Emlékezés a gyömrői gyilkosságok sülysápi áldozataira
(Történelmi igazságtétel, kegyelettel. Önt is várjuk! )
2015. október 3-án Sülysáp város központjában (Október 3. 16 óra: szoboravató megemlékezés a sülysápi Polgármesteri Hivatal - Szent István tér 1. - előtt.) kerül leleplezésre az 1945-ös gyömrői gyilkosságok helyi áldozatainak, Pinnyey Lajos (1901-1945) tápiósápi, Moóri István (1905-1945) tápiósülyi főjegyzőnek emléket állító mementó, Szórádi Zsigmond szobrászművész alkotása. KÉPEK
Az avató beszédet dr. Boros Péter egykori miniszterelnök és Horinka László, Sülysáp város polgármestere mondja majd. A hetven éve történt események vázlatos bemutatásával, benne a sülysápi áldozatok középpontba állításával emlékezzünk XX. századi történelmünk tragikus fejezetére.
A kor, melyben az ember „önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”
A Gyömrői járás településeit 1944 novemberében érte el a front. Budapesttel a hátukban a magyar és a német erők szívósan védekeztek, de nem tudták megakadályozni a velük szemben álló szovjet és román egységek előrenyomulását. A győztes Vörös Hadseregnek a háború ezen szakaszában Budapest hermetikus körülkerítése, majd bevétele volt a legfőbb célja. Az elfoglalt –vagy „felszabadított”- kis települések a főváros határában csak annyiban voltak fontosak, hogy a jelenlétük mennyiben jelentős a legfőbb cél, Budapest bevétele szempontjából. A helyi közigazgatás megszervezésénél támaszkodtak az önként jelentkező, magukat baloldalinak, kommunistának nevező személyekre. A régi nomenklatúra tagjai többnyire elmenekültek, illetve akik maradtak, azokkal szemben erős volt a bizalmatlanság.
1944 végén, 1945 első hónapjaiban az egykori Gyömrői járás településein –Gyömrő, Ecser, Maglód, Péteri, Tápiósáp, Tápiósüly, Mende, Úri- már nem érvényesült a régi hatalom, ugyanakkor a debreceni kormány hatása és befolyása még nem alakulhatott ki. Ebben az átmeneti helyzetben több településen önjelölt „vezetők” vették kezükbe a helyi közigazgatás, rendőrség feladatainak az ellátását. Különösen veszélyes lett ez a kontroll nélküli hatalom a járási székhelyen, Gyömrőn.
Gyömrőn Krupka Jakab 1919-ben a helyi direktórium vezetője volt, míg a Schwarzstein testvérek a deportálástól menekültek meg néhány hónappal korábban. Magukat kommunistának nevező önjelölt vezetők nem állottak kapcsolatban a kommunista párttal sem az illegalitás éveiben, sem a kérdéses 1944-45-ös napokban. Amire hivatkoztak –az MKP nevében történő hatalomgyakorlás-, az nem volt igaz.
Krupka Jakab és társai a „Vörös Hadseregnél is vörösebbnek mutatták magukat”. Betiltották a hittantanítást, s már akkor rendeltek százakat közmunkára, amikor azt még a szovjetek nem is igényelték. A 1919-es mintára vezették be a proletárdiktatúrát. A „valódi” kommunisták, baloldali érzelmű emberek megdöbbenve látták a szélsőség tobzódását, s nem győzték korrigálni a túlkapásokat. A helyi viszonyokat nem ismerve a Vörös Hadsereg illetékes tisztjei sokszor nem tudták eldönteni, hogy valójában mi szolgálja az új kor igényeit.
A gyömrői „direktórium” a járás többi településére is igyekezett kiterjeszteni szélsőséges nézeteit. „Sorra alakították az MKP alapszervezeteit, a rendőri szerveket, a közigazgatást – de ezek a szervezetek sehol sem váltak el élesen egymástól, és sehol nem szolgáltak valós közérdeket. Ráadásul semmiféle központi irányelvet nem követtek. Ők mindeközben rekviráltak, randalíroztak, terrorizálták a községek lakóit.”
