A 225 éve született gróf Keglevich Gáborról Basa László helytörténész emlékezik meg.

 A Honismereti Szövetség rendszeresen elkészíti azon személyek listáját, akiknek abban az évben kerek évfordulójuk van, s az illetőről illik (illene) szűkebb vagy tágabb körben megemlékezni.

Természetesen egy Petőfi, Széchenyi, Mátyás király –sorolhatnám a névsort talán órákig – születésének vagy halálának kerek évfordulója országos közügy, többnyire egy több milliós költésvetéssel dolgozó emlékbizottság gondoskodik az emlékév során a rendezvények megszervezéséről. Ismertek egy ilyen programnak a külső jegyei: emlékművek, koszorúzási ünnepségek, tudományos emlékülés, kiadványok, filmek a TV-ben, díjak alapítása és adományozása, a neves hazánkfia életéhez kapcsolható épületek felújítása, stb.

        

A 2009-re szóló évfordulós lista tartalmazta a 225 éve született, a 155 éve elhunyt gróf Keglevich Gábor nevét. Az öt évvel ezelőtti hasonló szituációban nemhogy országos megemlékezés nem volt, de még a végső nyughelyeként számon tartott Nagykátán is csak a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat révén történt sírjánál szerény ünnepség, koszorúzás. A következőkben az olvasóra bíznám annak eldöntését: méltó-e gróf Keglevich Gábor személye és munkássága arra, hogy méltatlan állapotban levő sírjánál egy szervezett, városi szintű megemlékezés történjék.

Gróf Keglevich Gábor Gróf Keglevich Miklós

        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A buzini Keglevich-család albán-horvát eredetű família, melynek magyarországi ágának megalapítóját, Miklóst az uralkodói kegy 1646-ban báróságra, 1687-ben grófi méltóságra emelte. Nagykátát és környékét adásvétel útján 1663-ban Torna várában keltezett okirat szerint az utolsó Káthaytól,  Káthay Ferenctől szerezte meg a tornai főispán, Keglevich Miklós. Ezt az oklevelet – melyet az Országos Levéltárban őriznek – volt módomban kézbe venni. A rajta levő elszíneződések minden valószínűséggel tehéntrágyától származnak, s hogy miként történt ez a gyalázat, hát ez talán történetünk szomorú végén kiderül. A Keglevichek 250 évig lesznek Nagykáta legnagyobb földesurai, illetve földbirtokosai.

        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A családnak száz év múlva Pest megyében már több mint 12 ezer hold földbirtoka volt. Hősünk nagyapja, az „első” Gábor a família egyik legkiemelkedőbb egyénisége.  Az ő közbenjárására Mária Teréziától 1742-ben, hogy Nagykáta mezővárosi kiváltságot kapott. Az ő kegyúri működése idején épült meg a templom középső hajója és tornya, s került sor a temetőnek a mai helyre való telepítésére. I. Keglevich Gábor az 1760-as években építette meg a család temetkezési helyének szánt kápolnát, a világhírű bécsi építész, Fischer von Erlach tervei alapján. Amikor 1784. szeptember 19-én Pesten Keglevich Ádámnak megszületett első fia, a nagyapja iránti tiszteletből adta neki a Gábor nevet. A nem különösen jelentős munkásságot maga mögött tudó lovaskapitány Ádámnak (+1820) négy gyermeke közül még az 1789-ben világra jött Miklós vívott ki a maga idejében országos hírnevet.

