Már megszokottá vált, hogy Egri Zsolti és Juhász László évente legalább kétszer összehívják városunk, illetve a környék borkedvelőit. Persze borozni, és bort inni többféleképpen lehet, mondjuk otthon esténként a családdal vagy a barátokkal egy palack jó minőségű Tokaji vagy Villányi mellett, de ihatunk valamiféle pancsolt, ún. homoki moslékfehérjét vagy szőlőtlen, festett és cukrozott vöröset egy bögrecsárdában, vagy egy köpködőben és irány az árok, esetleg a kórház.

 

Ám kóstolgathatunk finom egyedi borkülönlegességeket szakemberek és a borok termelőinek bemutatásával, igazi parasztos vacsora kíséretében a helyi művelődési ház nagytermében, szervezett formában. A fenti variációk közül bármelyik követhető, de talán a legutóbbi a legcélszerűbb még ha egy kicsit többe is kerül, mint egy pohár nevesincs valahol a zavarosban. A dologhoz hozzátartozik, hogy sok esetben a vendéglátók elsősorban a vendégek pénztárcájához választják ki az italokat és igyekeznek minőséget teremteni, így az ő házuk elejét szó nem érheti.

A történelem is azt mondja, hogy borivó nemzet vagyunk. Számos világhírű borvidékünk van sok kiváló pincével és pincészettel, ugyanakkor sok olyan borászatot kedvelő egyén is van, aki otthon teremet magának egy aprócska borászatot egy kis pincével és sok-sok szeretettel. Azok, akik messzebb laknak a nagyobb borvidékektől vagy szőlőtermő helyektől gyakran utaznak messzebbre alapanyagért, majd azt hazaszállítván megtartják otthoni kis szüreti mulatságukat, és alkalomadtán élvezik saját kezük által alkotott boraikat. Fontos hogy a hagyomány megmaradjon. A bor nem csak valamiféle alkoholtartalmú ital, hanem orvosság is egyben. Már a rómaiak is gyógyításra használták. Gyógyítottak borral szívet és lelket is, de még a katonák is kaptak abból csata előtt és után is, mint stresszoldót. A misebor elnevezés a kereszténység elterjedésével vált ismerté. A vörösborral például Krisztus vérét jelképezték. Vannak a borivásnak hátulütő is, mint a mértéktelen fogyasztás, vagy a rossz minőségű löttyök forgalmazása, de erről inkább már csak maga a jó bor méltósága miatt ne pazaroljunk több szót. A felfedezések kora, a világ többi részének megismerése óta azonban lehetőség nyílt e finom nedű utaztatására is. Ma már üzleteinkben kaphatók borok a világ összes tájáról a mieink mellett. Akad jó néhány nagy bortermelő és exportáló nemzet, mint pl. Ausztrália, Dél-Afrika, Argentína, Kanada, Olaszország, Franciaország stb. Ezek a borok általában drágábbak, néhány esetben a márka, de főképp a szállítás miatt. Akkor is a hazai a legjobb.

Bizonyságul annak, hogy kiváló boraink vannak, lássuk azt a 13 fajta bort, ami a legutóbbi prezentáción asztalra került. Természetesen az egyes tételeket saját termelőik mutatták be.

 

Bemutatkozó termelők és pincészetek:

Sebestyén Csaba, Sebestyén Pince, Szekszárdi Borvidék

Ipacs Szabó István, Vylyan Pincészet Villányi Borvidék

Molnár Péter, Patrícius Borház, Tokaj-Hegyalja

 

 

A bemutatott borok sorrendben:

 

  1. Sárga Muskotály – Patrícius Borház, 2008-as évjárat, 14-es alkoholfok.

  2. Száraz Furmint – Patrícius Borház, 2007-ös évjárat, 14-es alkoholfok

  3. Icce Bor – Sebestyén Pincészet, 6 fajta vörös szőlőből előállított fúszeres bor éttermi fogyasztásra.

  4. Zweigelt – Sebestyén pincészet, 2008-as évjárat

  5. Ördög Tüzes Bor – Vylyan pincészet

  6. Merlot – Vylyan Pincészet

  7. Szekszárdi Kékfrankos – Sebestyén Pincészet, 2006-os válogatás, erős savas bor

  8. Szekszárdi Bikavée – Sebestyén Pincészet, 5 fajta vörös szőlőből készült válogatás 2006-ból.

  9. Monte Nova Cuvee – Vylyan Pincészet, 2007.

  10. Grádus Cuvee – Sebestyén Pincészet

  11. Cabernet Fran – Vylyan Pincészet, 2006

  12. Katinka – Patrícius Borház (Kékessy család), 2005-ös évjárat, 4 puttonyos aszú ízét magában hordozó késői szüretelésű Furmint.

  13. 4 puttonyos Aszú – Patrícius Borház, 2000-es évjárat, 2006-ban aranyérmet nyert Londonban, 2008-ban a svéd hercegnő eljegyzési bora volt.

 

Minden jó, ha a vége jó és a finom borokat pálinkával öblítik. Nagy Béla pálinkafőző mester párlataiból mutatott be kettőt testvére Nagy Brigitta a tisztelt nagyérdeműnek.

  1. Törköly Pálinka, 2009-es friss főzet, amely bogyózott Cserszegi Fűszeres törkölyből készült

  2. Ágyas Meggypálinka, 2008-as évjárat.

 

A bemutató végeztével lehetőség nyílt az adott termékek megvásárlására, illetve beszélgetésre a borászokkal és a résztvevő vendégekkel.

Kíváncsian várjuk a következőt!