1945 januárjában valódi baloldali személyek megpróbálták lefegyverezni a politikai kalandorokat, a szovjet NKVD azonban a „direktórium” híveit támogatta. A kísérlet a normális közigazgatás megteremtésére a hatalom önjelölt vezetőit arra késztette, hogy a közigazgatásba esetleg visszakerülő –a települések szimpátiáját megtartó, a nehéz időkben emberséget tanúsító- személyeket magukra nézve veszélyesnek minősítsék, s ebből fakadóan fizikai megsemmisítésüket határozták el.
A Schwarzstein testvérek nemcsak az egyes települések kommunistáit befolyásolták, hanem a járás összes községében az ő akaratuknak megfelelően kellett mindennek történnie. Mindenhol az ő emberük volt a rendőrkapitány, s a legénység szinte kivétel nélkül a kommunista párttagokból került ki. A felsőbb szervek ellenőrző tevékenysége ezekben a hónapokban még alig érvényesült, s a gyömrői „maffia” a meglévő törvényeket semmibe véve gyakorolta szinte korlátlan hatalmát. Azzal, hogy sok helyütt zsidók kerültek a párton belül és a közigazgatásban vezető beosztásba, a lakosság körében lábra kapott az a nézet, hogy a zsidók majd most állnak bosszút a holokausztért.
A gyilkosságok
Az egyre erősödő elégedetlenség, a politikai helyzet lassú konszolidációja késztette arra Krupka Jakab és társait, hogy esetleges riválisaikat brutális módon megöljék. Jegyzők, papok, kisbirtokosok kaptak behívót a rendőrségre „adategyeztetésre”, mely után az említett személyek nem érkeztek vissza otthonukba: a gyömrői rendőrség emberei közönséges módon, bestiális kegyetlenséggel ölték meg őket. A járás egyes településein működő rendőrök szolgai módon hajtották végre a gyömrői „központ”, az időközben önjelölt főszolgabíróvá előlépett Krupka Jakab és társainak ördögi tervét.
A behívottak vallatása már a helyi rendőrőrsön megkezdődött, amit aztán a gyömrői főszolgabírói hivatal pincéjében folytattak. Többnapos kihallgatás és kínzás után a meggyötört embereket hivatalosan elengedték, majd a hazafelé vezető úton lesbe állva lelőtték és elföldelték őket. Volt, aki a kínzásokba halt bele, míg másokat dolgoztatták kivégzésük előtt. Sok esetben a vagyonszerzés, míg máskor a pőre szadizmus vezérelte a bűnbanda tagjait.
A gyilkosságok jelentős része nem maradt rejtve, hiszen a megidézett emberek nem érkeztek haza. Néhány erdőszéli kivégzésnek kívülálló szemtanúja is akadt, míg más esetben megtalálták a brutálisan megcsonkított, alig elföldelt holttestet. A járás településein úrrá lett a rettegés.
Ne feledjük: 1945-öt írtuk, amikor Magyarországon többpártrendszer volt, s a sok tekintetben hasonló Rákosi-diktatúra, az egypárti terror még csak 3 év múlva kezdődik. A lakosság ekkor még nem volt hozzászokva az ilyen durva jogsértésekhez.
Ahogy a központi hatalom egyre inkább stabilizálódott, úgy váltak egyre kellemetlenebbé az MKP számára is a nevükben tobzódó gyömrői direktórium bestiális módszerei. Parlamenti képviselő –Futó Dezső- szólalt fel a gyömrői gyilkosságok ügyében, s a politikai élet legfelsőbb szintjén foglalkoztak a túlkapásokkal.
Azt követően, hogy felerősödtek a kivizsgálást követelő hangok, került sor a leváltásokra, ami után természetszerűleg a politikai gyilkosságok megszűntek. 1945 második felében –a gyilkosságok után fél évvel- az ügyészség utasítására sor került néhány exhumálásra. Több áldozat holtteste máig nem került elő.
A tettesek megbüntetésére irányuló közhangulat és törekvés gyakorlatilag eredménytelen maradt. Néhány személyt rövid időre rács mögé dugtak, de hamarosan mindenki szabadlábra került. Az 1948-as amnesztia alapján megszűnt minden további vizsgálat. „Néhány bandita élete végéig a járásban maradt. Mások kivándoroltak. Voltak, akik a kölcsönös áttelepítések során –még az amnesztia előtt- Csehszlovákiába távoztak. Mások Izraelbe, vagy éppen az Egyesült Államokba mentek. És voltak olyanok is, akik fényes karriert futottak be a „népi demokráciában”.