        

A szilvásváradi uradalom birtokosa, gróf Keglevich Miklós (1799-1847)  kora híres-hírhedt alakja volt, s többek között Jókai Mór több regénye – pl. az „Egy magyar nábob” és az „És mégis mozog a föld”- szereplőjének volt mintája. A két testvért –noha eltérő vérmérséklettel és politikai nézetekkel rendelkeztek – igen bensőséges szeretet kapcsolta össze, s az idősebb báty, Gábor családjával gyakran vendégeskedett a szilvásváradi uradalomban. Ennek a kapcsolatnak ma számos nyomát és emlékét látjuk a szalajka-völgyi településen. Amikor a hevesi reformkori nemesi ellenzék vezére, Pyrker érsek nagy ellenlábasa elhunyt, bátyja a nagykátai temetőben a kápolnával szemben – s nem bent az épületben, mint az ősök – keresett számára végső nyughelyet. Ez a neogót stílusú síremlék a nagykátai temető becses történelmi és irodalomtörténeti jelentőségű emléke. A kápolna kriptájában nyugszik a testvérek édesanyja, orci báró Orczy Teréz, illetve az 1820-ban elhunyt apa, Keglevich Ádám.

          

 

 

 

 

 

 

 

Az Országos Levéltárban található Keglevich-levéltárban kézbe vehettem Gábor 1805-ben kiállított jogi diplomáját, melyben minden tantárgy eredményeként az „eminens” minősítés szerepelt. Mindez nem holmi kedveskedés volt a főrendi csemetének, Gábor tényleg szorgalmas és jó tanuló volt, apja kezdettől fogva országos tisztségek és méltóságok betöltésére szánta és képezte. A Keglevich család egreskátai levéltára 4,75 fm terjedelmű, s 1539-1939 közötti időszakról tartalmaz iratokat, okleveleket. Természetesen más – főleg felvidéki – levéltárakban is található még a família iratanyaga.

 

Alapfokú tanulmányait a kátai kántortanító, Rothkrepf  József segítette. (Nagykátára kerülésében is valószínűleg meghatározó szerepe volt Keglevich Ádámnak, aki fia mellé akart megfelelő színvonalú tanítót biztosítani.) Amikor 1797. november 23-án megszületett a tanító úr első gyermeke Gábor, annak keresztapja a 13 éves grófi csemete lett. A később nevét Mátrayra magyarosító Gábor – kinek keresztnevét apja a grófi família iránti tisztelete jeléül adja – a leghíresebb nagykátai szülötte lett a históriának. Írásaiban többször említi a „grófot”, ugyanakkor arról nincs tudomásunk, hogy a két ember között bensőségesebb kapcsolat alakult volna ki.

        

Gróf Keglevich Gábor a dinasztia szolgálatát 1806-ban a Helytartóságnál mint tiszteletbeli fogalmazó kezdte. 1809-ben titoknok, 1817-ben tanácsos, 1821-ben a Helytartótanácsba beolvasztott tartományi bizottság alelnöke volt. Méltányolandó, hogy noha az elsőszülött jogán örökölte a nagykátai-egreskátai uradalmat, nem folytatta kora mágnásainak megszokott életét. Mentora az a József nádor lett, akit talán a legtöbb rokonszenv és elismerés övez ma is a Habsburgok közül.

 

Az uralkodói kegy 1824-ben Csongrád megyébe helyezte, ahol mint főispán-helytettes képviselte az államhatalmat. A beiktatásra „1825. Szent Iván hava (június) 13-ik napján Szeghvár helységben” került sor. Az itt elmondott beszéde Szegeden került kinyomtatásra, s nógrádi főispáni beiktatási beszédével együtt képezi irodalmi munkásságát. A 18-19. században különben 8 Keglevich töltött be főispáni tisztséget Pozsega, Csongrád, Bars, Nógrád, Torna vármegyében. A szentesi születésű Horváth Mihály édesanyja ekkor kérte a gróf segítségét fia taníttatásában. A magyar történelem jeles alakjának, a szabadságharc kultuszminiszter püspökének a pályafutását mindvégig egyengette a gróf, sőt elintézte, hogy káplánként egy időre a nagykátai plébánia alkalmazásába kerüljön, ahol Géza fia neveltetésében szánt neki szerepet. Tudjuk, hogy a történetírással ekkor kapcsolatba kerülő ifjú pap nagykátai működése alatt lestt az MTA tagja, több esetben tartott a gróffal Bécsbe, Pozsonyba tett útjai során.

