A „derű püspöke”.
Dr. Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök nevezte így egyszer Dr. Beer Miklós püspök urat, aki azóta is, nap mint nap bizonyítja e szép jelző igazát. A dányiak Tápió-vidéken egyedien szép neogótikus templomában a püspök atya már első mondataival mosolyt csalt a hívek arcára.
A Dányi Falunapok második napján celebrált szentmise különlegességét az adta, hogy azt maga a Váci Egyházmegye feje celebrált. Ezt az ünnepélyes szakrális eseményt egészen feledhetetlenné tette a templom kórusának éneke. Katartikus élmény volt!

A kórusban a település kiemelkedő kulturális-művészeti közösségének, a Dányi Ifjúsági Fúvószenekarnak a tagjai is közreműködtek. A nemrégiben a sikeres görögországi turnéjáról hazatért társaságot Katrin Zsolt karnagy úr vezette a templomba induló menet elején, majd a mise után egy remek hangulatú koncerttel jelezte a publikumnak: itthon vannak! ( A”DIF” december 14-én a sülysápi Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár adventi közönségét szórakoztatja majd!)
Mi csak a négy napon át tartó Dányi Falunapok harmadik napjára tudtunk bekukkantani. A délelőtti borkonferenciát, a templomba induló menetet, a szentmisét, a fúvósok koncertjét, Gódor Lajosné polgármester asszony, Dr. Beer Miklós püspök úr és Czervány György államtitkár úr köszöntőjét, a kiváló tápiószentmártoni borász, Kiss Attila által vezetett borlovagok vidám avatási ceremóniáját, az iskolaudvar sürgölődő, sütő-főző sokadalmát örökítettük meg képeinkkel: tapiokultura.huTLképek, tapiokultura.huTKképek.

Sok mindenről lemaradtunk, de e kevés merítésből is megkockáztatjuk magunknak a megállapítást, miszerint a dányiak egy színvonalas, szerethető programsorozattal rukkoltak most is elő.