Az áldozatok pontos számát ma sem ismerjük, a legtöbb becslés 20-30 közé teszi a megöltek számát.
Pinnyei Lajos mártíromsága
Az 1945-ös gyömrői gyilkosságok legrészletesebb, legalaposabb forrása Palasik Mária 2010-ben megjelent „Félelembe zárt múlt” c. könyve. A szerző többek között név szerint is bemutatja az áldozatok tragédiáját, melyből szó szerint idézem a sülysápi személyek sorsának leírását.
„Pinnyei Lajos (1901) Tápiósáp közfelkiáltással megválasztott főjegyzője volt 1934 óta. 1945. március 13-án két Lenin-sapkás rendőr – Skulányik János helyi rendőrparancsnok és Németh István, utóbbi mellesleg az MKP helyi titkára – kereste fel a lakásán azzal az ürüggyel, hogy Gyömrőre kell bekísérniük egy értekezletre. Odarendelték egy Tóth nevű gazdát a lovaskocsival együtt, aki beszállította őket a járási székhelyre. Pinnyeit még ugyanazon napon meg is gyilkolták. A halálát mellkaslövés okozta, és őt is a gyömrői strand mellett földelték el.
A Pinnyeyt kísérő Németh István rendőr lett Pinnyey utóda a község vezető jegyzői székében.(…) Egy egykori tápiósápi csendőr, akit ugyancsak fogva tartottak Gyömrőn, mint Pinnyeyt, a sápi kocsmában egyszer jól felöntött a garatra, és olyan bátor lett, hogy elmesélte: Pinnyey könyörgött a kínzóinak, vegyék el mindenét, csak az életét hagyják meg, mert öt gyermeke van, akiket fel kell nevelnie.”
Pinnyey Lajos holttestét 1945. szeptember 27-én találták meg a gyömrői strand közelében. „Pinnyey Lajost a mellkasán értéke a lövések: azért halt meg, mert elvérzett. Az utolsó erejével még fel akart állni; olyan helyzetben találtak rá majd fél évvel később. Hiányzott róla a báránybéléses bőrkabát és a bőrcsizma, amelyben utoljára elment otthonról. A felesége, az édesanyja és a nővére azonosította. A göndör hajáról, a fogairól, a cigarettatárcájáról és a fehérneműjéről ismerték fel.”
„Pinnyey Lajosné öt kisgyermekkel maradt özvegyen: a legidősebb nyolc, a legfiatalabb másfél éves volt. Az új tápiósápi főjegyző – különben egyike férje Gyömrőre kísérőinek – május 30-án még segélyben részesítette az asszonyt, majd ezután teljesen leállított számára mindenféle javadalmazást. Pinnyeyné az alispánhoz fordult panasszal, aki intézkedett is: utasította a községi elöljáróságot, hogy határozza meg az özvegynek járó juttatást.(…)A Pinnyey családnak 1949-ben el kellett hagynia a főjegyzői házat, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy az épület életveszélyessé vált – amely azóta is masszívan áll -, többször is átalakították. Ekkor telepítették ki őket a Bognár-kastélyba, vagyis a Grassalkovich-vadászház hatalmas, hideg szobáiba. Télen a mennyezet deres volt, jégcsapok lógtak róla.
Pinnyey „utóéletéről” a következőket tudhatjuk biztosan. Honárkay Rudolf járási jegyzőtől fennmaradt egy határozat 1945. szeptember 7-i dátummal. Ez utal a gyömrői rendőrkapitányság 426/1945. számú átíratára, amely szerint Pinnyeyt a gyömrői rendőrség „közmunkavégzés céljából a községben tartózkodó orosz katonák rendelkezésére” bocsátotta; majd Honorkay hozzátette, hogy Pinnyey „a munka befejeztével nem tért vissza a rendőrségre”, vagyis azt sugallta, szovjet fogságba került. A Tápiósápi Nemzeti Bizottság 1945. november 11-i ülésén foglalkozott Pinnyey Lajos volt községi főjegyző igazolásával. Adatai október 31. és november 11. között a községháza hirdetőjén voltak kifüggesztve, de semmiféle panasz nem érkezett ellene.