 

 

        

Keglevich Gábor a reformkor politikai, tudományos és kulturális élete sok jelentős alakjának segítette, egyengette az útját. Csongrádi beiktatása során Klauzál Gábort táblabíróvá nevezte ki. Trefort Ágostont 1837-ben ingyenes gyakornokként alkalmazta a magyar királyi kamaránál.

 

Gróf Keglevich Gábor 1817-ben kötött házasságot szlavniczai gr. Sándor Matilddal (1798-1843) , akitől 3 fia és 4 lánya született. Felesége testvére, a korán árvaságra jutott gr. Sándor Móric gyámjául Gábort jelölték ki, aki csakhamar nagykorúsította a később „ördöglovas”-ként híressé vált,  bajnai birtokát öröklő ifjút.

 

   

 

Fontos dátum a gróf életében: I. Ferenc 1827. augusztus 28-án kelt okirata Keglevich Gábort Nógrád megye főispánjává nevezte ki, s ezt a tisztséget több mint 20 éven keresztül, a 48-as forradalomig töltötte be. A beiktatáson –1827. november 6-án Blassagyarmaton- elhangzott beszéde ma nyomtatásban is olvasható egy különnyomaton. A főispánok fizetése 1500 forint volt, s a reformkorban ez a tisztség nem volt népszerű. A királyi hatalom képviseletében kellett a nemesi reformmozgalommal szemben egyfajta folytonosságot képviselni. Ha megvizsgáljuk a forrásokat, azokban nem találunk a konfrontációra  utalásokat. 1831-ben alakult meg az országos viszonylatban is példaértékű Nógrádi Nemzeti Intézet, melynek ő lett a fővédnöke, s 550 Ft. ezüstforint adományozásával a legbőkezűbb mecénása. Ennek a szervezetnek a titkára Madách Imre volt.

 

1830-ban a Széchenyi által létrehozott Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja lett. Elég ha arra gondolunk, hogy a reformkor idején ment végbe a magyar kultúra és tudomány soha nem látott magasságokba emelkedése, akkor talán méltányolni tudjuk  a háttértevékenységben fontos szerepet játszó gróf munkásságát. A Pesti Kaszinó is fontos szerepet játszott a reformkor életében, a politikai nézetek terjesztője és ütközője volt. Alapító ülésére 1827. június 10-én került sor, s a 100 ezüst forint tagdíjat elsők között fizette be Keglevich Gábor.

 

1830-tól Bécsben az Udvari Kancellária referense lett, s egy év múlva kinevezték valóságos belső titkos tanácsossá, 1832-től az Udvari Kamara alelnöke, 1836. augusztusától elnöke. 1831-42 között koronaőr, 1832-48-ban a Pozsonyban ülésező főrendi tábla tagja, több esetben annak elnöke volt. Mindezen felsorolás bizonyítja, hogy a bécsi udvar feltétlen bizalmát élvező mágnás esetében nemcsak a lojalitás volt fontos, hanem a hozzáértés, a szakértelem. Szőgyén-Marich László emlékirataiban így említi a grófot: „Keglevich Gábor gróf tárnok, a jó hazafi és a legkedélyesebb férfiak egyike…”   Egy másik oldalon: „..tőszomszédod Keglevich Gábor, az ős magyar becsületesség e ritka úri typusa…”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gróf Keglevich Gábor munkássága értékelése során le kell szögeznünk, hogy egy alapvetően udvarhű, konzervatív főúrról van szó, aki ugyanakkor –s erre majd a sorsdöntő forradalom és szabadságharc idején találunk bizonyítékokat- hazáját szerető, annak fejlődését nézetei határán belül maximálisan támogató magatartást tanúsított. Talán Széchenyi István személye állt hozzá a legközelebb, akihez baráti kapcsolat fűzte.

