TTA Miki futás 2015A Móra Ferenc Általános Iskola új vezetése az elmúlt hónapokban újragondolta és felfrissített kapcsolatát Sülysáp Város Önkormányzatával és a Wass Albert Művelődési Központtal is. Az iskola október 23-i ünnepségen való minőségi közreműködése, a WAMKK eddig csak az óvodások által kedvelt matiné programjába való bekapcsolódás után a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány évet záró családis sportnapját is örömmel fogadta be.
Szőke Attila képei I., Szőke Attila képei II.


Sőt, nemcsak befogadta, de segítette is! A pedagógusok a versenyt megelőző hetekben, napokban osztályaikban hirdették ezt a programot, biztatták tanítványaikat a részvételre és többen közülük december 6-án még a regisztrációban is segítettek. Köszönjük Hídvégi Melinda intézményvezető asszonynak és Balog Mónika intézményvezető-helyettes asszonynak a baráti együttműködést!
A tagiskola épülete, udvara, a szőlősnyaralói futó- és túra rajthelyszín „bejött”! Többen voltunk, mint eddig valaha is, de ennél is fontosabb, hogy a programon résztvevőktől nagyon szép visszajelzéseket kaptunk már a helyszínen, és később a világhálós üzenetekben is.
A Czirják György (TTA) által kijelölt pályák, távok között minden korosztály és minden edzettségi állapotban lévő profi és kezdő sportoló találhatott magának valót. A TTA-nak és partnereinek, így a WAMKK-nak is egyik fő célja, hogy rendezvényeinken minél több család vegyen részt. Nos, most igazán nem volt bennük hiány! Több távon is együtt rajtolhattak a gyerekek a szülőkkel, de a túrán nagyszülők és unokák is együtt sétálták le a Katus Norbert alpolgármester úr – jelen esetben mint a z Összefogás Sülysápért Egyesület elnöke – által megtervezett „helytörténeti” távot. A túráról, amelynek társvezetője Lukács István tanár úr volt, talán mindent elmond az a tény, hogy az elindulók száma közel megduplázódott, mire visszaérkeztek a célba. Nagyon sokan a Sülysápi Hírforrásban, a sulysap.hu-n, Sülysáp hivatalos facebook oldalán, a tapiokultura.hu-, a TTA honlapján közölt és ki is plakátozott útvonaltérkép alapján menetközben csatlakoztak a gyaloglókhoz.
Köszönet a Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesület tagjainak a túrázók megvendégeléséért!
A vendéglátásért is sok köszönő szót, őszinte gyermekmosolyt kaptunk!
A TTA Erzsikéje és Marikája mellett a WAMKK „Városi Asszonyköre” is kitett magáért! A hidegen szemerkélő esőben, a nyirkos hidegben reggel nyolctól délután háromig főzték, kenték, osztották, kínálták a forró teát, a forralt bort, a kakaót, a zsíros kenyeret, a kalácsot.
Én magam 300 darab zsemlét és ugyanennyi rozsos kiflit sütöttem meg a helyszínen a városnapunkra Laczkó Tibor által újjávarázsolt toronysütőben. Köszönet Tari Imre barátomnak a gázpalackért, és persze leginkább Szántó Zoltán barátomnak a zsemlékért, kiflikért! (A Sancho Pékség évente több alkalommal, összességében 100-200.000 Ft értékben támogatja programjainkat!)
A gyerekek a sok finomság mellé csoki Mikulást, a Mikulás-kergető futás tombola nyereményit is megkapták, a frissen sült harapni valót a kosaramból pillanatok alatt kikapkodták, de még a tápiószecsői Családi Fészek Múzeum csapatának népi játékait is kipróbálhatták.
Utóbbinak nagy sikere volt azon 20-30 óvodás és sokuk szülei körében, akiket Szabóné Selmeci Marianna, a Csicsergő Óvoda intézményvezető-helyettese és kollégái hoztak el a sportnapunkra.Köszönjük az óvó nénik közreműködését is!

Köszönet a tápiószecsői és sülysápi polgárőröknek, a 911 Mentőszolgálatnak is!

A program kiváló „hangosbemondója” most is Csepregi Csaba (TTA) tanár úr volt, az "igazi" Mikulást Petrik Zoltán alakította, a rendezvény egészét és a TTA-csapatot pedig Szőke Attila(TTA) fogta össze.