Megállapították, hogy a község „nem tud nyilas vagy nemzetellenes tevékenységéről”, ezért őt igazoltnak nyilvánították. Megyei alispáni megkeresésre a Tápiósápi Nemzeti Bizottság 1946 augusztusában ismét foglalkozott Pinnyey Lajossal, addigra már találtak egy „foltot” a múltjában: állítólag az 1941. március 15-i népgyűlésen az ünnepi beszédében Mussolinit és Cianót éltette.”
Moóri István halála
„Moóri István (1905) Tápiósüly főjegyzője volt; felesége Seprűs Erzsébet, a korábbi gyömrői főjegyzőnek, Seprűs Jánosnak a testvére. Moóri végig a helyén maradt, és 1944 végén megakadályozta a falu kiürítését. A szovjet csapatok helyi parancsnokságától igazolványt kapott, hogy jegyzőként továbbra is intézkedhessen a falu rendjének és biztonságának a fenntartásáról. Hiába támogatta a lakosság, Krupka Jakab és társai nyomására április 13-án elmozdították állásából, de hangsúlyozták: személyi szabadságát tiszteletben tartják. Ennek ellenére 1945. április 18-án lovas kocsival jött érte egy rendőr Gyömrőről azzal az ürüggyel, hogy Eper József ügyében ki akarják hallgatni. Nem engedték haza, éjszakára is fogva tartották. Másnap a felesége utánament Gyömrőre. Miközben a Főszolgabírói Hivatal előtt azon tanakodott, mitévő legyen, a hivatal első emeletén kinyílt egy ablak, ahonnan a férje integetett kifelé, hogy azonnal menjen el onnan. Ekkor látta őt utoljára élve. Moóri István halálát még aznap szív- és tüdőlövés okozta a Gomba felé vezető út mellett. Április 19-e volt.(…)”
„A tanúvallomások szerint Bajnóczy Andrást, Mikla Pált, Moóri Istvánt és Zambelly Bélát együtt kísérték kivégzőik Gyömrőről a Gomba felé vezető út mellett található erdő szélére. Rádi Margit édesapja 1945 tavaszán ezen az erdőrészen dolgozott; tuskót szedett. Felesége hordta neki az ebédet. 1945. április 19-e volt. Az asszony éppen megérkezett az ebéddel, amikor a távolból látták, hogy négy civil ruhás, madzagos puskás férfi négy másikat kísér az erdei úton. A kísérőket megismerték: Gér Ferenc, Kiss László, Bacher Károly és Majszin Ferenc helyi rendőrök voltak.
Azok, akiket kísértek, szemmel láthatóan foglyok voltak, és minden ellenállás nélkül, megtörten rótták lépteiket. Az egyik fogoly reverendát viselt, s a korát 80 év körülire becsülték a szülők. Ő volt Mikla Pál, az ecseri plébános. Noha még csak 62 évet élt, betegeskedett, megviselte a fogság és a közmunka, ezért tűnhetett idősebbnek.
Rádiné nagyon kíváncsi volt, mi történik, és rőzseszedést imitálva utánuk osont. Azt látta, hogy Gér és társai a foglyaikat a front után ottmaradt lövészárkokhoz kísérték, s utasították őket, hogy vetkőzzenek le; aki nem volt elég gyors, azt puskatussal megütötték. Azután agyonlőtték őket hátulról. Egyikük nagyon magas volt. Az asszony látta, hogy a magas ember előre-hátra imbolyog, mielőtt elesne. Később derült ki, hogy a 193 cm magas férfi Moóri István volt.(…)”
A dr. Jáhn Géza vezetésével zajló bizottság 1945. szeptember 25-én exhumálta Moóri István és társai holttestét a Gomba felé vezető földút melletti akácos cserjésben. „Az áldozatok megtalált tetemét Jakab János és Csető Samu fuvarozta be a gyömrői halottasházba. „Egy kocsiderék hullát hoztak be!” – mondta Zambellyné, aki nem ment ki az exhumálás helyszínére. A legtöbb hozzátartozó a halottasházhoz érkezett, hogy azonosítsák a holttesteket. A látvány megdöbbentő volt.(…) Moóriné a férjét a fogazata és a fehérneműje alapján azonosította. Dr. Jáhn kiállította a temetési engedélyt, és így Moóri Istvánt szeptember 30-án nagy részvét mellett Üllőn eltemették.”(…)
„Moóriné gyerekeivel együtt hazaköltözött Üllőre szüleihez, akik az asszony és testvérei között szétosztották a földjüket, és neki is juttattak két és fél holdat – ebből fél hold szőlő volt. Az összeset ő maga művelte meg, abból tartotta el a családot. Moóri Istvánról a Tápiósülyi Nemzeti Bizottság tagjai kiállítottak egy nyilatkozatot, miszerint a nemzeti bizottság 1945. áprilisi ülésén „egyhangúlag megerősítette és visszatartotta” állásában Moóri Istvánt. Az iratot átadták az özvegynek. Ennek ellenére 1951-ben államosították a még Moóri István által épített félig kész házat és a hozzá tartozó 800 négyszögöles telket.”
