Tápiósági kolléganőmnek is jól jött az a szép siker, amit az I. Tápiósági Rétes Fesztivál hozott a konyhájára. Majd minden népművelő megkapja a „szomszéd fűje mindig zöldebb” szólás keserű igazságát – legtöbbször a művelődési házába soha be nem kopogtató földijeitől –, de Szabó Beáta mellé most úgy látom, szépen odaállt a kis falu apraja-nagyja.

Kun Szilárd polgármester, Tóth Gábor, az iskola igazgatója is fontosnak érezte, hogy jelen legyen, közreműködjön a rendezvényen. Itt voltak a fesztivált segítő vállalkozók, a színpadon szereplő diákokat felkészítő pedagógusok, a nem csak az apróságaikat táncoltató, de versengő csapatként is helytálló óvónők. Tápiósági réteskészítő társaságból amúgy volt vagy négy-őt, de a Tápió-vidékről és az ország négy sarkából érkezett hozzájuk még másik 22 sütögető közösség. KÉPEK

Itt volt még Vér János is, a tápióbicskeiek egész országban ismert ínyesmestere, a hagyományos, népi ételek ismerője, különféle, a kistérségünket népszerűsítő fesztiválok kiagyalója, megszervezője.
Ide is kellett az ő tapasztalata, tanácsai, az általa Tápióságra invitált és a zsűrizést elvállaló mesterszakácsok jelenléte.

Megtelt a csarnok a dagasztó, nyújtó, kenegető, zsírozó, hajtogató, titkos töltelékeket kifundáló asszonyok, lányok és bizony, férfiak seregével. Meg is lepték a szakmai ítészeket kreációik ötletességével! Az almások, mákosok, meggyesek, túrósok mellé jöttek a sütőtökös-tejfölös-mákosak, a rumos-diósak, a tepertősek, a kolbászosak, a kivisek…

A zsűri tagjait van szerencsém már nekem is jól ismerni, hiszen a tápiószentmártoni hurkatöltőn, a Tavaszi Emlékhadjárat tápióbicskei tábori konyhájában vagy a grillázstorta készítők versengésén évek óta fotózom őket is, így bizton kérhettem őszinte véleményt tőlük. Eszerint: az országban számtalan rétes fesztivál van, de a sági kezdeményezésnek, mint Tápió-vidéken ebben a műfajban elsőnek, igenis helye van a palettán. A mostani programon nem csak a csapatok nagy száma és a remek hangulat volt ígéretes, de több olyan sütemény is került az asztalukra, amellyel eddig máshol nem találkoztak, de egyediségük mellett is harmonikus ízeket hoztak elő, azaz: finomak voltak!

Jómagam nem csak hasam kényeztetése miatt szeretek a Tápió-vidéki étek találkozókra elbandukolni (ez sem utolsó szempont!), de remek lehetőség ez a hírek, programok áramoltatására is. A tapiokultura.hu-t, a Thapeu-t, a sülysápi művelődési házam ügyeit, programjai, csapatait is népszerűsíthettem most is, mert tucatnyi ismerőssel, baráttal, partnerrel futottam össze.
(Apropó! A Williams TV-s barátaimmal, Veroczki Józseffel és Szóró Józseffel is összefutottam, tehát tessék figyelni a csatorna Plusz29 műsorának elkövetkező adásait!)

Jó kis társaság jött Tápióságon! Öröm volt náluk vendégeskedni!

2013. január 22. Tarnavölgyi László