 

A „legnagyobb magyar” naplójának számos bejegyzése bizonyítja „Gábris” barátjához fűződő kapcsolatát. Széchenyi reformtervei megvalósításában mindig számíthatott a gróf segítségére. Széchenyi 1836-ban Seilern Cresence grófnővel történt házasságkötésekor barátja  házassági tanúja lesz. Miután a felsőtábla elnöksége Keglevich Gábort kora egyik legbefolyásosabb politikusává tette, személyét nem lehetett megkerülni a reformmozgalom kibontakozása során. A Konzervatív Párt –más néven a „Fontolva haladók”- egyik vezető személyisége, mely politikai csoportosulás rendszeresen a budai Keglevich-palotában tartotta tanácskozását.

 

A Nemzeti Múzeumban található Barabás Miklós hatalmas festménye, mely a Lánchíd 1842. augusztus 24-én történő alapkőletételét ábrázolja. A festményen a művész kora minden jelentősebb személyiségét megjeleníti, mintegy panteont alkotva ezzel. Széchenyi Istvántól jobbra találjuk gróf Keglevich Gábort, akinek nagy érdemei voltak az első magyar dunai kőhíd megszületésében.

 

Gróf Keglevich Gábort 1842. január 12-én nevezték ki tárnokmesterré, ez volt legmagasabb közjogi méltósága. A három országos nagybíró –a nádor, az országbíró, a királyi személynök- után a magyar bírósági szervezetben rangban ő következett. Elődje ebben a beosztásban 1836-tól Eötvös Ignác volt.

 

A tárnokmester –tavernicorum regalium magister- a legelőkelőbb királyi tisztségviselők közé tartozott. Ez a tisztség a 13. században alakult ki, s kezdetben a királyi jövedelmeket kezelők felügyelője volt. Hivatalosan a királyi tárnokmesteri cím II. András (1205-1235) uralkodása alatt jelent meg. Hatásköre volt a királyi jövedelmek, a királyi kincstár és a pénzverők felügyelete. A királyi jelenlétet biztosította a városok peres ügyeiben. A 14. században –mai szóhasználattal- már ténylegesen ő volt a „gazdasági miniszter”, s tevékenysége bővült a bánya-, pénz-, só és vámügyek intézésével. Nagy Lajos király idején már a tárnokmester irányításával működött a tárnoki szék, mely valójában a szabad királyi városok fellebbviteli bírósága volt.

 

A 19. sz. első felében a nádor és az országbíró akadályoztatása esetén ő lett a felsőtábla elnöke, valamint a Hétszemélyes Tábla és a Helytartótanács tagja. A nádor és az országbíró távollétében a gróf töltötte be a Helytartótanács elnöki tisztét is. A kiegyezés után ez a rang már jogkör nélküli címet jelentett tiszteletbeli jogosítványokkal. Mint az ország negyedik zászlós ura a koronázás során a király előtt vitte a keresztet. Gróf Keglevich Gábor 1848 márciusáig töltötte be ezt, az akkor  tényleges hatalommal és befolyással járó tisztséget. A tények alapján kijelenthetjük, hogy ő volt az utolsó „valódi” tárnokmester.

 

Az életrajzok nyilvántartják a kitüntetéseket, mely szerint a gróf a Szent István-rend középkeresztje, valamint a pápai Krisztus-rend nagy keresztes vitéze elismerésben részesült.

 

A gróf, akit jelentős hivatali kötelezettségei gyakran szólították Bécsbe, Pozsonyba, Budán rendelkezett főúri színvonalú palotával. Nagykátán a család birtokában volt a település központjában álló, a 18. században épült egy emeletes kastély, a jelenlegi polgármesteri hivatal épülete. Ezt az épületet a 19. században a család már nemigen használta, helyette az Egreskátán László (1789-1835) testvére által 1820 körül vadászkastélynak épített lakban tartózkodtak. Keglevich László a pesti vívó intézet megalapítója – a tulajdonképpeni magyar versenyszerű vívósport elindítója- szenvedélyes vadász volt. Afrikai utjain elejtett trófeái az egreskátai kastélyt díszítették, melyek közül néhány –a kastély egyéb értékével együtt- a kastély elbontása után a tápiószelei Blaskovich Múzeumban került megőrzésre.