Emlékezzünk Pálffy Károlyra
A 2015. október 3-iki emlékműavatás a két települési főjegyző személyét állítja középpontba, de a történeti hűség kedvéért meg kell emlékeznünk az 1945-ös gyömrői gyilkosságok másik három sápi és sülyi áldozatáról is.
„Pálffy Károly (1893) az 1930-as évek elején Tápiósáp vezető jegyzője volt, 1934-ben betegségére való tekintettel, nyugdíjaztatását kérte. Mivel a családja nem tudott megélni a nyugdíjából, 1936-ban ismét visszakerült a közszolgálatba: előbb az úri községházán volt helyettes segédjegyző, majd 1939-től a tápiósápi községházán irodatiszt, a háború alatt, mint élelmezési kisegítőt alkalmazták.
Egy fagyos reggelen két helybeli kerékpáros rendőr – Skulányik János parancsnok és Péter József – jelent meg a lakásán. Azt mondták, velük kell mennie, át kell adniuk őt a szovjet katonai parancsnokságnak. Sokan látták, hogy Isaszeg felé hagyták el a falut, de nem telt bele fél óra, a két rendőr már jött is visszafelé. 1945. március 4. volt. Pálffy Károlyt többé senki nem látta a faluban. 1949-ben a bíróság úgy döntött, hogy halálának időpontja 1945. április 15.”(…)
„Miután Pálffy Károlyt, Tápiósáp irodatisztjét elvitték, másnap a leánya, Gizella megkérdezte a tápiósülyi gyógyszerészt, Pehr Lászlót (aki a kommunista párt tagja volt), hogy mitévők legyenek. Ezt Pehr László is elmondta tanúvallomásában évtizedekkel a történtek után. Pálffy Gizella még aznap átment Gyömrőre, ott a szovjet parancsnokságon érdeklődött édesapja után, de annak sorsáról semmit nem tudtak mondani. Végül a vármegyei alispánnál tett panaszt.
Az alispán megkeresésére a Tápiósápi Nemzeti Bizottság 1946 augusztusában megállapította Pálffy Károlyról, hogy „inkább jobboldali” magatartású, se „semmiféle párt vagy szervezet érdekében tevékenységet” nem fejtett ki.”(…)
„1989 februárjában a monori rendőrség Pálffy Károly leányának kérésére vizsgálatot indított az apa holttestének felkutatására. Ennek során még két élő tanút találtak. Mindkettő egybehangzóan –egymástól teljesen függetlenül- ugyanazt a helyszínt jelölte meg. Ez a hely a mai Sülysápról Isaszegre vezető, un. Jakabszállási úton, az ott található 4. kilométerkő és az ún. Öreg Kereszt közelében van. Ott terül el az ún. Muszajka erdő, benne a volt dögtemető. A tanúk közül az egyik, Sz.F., 1945. március elején a közelben legeltetett, ott legelt naponta a falu gulyája és kondája is. Sz.F. látta, ahogy Pálffyt a helyi rendőrök kísérték. Amikor meglátták őt, elzavarták onnan. Később visszatért a helyszínre, és friss földhányást talált. Azóta ezt a területet erdővel telepítették be.
A másik tanú, Szvitek István –aki vélhetően a tettesektől kapta az információt- ugyanezt erősítette meg azzal, hogy Pálffyt a dögtemető mellett lőtték agyon, és ott is földelték el, a dögtemetőtől balra 10-15 méterrel. Az áldozat aranykeretes szemüveget viselt, amelyet vele együtt temettek el. A vizsgálat során Szvitek testvére azt közölte telefonon, hogy Pálffy gyilkosai hárman voltak: Skulányik János, Péter József és Polánszky Ferenc rendőrök.”
