NagyZ

tapiokultura.huTarnavölgyiL.KÉPEK

Györgyey Ferenc Aladár a Györgyey család tagja, Frankl Frigyes és Györgyey Flóra gyermeke, a Yale-i egyetem könyvtárának volt igazgatója 2014. október elsején elhunyt egy amerikai kis városban. Most a Györgyey család tagjai az Ő tiszteletére Tápiógyörgyén, az ősi fészek, - a györgyei kastély parkjának árnyas fái alatt egy emlékezést tartottak tiszteletére, emlékét, a parkhoz fűződő gyermekkori élményeit idézendő. Varró István polgármester úr szép köszöntője, a kastély és a kerthez fűződő hagyományok és a mai élethez kapcsolódó jelentőségének méltatása után Nagy Zoltán ny.általános iskolai igazgató úr a következő emlékező beszédet tartotta a család tagjainak, a meghívott vendégeknek (Bihari József):

A Györgyey családhoz…

(elhangzott 2015. augusztus 8-án a kastélykert hűs árnyat adó évszázados fái alatt, ahová a család tagjai emlékezni összegyűltek…)

Az önérzetemet is vigasztaló felkérés nyomán egy különösen kedves alkalom lelki hatása alatt az alábbi gondolatok környékezték eleddig borúlátásra kárhoztatott, de most a mai napra inkább reményes érzületeimet…  

Tisztelt Györgyeiék, Tisztelt Györgyeiek !

– E kis ékezet jelntéshatároló szerepét igyekszem és kívánom elmosni a lelkeinkben, érzéseinkben ez ünnepi találkozón – azt igazolva, hogy nem vagyunk - vagy csak ennyiben – egymástól távoliak, hiszen a Györgyeiék györgyeiekké lettek a sorsfordító magyar évtizedekben, s mi, a györgyeiek múltukban és jelenükben csak a Györgyeiékkel lehetünk büszkén lokálpatrióták.

Aki a Györgyey családot üdvözölheti itt, az lelkében is különös györgyei ünnepet ül, hiszen a honi történelem kegyetlen viharai, a sors-űzte évtizedek, a feledés és feledtetés ördöge és kényszerei, a mesélő emlékezet réveteg homálya és a visszaemlékezések szájhagyomány által őrzött ámulni való igazságai meseszerű aurát küldenek a családi tabló köré.

Itt van velünk immár másfél évszázada mindaz, amit a jelenvaló most is mutat: - a ház, a kert, a tó, - amely mesés hátterét vonta körénk a mindenkori györgyei létezésnek. Csak az hiányzott mögüle ez utolsó bő két emberöltőben, aki megálmodta, létrehozta, életet teremtett köré – az igényes életet élő és általa környezetét is éltető ember: – a Györgyey család tagjai.

„ A tápiógyörgyei kastély és parkja, községünknek e fallal, kerítéssel körülzárt külön kis világa elválaszthatatlan része tudatunkban is a mindenkori györgyei valóságnak.

E kastély históriája, a hajdani tulajdonos Györgyey család története e falu történetének is szerves része. Innen sugárzott ki valaha mindaz, ami korszerű volt a gazdálkodásban, életvitelben és a tisztes emberségben.

Tudják, s nem felejtik el ezt a györgyeiek. S a kastély épületeivel, fáival, tavával, emléktereivel ma is a hajdani szépségeket, különösségeket üzen mindenkinek, aki ismerte egykori tulajdonosait, vagy e faluban töltötte gyerekkorát. Sugallata, varázsa van mindannak, amit e kőkerítés körülölel.”

A magyar falvak egy kisebb része kastélyos hely, s e sors-adomány – falunkat is kitüntette. Az ilyen község és lakóközössége - miközben sorsát cipelve dacol a mindenkori jelennel a forgandó magyar történelemben – mégis gazdagabb…

- különösen szép épülettel, parkkal, legendákkal és élet-tapasztalatokkal ékesebb…, - kastélya által a múlt ködös-homályos-titok-rejtélyes világába réveszti-bóditja lakóit.

Így van ez nálunk is: - a Györgyey Kastély, s mindaz, amit e hajdani valóság, s a nyomában sarjadt tapasztalat jelent a györgyei létezésben, tudatunkban és emberi érzületeinkben, sorsunk jelképévé magasztosulva Tápiógyörgye izgalmasan gazdag, megkutatott múltjának, büszke és zsugorodó valóságában is öntudatos jelenének és reményes jövőjének esélyeket kínáló terepe is egyben.

Jelképe a nagylelkűségnek, az igényességnek, a műveltségnek, a józan haszonnal életben tartó gazdaságnak, a korszerűség ajándékainak, a gyámolítás és biztonság határozott és bátorító-vigasztaló példáinak.