 

A közelben történt 1837. október 28-án a sajnálatos lovasbaleset, mely során a grófi család Géza (1817-1837) nevű fia életét vesztette. Keglevich Miklós szilvási hámorából hozatott az apa két keresztet fia emlékére. A 31-es út mellett álló korpuszt nemrég újították fel, ezzel szemben a nagykátai temetőben a Keglevich-kápolnával szembeni öntött vasból készült ipartörténeti értéket képviselő feszület sajnos igen rossz állapotban van.

 

1844-ben a Védegylet mintájára –mintegy társszervezeteként- Kossuth kezdeményezésére megalakult a Gyáralapító Társaság. A Védegyletet kezdettől fogva bizalmatlanul, sőt ellenségesen kezelték Bécsben. Hogy a támadási felületet csökkentse, valamint a Védegyletből kimaradókat is bevonja iparfejlesztési terveibe, született meg a Gyáralapító Társaság, a Védegylettől látszólag függetlenül. 1844. december 18-án jött létre a társaság 100 000 forint lejegyzett részvénnyel. Erre az összegre új üzemek létesítésének támogatása érdekében lett volna szükség, ám ez az összeg két év alatt sem gyűlt össze. Az elnöki tisztséget gróf Keglevich Gábor töltötte be, míg a két alelnök gróf Széchenyi István és gróf Batthyány Lajos lettek. Széchenyi és Kossuth ellentétei sajnos rontották az új szervezet hatékonyságát. Ebben az időben a reformmozgalom gazdasági építkezése alábbhagyott, egyre inkább a fajsúlyosabb politika vitte a prímet, s az ígéretesnek induló kezdeményezés így nem tudott kibontakozni.

 

1848. március 3-án István nádor vezetésével lázasan tanácskoztak a Helytartótanács és a felsőtábla vezetői. A tét a forradalom megelőzése, elkerülése. A három politikai főméltóság –közötte a tárnokmester- végül is szabad folyást engedett az eseményeknek. A történelemben nincs helye a „mi lett volna ha”-nak, de egészen másként alakult volna pl. a pesti március 15-e krónikája, ha a Helytartótanács  vezetői a katonai erőszak bevetését javasolják az uralkodónak. Az 1848. március 15-én         Pozsonyban megszületett határozatok –melyek a szentesítési dátum alapján „áprilisi törvények” néven vonultak be a történelembe- részben Keglevich Gábornak is köszönhetően viszonylag simán születtek meg Az országgyűlés két küldöttséget indított: Kossuth vezette Bécsbe és egy másik hajóval Pestre. Ez utóbbit Keglevich Gábor vezette. Így írt erről a korabeli sajtó: „Az országgyűlés küldöttjei a közcsendi bizottmány ülésén közölték a kivívott örvendetes eseményt.”

 

A Batthyány Lajos vezette kormány már nem Keglevich Gábort jelölte Nógrád megye főispáni székébe, noha Széchenyi jegyzetéből tudjuk, hogy ő biztosan rá szavazott volna. A szabadságharc alatti szerepéről keveset tudunk. Amikor V. Ferdinánd a magyar országgyűlés akarata ellenére miniszterelnökké nevezte ki Récsey Ádámot, annak perbefogásáról hozott döntést a magyar parlament. Ennek az 1848. októberében működő bíróságnak volt tagja Keglevich Gábor.