Schleisz-Bognár József tragikus sorsa
„A Tápiósáp-Kisoszlár pusztán élő Schleisz-Bognár József (1888) római katolikus földbirtokos a tápiósápi halotti anyakönyv tanúbizonysága szerint 1945. március 30-án halt meg „éjjel 9 óra”-kor. A falu plébánosa, Joó Antal a „megjegyzés” rovatba még a következő szöveget is be merte írni:”Kommunista rendőrök verték agyon Gyömrőn. A holttestet egylovas kocsin szállították Tápiósápra.”
Holtteste a legelső vizsgálóbírói, illetve törvényszéki orvosi látogatás eredményeként került elő. A halotti anyakönyvbe a halál okaként szívbénulás és erőszak van feltüntetve. Temetése bejegyzett dátuma 1945. május 4.
1944 őszén Bognár is Budapestre menekült a front elől, majd 1945 márciusában visszatért a birtokára. A tápiósülyi gyógyszerész, az akkor kommunista párti P.L. tanúvallomásában elmondta: Tápiósápon lakó apósa rokona volt Bognárnak, és figyelmeztette őt a veszélyre, azt tanácsolta neki, azonnal szökjön meg. De Bognár maradt, a tápiósápi rendőrség letartóztatta, és átadta a gyömrői rendőrségnek. Megverték, majd egy este elengedték, de utánalopózkodtak és lelőtték.”(…)
„Házi Árpád alispán következetes fellépésének hatására és igazságügy-miniszteri utasításra dr. Felszeghy Róbert, a Pestvidéki Törvényszék vizsgálóbírója, törvényszéki tanácselnök és dr. Bocskor Ádám törvényszéki orvos már május elején kiszállt a helyszínre. Ekkor találták meg Schleisz-Bognár Józsefnek, Tápiósáp-Kisoszlár-pusztai birtokosnak a holttestét Gyömrőn, a vasúti töltés mellett. Mivel csak sebtében földelték el, és az eső lemosta a földet a holttestről, nem volt nehéz rátalálni. Csizmája kilógott a föld alól. Exhumálása után május 4-én temették el.
Csakhogy az első exhumálás után Bacher Károly rendőrparancsnok megfenyegette a hatósági szervek képviselőit, hogy ha nem fejezik be azonnal a vizsgálatot, akkor ők is az áldozatok mellé kerülnek.”(…)
Eper József „csak” irodatiszt volt
„Eper József (1898) Tápiósüly község irodatisztje volt; a háború alatt ő felelt a község közellátásának megszervezéséért. A front közeledtével Budapestre költözött, de szovjet fogságba esett, és a jászberényi gyűjtőtáborban tartották fogva. Gyömrőről rendőrök érte jöttek, és azzal az indokkal, hogy a falujában szükség van a munkájára, kikérték a táborból. 1945. április 16-a volt. Többé nem látta senki. Holtteste nem került elő.”
A borzalmak után
„A gyömrői járásban 1945 tavaszán nem ért véget a háború. Mendén, Ecseren, Maglódon, Tápiósülyön, Tápiósápon, Péteriben, Úriban és Gyömrőn nem az oroszok végezték ki a jegyzőket, papokat, tanítókat, földműveseket, földbirtokosokat, irodatiszteket, hanem a vélt sérelmeikért vett elégtételt a helyi kommunista vezérkar, a rendőrség és az 1919-es direktórium volt tagjai.” – írta a Magyar Nemzetben megjelent írásában Stefka István.
„Ezeknek a borzalmaknak egyetlen célja volt: a tanult emberekkel szembeni gyűlölet felkeltése, a települések közigazgatásának lefejezése, amely megkönnyítette a hatalom megszerzését. Olyan emberek kerültek a helyükre, akik nem voltak alkalmasak arra, hogy a világháború utáni nehéz időkben egy település életét irányítsák.” – mondta dr. Gecsényi Lajos történész, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója.
A félelem ellenére 1945. április végén egy gyászruhás asszonyokból álló küldöttség kereste fel Futó Dezső (1916-1994) kisgazda képviselőt. A képviselő ezekben az időkben a Kis Újságban több olyan cikket publikált, melyben a rendőrség túlkapásairól számolt be. A férjüket kereső asszonyok a képviselő javaslatára Erdei Ferenc belügyminiszterhez fordultak, aki a szemtanúk szerint mellébeszélt. Szeptemberben, egy holttest exhumálásakor megjelent Zöld Sándor belügyi államtitkár, aki leállította a további vizsgálatot. Járt a helyszínen a később nagyhatalmú Péter Gábor is.
