsék a falubelieket.

Október 2-án a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú tárgyaláson elutasította a vádlottak fellebbezéseit és helyben hagyta az ítéleteket.

A börtönbüntetésre ítélteket Márianosztrára vitték.

A halálos ítéleteket október 23-án hajtották végre.

A hozzátartozók mindezekről továbbra sem tudtak semmit. Majd november elején érkezett meg a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságáról az

„Értesítés

vagyonelkobzás kimondásáról

Elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény rövid megjelölése: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A kiszabott fő- és mellékbüntetés /különösen a vagyonelkobzás mértéke: halál és teljes vagyonának elkobzása.

A határozat jogerős-e: jogerős

A határozat meghozatalának napja: 1951. október 2.”

(Látható az értesítésen, hogy az Elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény rövid megjelölése ki van ikszelve, azt a hozzátartozókkal nem közölték.) November 3-án került sor Szvitek István tulajdonát képező ingóságok elkobzására. A felvett leltárban néhány ing, alsónadrág, félcipő, aktatáska szerepel. Ingatlan vagyona nem volt. Ugyanezen a napon vették fel a leltárt Szvercsek /Likó/ István ingó és ingatlan tulajdonáról. Ebben 5 kh föld, mint anyai örökség van megjelölve ingatlanként. Ingóságainál ingek, öltöny, cipő szerepel.

A hozzátartozók, feleségek, gyerekek maradtak nincstelenül, családfenntartó nélkül, kiszolgáltatott helyzetben. Gyakran munkát sem kaptak, de a rokonok, barátok is csak titokban mertek nekik segíteni, féltek a megfigyelésektől.

A Nagy Imre kormány idején kezdődött meg a koncepciós perekben elítéltek szabadlábra helyezése. Így legtöbben 1956-57-ben haza térhettek a börtönbüntetésből a Szvitek-perben törvénytelenül elítéltek közül. A szabadlábra helyezetteknek azonban szabadulásuk után sem volt könnyebb az élet. Évtizedekig rendőri felügyelet alatt tartották őket, ezért a falubeliek, régi barátok is féltek velük kapcsolatot tartani. Igen nehezen tudtak munkát kapni, csak a kijelölt gyárakban dolgozhattak. A két halálra ítéltet és a Mosonyi utcai rabkórházban, 1955. júniusában elhunyt Szántai Istvánt hiába várta a családja.

A rendszerváltásig kellett a rehabilitációra várniuk. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1992-ben hozta meg ítéletük semmissé nyilvánításáról a határozatot. Ugyanebben az évben a Magyar Vöröskereszt Sülysápi Szervezete vezetőségének kezdeményezésére készült el a 2. világháborúban és a kommunizmus idején elhunytak emlékműve közadakozásból, társadalmi munkával. Az emlékmű méltó helyen, a sápi 1. világháborúban elesett hősök szobra mellett áll.

Egyik hozzátartozó a közelmúltban mesélte férje meghurcoltatását, börtönéveit, kiszabadulását, majd az azt követő gyötrelmes éveket. Az események felidézése közben gyakran kellett szünetet tartanunk, mert a sírás előtört a fájó emlékek felelevenítésekor. Az eltelt több mint 60 év mit sem halványított a történteken.

Emlékezzünk …. és ne felejtsünk!

Zemen Pálné