Mindezekkel még ma is üzen, miközben megélhetést nyújt 100 györgyei polgárnak. Hasznosult az utóbbi 70 évben is, immár állami kézben - ha nem is mindig e falunak javára, de oltalmazó-gyámolító szolgálatban is díszéül mindig a faluképnek és jótékony sugallataival a biztató lehetőségeknek.

Legyen hát üdvözölve újra Gyögyén a család minden itt megjelent tagja, gondolatban-lélekben az ősöket is képviselvén,

- Őket, akiket e falu és a család csak emlékezetében őrizhet immár.

Akik a mögöttünk hagyott másfél évszázad reményt adó évtizedeiben, a XIX. század második felében e családi birodalmat megalkották-építették, a XX. század első felében működtették, élettel megtöltötték, - s akiket a honi történelem borzalmakkal terhelt időszaka becsületétől - életétől - jövőjétől kegyetlenül megfosztott, tulajdonát-értékeit elorozta és a család tagjait szétszóratta a nagyvilágban.

1865-ben került a Táfler család Tápiógyörgyére. A szelei határban Kláratelep és Ábrahámtelek, Györgyén a templom mögötti tér, a Tyúkász-rét, a Putri-rét és a most Újszilváshoz tartozó Újmajor, s a györgyei határ, a szőlő –és gyümölcstermő homok és a szántókat kívánó jó feketeföld találkozásánál indult a gazdálkodás az újszerű-korszerű módszerekkel, eszközökkel és szervezésben – dokumentált sikerekkel, e falu életét is szárnyaltató lendülettel.

Éppen 150 éve tehát, s így e találkozót e kerek jubileum csendes pátosza is színezheti érzetünkben, tudatosíthatja a helytörténetben –s talán lehet egy emlékezetes stáció a családi legendáriumban.

 

Györgyey Ferenc végső hazatérte adta az alkalmat e találkozásra, akit az „Édenkert” képzetével és ábrándjaival kísértek életében a györgyey kastélyban töltött gyerekkor augusztusai. Sokszor az álom és a valóság határán, egy különös sors viharos, szenvedő és boldogságos, lélek- és érdem-gazdag állapotában, messze a hazától, a létezés mindig hazatérésért sóvárgó évtizedeiben.

„Az emlék, - ha boldogtalanok vagyunk, vigasztal, ha elégedettek, a boldogságot erősíti bennünk – azért nem térek vissza soha Tápiógyörgyére. Nekem ez volt a paradicsom, úgy akarom halálomig megtartani emlékeimben.” – írta.

Györgyey Ferenc (és Györgyey Klára) irodalmi és tudományos munkássága révén a magyar irodalom XX. századi ajtaján is bebocsáttatunk mi györgyeiek – Kazinczy után –,

s üzenhetjük alázattal és büszke öntudatot tanulva Ferenc példája nyomán, hogy szörnyűségben is embernek lehet maradni humorral és benne mélységes humanizmussal – olyan sorstársak és barátok által igazolva, mint Faludy és Rejtő – kiket ez által mi is büszkeséggel közelinek érzünk magunkhoz…

Mint lányukat, Marit is, aki mint most is, a világ sarkaiból a rokonokat-barátokat olykor összegyűjti – mint néhány éve, amikor a mi kertünkben is eltölthettünk egy-két felejthetetlen órát – Karennel Auklandból, Ritával Buenos Airesből, a kedves fiúunokával Londonból, s vele, a New-York- i - orangei lánnyal, aki művészi impressziók varázsa alatt éli vidámságosan öntudatos, változatos életét. És nem felejtem Karen könnyeit, a kastélyterasz előtt, amikor az általa soha nem láthatott nagymama emlékét idézték…

És ezért is, - tán e könnyekért is őrködünk mi, györgyeiek e strázsán vigyázva, szívetek aggódó távoli mosolyát érezve – az újkori magyarkodók sorsrontó táborával dacolva.

De itt van, és itt marad nekünk barátnak, okos társnak, szellemi irányok vigaszt adó erejével és gesztusaikkal Gyuri – Zsuzsi emlékével és Janó - a kedves Majával. Ők a mi hozzánk ünnepeinken visszatérő-hazatérő képviselői mindannak, amit a györgyey kastély jelent és üzen a XXI. század györgyei embereinek, akik egyre kevesebben érzik-érezhetik már e gazdagító üzenetet.

A műveltség, az eligazító okos érvek igazával és a személyes intellektus olyan erejével és elbűvölő humorával töltenek föl minden találkozáskor, amivel rosszkedvünk nyara és tele is átfordítható reményességre e józan létezést áhító képmutatóan hazug világunkban. Nagy ajándéka az életnek az ő barátságuk.    