A magukat kommunistának nevezők önkényéről 1944 decemberében a később mártírrá vált Steinmetz Miklós kapitány írt egy kétségbeesett levelet Rákosinak. Elterjedt az vélemény, hogy a parlamenter kapitányt nem a németek, hanem az oroszok lőtték le, hogy ne akadékoskodjon tovább. (Zsebében megtalálták a Rákosihoz írott levelet…)
A gyömrői borzalmakról 1946 februárjában parlamenti interpellációt nyújtott be Futó Dezső képviselő. Három belügyminiszter kezén ment át az interpelláció –Erdei Ferenc, Nagy Imre, Rajk László-, de mindhárman közreműködtek abban, hogy a gyilkosságok kivizsgálását, a felelősök számonkérését eltussolják. A gyilkosságokról tudott a szociáldemokrata igazságügy-miniszter Ries István, a köztársasági elnök Tildy Zoltán is. Annak ellenére, hogy a gyömrői gyilkosságok ügye országos visszhangot keltett, tényleges kivizsgálás, büntető eljárás megindítása nem történt. Néhány gyilkost perbe fogtak, de az 1948. február 1-jei amnesztia ügyük lezárását jelentette.
Ötven évvel később, 1990-ben dr. Török Gábor, az MDF Gyömrőről származó képviselője interpellált a parlamentben. A Legfőbb Ügyészség 1991-ben kihallgatta a még élő tanúkat, az áldozatok hozzátartozóit, ami után az ügyész megtagadta a további nyomozást. Az áldozatok hozzátartozó többszörösen érezték becsapva magukat, hiszen még azt az elégtételt sem kapták meg, hogy a gyilkosok bűnösök, az áldozatok ártatlanok voltak. Az ügyész szerint a vádemelésnek az is akadálya volt, hogy a gyanúba fogott személyek egy kivételével ekkor már nem éltek.
Dr. Gecsényi Lajos, aki gyermekkorában Gyömrői járás több településén is lakott, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójaként a Magyar Nemzetben 1989-ben publikálta először a gyilkosságokról írt tanulmányát. Az ügy teljes feltárását Palasik Mária egyetemi docens, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos főmunkatársa végezte el. Kutatásainak eredményét a 2010-ben megjelent „Félelembe zárt múlt” c. könyvében összegezte. „1994-ben publikáltam első tanulmányomat ebben a témában, ám azóta több olyan korabeli dokumentumra leltem, melyek arra ösztönöztek, hogy alaposan beleássam magam a témába – mondta egy kérdésre válaszolva Palasik Mária. A gyilkosságok által érintett legtöbb településen – így Sülysápon is- az elmúlt években sor került a könyv bemutatójára, ismertetésére.
2002-ben Kisfaludy András rendező 63 perces dokumentumfilmet forgatott a „Gyömrői gyilkosságok” címmel. A filmet a Duna Televízió 2013. február 25-én mutatta be, s benne megszólalnak a szemtanúk, az áldozatok hozzátartozói is. Palasik Mária könyvbemutatóin –így 2011-ben Sülysápon is- számos esetben vetítették le ezt a filmet.
A gyömrői gyilkosságok emlékjelei
Az első emlékjelet az 1990-es rendszerváltozás után, 1990. november 2-án Gyömrőn, az egykori Főszolgabírói Hivatal épületének, a mai Weöres Sándor Általános Iskola falán helyezte el az MDF községi szervezete. A fekete márvány emléktáblán olvashatók az áldozatok nevei, s ott az időközben várossá vált település rendszeresen tart ott koszorúzást. A Hankó István Művészeti Központ mellett egy kopjafa is őrzi az elhunytak emlékét.
Az ecseri Mikla Pál és Nádas Béla nevét közterület elnevezése, márványtábla őrzi Ecseren. A maglódi áldozatok tiszteletére 2004. május 12-én állítottak emlékművet, melyet Pokorni Zoltánnak, a Fidesz alelnökének a beszédével lepleztek le. A vasútállomás mögött találjuk a nagykátai járásbíróság bírájáról, dr.Bellus Jánosról elnevezett teret.
Mende község mártírja, Aczél Károly nevét a település II. világháborús áldozatainak emlékművén örökítették meg.
