BaranyiKollHárom régi fényképpel merészelem keretezni Baranyi Ferenc portréját.
2004-ben, a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központ újraavatásán vagyunk. Ott balra, fent, Bene Zoltán művelődésszervező dedikáltatja az egyik Baranyi-kötetét. A Kossuth- és József Attila-díjas költő és az akkor „ideiglenesen Nagykátán állomásozó” fiatal író.

Zolinak ebben az évben jelent meg a Változatok, lehetőségek c. novellafüzére után a második regénye, Út címmel. Bene Zoli nem sokkal később visszaköltözött Szegedre. A Tisza-parti város irodalmi életének aktív alakja és az Algyői Faluház és Könyvtár Igazgatója lett. Sorra jelennek meg írásai, novellái, regényei.
Jobbra, fent meg én, mint Zoli kollégája, a másik nagykátai „művelődésszervező-fiú”, sorban rakosgatom Feri bácsi elé édesanyám 1962 óta gyűjtögetett „Baranyi-összesét”. Zolival együtt én is másfelé vettem az irányt nem sokára.
Alább Szegedi Pál igazgatónkkal együtt pózolunk bele kamerába. Pali meg régen nyugdíjas már.
Jó nap volt ez!
Baranyi Ferenc többször is járt Nagykátán. Pali közművelődési vezetőként is ismerte, tisztelte a költőt, aki Zoli szárnybontogatásairól is tudott, sőt értékelő véleményével is biztatgatotta, támogatotta őt.
Én meg „családilag” voltam érintett.

Jankovics Marcell, Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író (szeptember 10.) után, szeptember 16-án Baranyi Ferenc, Kossuth-és József Attila díjas költő lesz a  Blaskovich Múzeum Baráti Köre Teakörének a vendége.

Mindenkinek, de a nagykátai Damjanich János Gimnázium olasztanárainak, olaszos diákjainak külön is ajánlom ezt a tartalmas lehetőséget a figyelmébe, hiszen Baranyi Ferenc az olasz kultúra szerelmese, olasz versek fordítója. Versei, kötetei jelentek, jelennek meg Olaszországban, ahol a legrangosabb irodalmi díjakkal ismerték el életművét.

Ugyanígy reménykedem, hogy a Tápió-vidék zenepedagógusai és zenekedvelői közül is sokan lesznek kíváncsiak az MTV Zenei főosztályának egykori főmunkatársára, operalibrettók írójára, fordítójára, zeneszerző óriásokról szóló tévéjátékok írójára, a sokunknak ma is hiányzó zenei ismeretterjesztő műsorok népszerű műsorvezetőjére.

A különlegesen bensőséges hangulatú Teakörökben mindig a Blaskovichok szellemiségét idézzük meg!
Legyen a vendégünk!