Egy ilyen Idő által megtépázott átlag-györgyei is, mint jómagam, sok emléket és tapasztalatot hívhat elő a kastélykerti kerítés túloldaláról:

– a gyerekkor indiános játékait a kert, a néhai arborétum romantikus ösvényein és bokrai alatt, az évszázados fák tövében,

a tisztások önfeledt-boldog labdakergetéseit és a tavi tutajozások borzongó veszély-élvezetét, amik a gyermek-csínyek dacos és bátorító testi-lelki vértezetét adták a felnőttkori küzdelmekhez. És barátként ismertem, sokszor felkerestem ifjúkorom szívsajdító, vagy szerelmes magányában egy-egy évszázados fát, hogy tövében nyerjek megnyugvást és kapjak újító reményeket…

És nagyanyám meséit arról, amikor szép ruháit varrta a nagyságos asszonynak, és egy kedves nagynénikém utolsó hónapjainak vigasz-mosolyait a közelgő elmúlástól megrémíttetve az akkor már szociális otthonként szolgáló szomorúan lepusztított, a valahai gazdag enteriőrt csak sejtető kastélyi szobában.

Mert a kastély épülete az utolsó két emberöltő alatt sok mindent szolgált: - volt német birodalmi iskola, országos szövetkezeti iskola, magányos, a borzalmakat túlélt idős zsidók „szeretet”- otthona, a „kiskastélyban” irodája a helyi szövetkezetnek, időskorúak szociális otthona, majd pszichiátriai betegek intézete.

Lehetett volna tán a községet valós szükségében szolgáló intézmény – így iskola is, de ez nem lett. De lett-maradt a reménység és lehetőségek csodás helyszíne a helyiek vágyaiban… Tán egyszer valamikor…

Érte a község valahai és a jelenkor vezetői mindig (ma is) elszánt harcot vívtak és vívnak - mert fenyegetettsége a községtől való területi-tulajdonosi elszakításra sokszor valós veszély volt.

Ma is az, és érte most is csendes harc folyik, hiszen tetszik bizony a hely a „farkasfogú fentieknek” is, de ragaszkodásunk e kastélyhoz elszántan erős, - talán elég lesz a megtartására…

Nagy érdeme Bihari Józsefnek, Dininek, hogy a magyar sorstörténet hallgatásra ítélt évtizedeiben új kapcsolatot épített, ápolt a családdal, egyszersmind fellobbantva az emlékek erjesztő képzeteit az erre az időszakra még emlékezni tudó régi györgyeiekben, hogy e legendárium friss és éltető impulzusokat nyerjen az „orál history”, majd a nyomtatott helyi sajtó által – s a következő generációk tudatába írja kontúrjaival hangsúlyozottan a györgyei történelem ezen különösen gazdag periódusát.

És van egy olyan polgármester itt, Varró István, aki igényes panzióját és éttermét e család emlékének továbbéltetésére szenteli – a „Györgyey Kastély Panzió” nevet adva neki, ahol a falak képei a család tagjainak életéből megőrzött pillanatokat, enteriőröket, emlékeket üzenik egy olyan világban, ahol ezek a képi sugallatok a tisztesség és a vágyott békebeli élet-minták – vágyképeit és vigaszát küldik a ma generációjának és a jövendő vendégkörének.

Mi hát ez a gesztus és értéktudat, meg értéket átmenteni kívánó ötlet-szándék és e mítoszt továbbéltető igény, ha nem a legnemesebb lokálpatrióta érzület nemes megnyilvánulása.

Legyen talán e találkozó emlékét megörökítő közös kép is a panzióban ezen üzenetek további gazdagítója, amely leendő találkozók megtartására ösztönöz – a falu és a család kapcsolatát az Időben is tovább éltetően.

Tisztelt Györgyey család, kedves györgyeiek,

-          e sors-szabta történet egyszerre felemelő, fennkölt, és szörnyűséges.

A felemelő és fennkölt tiszteletünket követeli, a szörnyűségeket szeretetünk illeti és kíséri.

Tiszteletét és szeretetét küldi a falu a Györgyey család minden tagjának, mert ez általuk teremtett anyagi-szellemi és életvezetési érték falunk jövőbeli sorsát is lehetőségekkel kínálja.

Minden őszinte törekvésünk, gesztusokkal, tettekkel és üzenetekkel erősítendő szelíd akaratunk az, hogy Önök e községben az otthonérzet vigaszával és boldogító emlékeivel lehessenek mindig Tápiógyörgyén közöttünk.

Egészséget és megelégedett boldogságot kívánok Önöknek – tisztelettel:

Nagy Zoltán

2015. augusztus 8-án.