Péteri községben 1992. május 3-án jelképes temetést rendeztek Csaba Gyula evangélikus lelkésznek. Ezt követőleg készült el a település központjában Pál Mihály és Pál András Munkácsy-díjas művészek mementója: egy fekvő kő, a végén faágakból mintázott kereszttel.
Sülysáp város tápiósápi részén a kommunizmus áldozatainak nevét látjuk a világháborús emlékmű mögötti fekete posztamensen. Elsőként Pálffy Károly, Pinnyey Lajos, Schleisz-Bognár József neve szerepelt ezen a márványtáblán, majd 2009-ben felvésték ide a tápiósülyi áldozatok, Eper József és Moóri István nevét is.
Úriban a II. világháborús emlékművön a helybéli áldozatok között olvashatjuk Corinini János nevét.
2015. október 3-án avatják fel Sülysápon a gyömrői gyilkosságok legújabb mementóját, Szórádi Zsigmond szobrászművész alkotását. Különlegessége ennek az alkotásnak, hogy elsőként ábrázolja az áldozatok arcvonásait.
Szórádi Zsigmond szobrászművész alkotásai a Tápió mentén
Szórádi Zsigmond szobrászművész 1962-ben született Orosházán. 1982-86 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakát, ahol a mestere Kő Pál volt. 1987-89 között a főiskola mesterképzőjének volt növendéke. A Tápió mentén 1993-ban avatták első alkotását, melyet 2015-tel bezárólag még további öt szobor követett. A halhatatlanság útja
1993 novemberében Dornbach Alajos, az Országgyűlés alelnökének beszédével avatták fel Nagykáta II. világháborús emlékművét, melyet a mester Seres Jánossal közösen készített. 2005-ben Tápiógyörgyén két alkotása gyarapította tápiómenti köztéri alkotásainak sorát. Tápiógyörgye testvértelepülése, Wünnewil-Flamatt díszkútját, majd Kazinczy Ferenc mellszobrát avatták fel az irodalmárról elnevezett iskola előtt.
Szórádi Zsigmond sorrendben negyedik tápiómenti alkotásának a helyszíne ismét Nagykáta lett. A „Mécseskapu” elnevezésű 1956-os emlékművét 2008-ban Wittner Mária jelenlétében avatták. 2010-ben ismét Nagykátán a turult mintázó Trianon-emlékmű került a helyére.
Tápióbicske nagyközség megrendelésére készült el „A zsemleosztás apoteózisa” c. kisplasztikai alkotás, mellyel a település a mindenkori díszpolgárait jutalmazza. Az alkotó: Szórádi Zsigmond.
Összegezve: 2015-ig Nagykátán 3, Tápiógyörgyén 2, Sülysápon 1 alkotása látható a Tápió mentén, közterületen Szórádi Zsigmond szobrászművésznek. A legújabb mementó avatására pár nap múlva, a gyömrői gyilkosságok sülysápi áldozatainak emléket állító kompozíció leleplezésére Sülysápon kerül majd sor.
Basa László
IRODALOM
- Palasik Mária: Félelembe zárt múlt. Politikai gyilkosságok Gyömrőn és környékén 1945-ben. Napvilág Kiadó, 2010.
- Katus Norbert: Az 1945-ös gyömrői gyilkosságok sülysápi áldozatai. http://www.helytortenet.sulysap.eu/index.php?option=com_content...
- Békefi Miklós: „Önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra” – Zsidók, magyarok, fasiszták, kommunisták - 3. http:// hungarian.ruvr.ru/2013_05_24/Onkent-kejjel-olt-nemcsak pa…
- Stefka István: Gyilkosság Gyömrőn. Archívum-Magyarnemzet.http://mno.hu/migr_1834/gyilkossag-gyomron-699529
- Hatvanöt év távlatából (2010. augusztus 16.) http://regiolapok.hu/hatvanot_ev_tavlatabol
- Nemzeti Audiovizuális Archívum: Gyömrői gyilkosságok. http://nava.hu/id/1520724/
- Dr. Török Gábor (MDF) képviselő felszólalása 1992. március 31-én. http://www.parlament.hu/naplo34/190/1900203.html
- Basa László: A halhatatlanság útja . Szórádi Zsigmond nagykátai szobra. tapiokultura.hu, 2010. június 27.