 

Mátray Gábor írta 1849. január 22-én naplójába: „Mai hírek szerint Windischgraetz herceg megkínálván gróf Keglevich Gábor tárnokmestert és Deák Ferencet a Helytartótanács visszaállítása eszközlendésével és annak elnökségével, ezek e hivatalt mostani körülményeknél fogva el nem fogadták…” A bosszú nem késett sokáig. Idézet a fenti naplóból: „Bizonyosnak állítják, hogy Szandát és Nagykátát (gróf Keglevich Gábor jószágát) a császári sereg mindenéből kirablotta, a pincéket még a szőlőkben is feltörték, borokat kieregették, ruhákat elvitték, a vánkostollakat szélnek bocsájtották…” 1849. márciusa végén Ramberg császári tábornok rendezte be szállását a nagykátai kastélyban, ott ahol pár hét múlva majd a győztes honvédseregek élén álló Görgeynek lesz a főhadiszállása.

 

A tápióbicskei ütközet után a kastélyban hadikórházat rendeztek be. Nagy József kórházigazgató levelét közölte a kormány hivatalos sajtókiadványa, a „Közlöny”. Az 1849. június 10-én megjelent cikk arról tudósít, hogy a kórház betegeit és orvosait a gróf látja el élelemmel, s minden támogatást megad a „kórodának”. „Ezeken kívül kiemelkedő gróf Keglevich Gábor úr őméltósága nagylelkűsége, ki minden nemes áldozatra kész honunkért vérzett bajtársaink ápolása iránt…”

 

A gróf Gyula (1824-1894) nevű fia a szabadságharc idején századosként futárszolgálatot – „nyargonc” volt a korabeli szóhasználat szerint- látott el Mészáros Lázár hadügyminiszter alatt.

 

A szabadságharc bukása után a gróf teljes visszavonultságban élt egreskátai katélyában 1854. június 16-án bekövetkezett haláláig. Végakarata az volt, hogy ne a kápolnában létesített kriptába, hanem testvére mellé, a „köznép” közé temessék.

 

Gróf Keglevich Gábor utóélete a sorozatos méltánytalanságok alapján cseppet sem megnyugtató. Síremléke méltatlan körülmények között egy szemétgyűjtő szomszédságában, régi sírkövek tárolására szolgáló területen található. A sírkövek olvashatatlan feliratát a 90-es években a Kossuth-csapat tagjai festették ki.

 

Az Egreskátán található 3000 ezer kötetes könyvtárral, Rembrand festményekkel rendelkező klasszicista kastélyt 1945 után egyszerűen építőanyagnak használva lebontották. A berendezést –közötte a sok ősnyomtatvánnyal, muzeális oklevéllel rendelkező családi irattár nagy részét- a majorsági lakosok széthordták. A kastély helyébe –éljen az osztályharc !- tehénistállót építettek. Egyedül az intézői lak maradt meg erősen átalakított formában a kastély mögötti területen.

 

A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat felvette védnökségi listájára a Keglevich-testvérek síremlékét. Halottak napján mindig kerül gyertya a megrongált sírkövek elé, s az öt évente sorra kerülő évfordulók során ünnepségek, méltató beszédek hangzanak el . Több írást jelentettünk meg a testvérek életét méltatva a helyi sajtóban. Legközelebb 2009. szeptember 19-én, szombaton, születésének 225. évfordulóján 8.15 órai kezdettel kerül sor a sírnál emlékezésre és tiszteletadásra. Ugyanis a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzőknek az a meggyőződése, hogy a nagy idők tevékeny alakítója, a sorsdöntő időkben magyarként is tisztességgel helytálló utolsó tárnokmester megérdemli az utókor megkésett tiszteletét. Vallják, hogy Nagykáta történelme olyan pótolhatatlan érték és örökség, melyet állandóan ápolni kell, s minden korban újra meg újra tenni kell azért, hogy  kiemelkedő személyiségeinek példamutatása ne merüljön feledésbe.

                                                                                      

Basa László