„Pannónia, ne feledd a halottaidat, mint vádlók élnek ők!….ez a figyelmeztetés előre és visszahatóan a magyar múltunkra emlékezés örök érvényű parancsát is megfogalmazza. Nemzeti történelmünkben sajnos több a gyásznap, mint az örömünnep. Tele vagyunk sebekkel, fájdalommal. A magyar állam több mint ezeresztendős története nem szűkölködik véráldozatokban. Történelmünk leggyászosabb és legértelmetlenebb vesztesége az 1943-as doni katasztrófa…” - kezdte beszédét dr. Molnár István a 2011. január 23-án a Doni-áttörés évfordulóján rendezett nagykátai megemlékezésen. Basa László írása KÉPEK

„A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a –40 fokos orosz télben. Ez volt a magyar hadtörténet legnagyobb véráldozata, idegen földön, idegen érdekekért még ennyi hazánkfia nem veszítette életét, magyar katona a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze a hazájától. A doni tragédia nem csak az áldozatok, de sok-sok tízezer magyar család tragédiája is volt…” – értékelte a magyar történelem tragikus fejezetét a szónok.

 

 

Amikor értékeljük, elemezzük Magyarország második világháborús szerepét, abban találunk politikai kurzusonként változó, ugyanakkor minden korban örök érvényű megállapításokat. Nem menthetjük fel Horthyt és kormányait a háborúba való belépés elhibázott célkitűzése, a királyi magyar hadsereg haderejének téves megítélése kapcsán. Manapság napjainkban több publikációban találkozom olyan megállapítással, hogy a magyar katonának kötelessége volt harcolnia a „bolsevizmus elleni szent keresztesháborúban”. A Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni hadüzenetet sem holmi magasztos küldetéstudat, sem a katonai erőviszonyok mérlegelése nem indokolta. Ez nem egyszerű tévedés, ez a magyar nemzet ellen elkövetett jóvátehetetlen bűn volt az illetékesek részéről. A magyar történelemnek az elkövetkezendő évtizedekre kiható alakulását, különféle intenzitású diktatúrák egymást követő regnálását idézte elő ez a végzetes döntés.

Elismerjük, hogy Magyarország ezekben az években többszörös csapdahelyzetbe került. A részleges trianoni revíziónak a tengelyhatalmak részéről történő elfogadása, a Német Birodalom földrajzi közelsége, a magyar politikai közéletben jelen lévő nacionalista törekvések támogatottsága sodorták a nemzetet ebbe a sem erkölcsileg, sem pedig stratégiailag meg nem alapozott háborúba. Bárdossynak a németeknek tett ígéretét utódja, Kállay Miklós már vonakodva próbálta teljesíteni. Az újabb magyar haderőnek a frontra küldését elsősorban felszerelési kifogásokra hivatkozva próbálta halogatni a hintapolitikájáról utólag ismertté vált miniszterelnök.

A hitleri hadvezetés által kért 200 ezer fős 2. hadsereg 1942. nyarának végére érkezett ki a frontra. Ennek a hadseregnek nem volt nehéztüzérsége, páncélelhárítása, légitámogatása. A nyári felszerelésben frontra küldött alakulatok nem feleltek meg a kor színvonalán álló hadviselés feltételének. A 2. magyar hadsereg nem kapta meg a németek által beígért korszerűbb hadfelszerelést. A német hadvezetés védelmi feladatok ellátására szánta a hadsereget.

A magyar haderő a Don-folyó egyik kanyarulatában –az un. voronyezsi, urivi kiszögellésben- egy 200 km-es frontszakasz védelmét látta el. A szovjet hadvezetés –ismerve a velük szemben álló soknemzetségű haderők felszereltségét- 1943 januárjában a magyar frontszakaszon indított offenzívát. A jelentős emberi és technikai erőfölény birtokában a Vörös Hadsereg két helyütt is áttörte a magyarok védte arcvonalat. A szovjet támadás bekerítéssel fenyegette a 2. magyar hadsereget. A hadsereg vezetése –mindenekelőtt Jány Gusztáv hadseregparancsnok- a végletekig való védekezésre adott parancsot. Olyan helyzetben született ez a döntés, amikor józan számítás a gyors és rendezett visszavonulást igényelte volna. A németek rendelkeztek a térségben olyan erőkkel –mindenekelőtt páncélos egységekkel- melyekkel védelmet, felmentést nyújthattak volna magyar bajtársaiknak. A várt támogatás, segítség elmaradt, hiszen a németek számára minden áron az orosz offenzíva lelassítása volt a cél.

A tragikus következmény: a frontra küldött 200 ezer főből alig 50 ezren tértek haza épségben. A hadfelszerelés 80%-a elveszett.

Idézet dr. Molnár István beszédéből: „A mohácsi csatavesztéshez mérhető nemzeti tragédia jelentőségét azonban mind az akkori, mind a későbbi politikai vezetés igyekezett kisebbíteni. Nem volt elég az értelmetlen pusztulás, még a gyalázkodás is az áldozatok osztályrészévé vált…” A szónok beszélt a Don-kanyari katasztrófa utóéletéről, azokról az alkotókról, akik papíron, filmszalagon próbáltak reális képet nyújtani az utókornak, tiszteletet kivívni az áldozattá vált magyar katonának. Nemeskürty István, Sára Sándor, Csoóri Sándor tiszteletreméltó törekvését, alkotásait, a művek sorsát ismertette a tanár úr.

„Ma a magyar bakákra, a munkaszolgálatosokra, a védekezés jogától megfosztottakra, a végelgyengülésben összeesettekre, a pergőtűzben odaveszettekre, az elcsigázott, kiéhezett emberi roncsokra, a félelemtől megőrültekre, a nyomtalanul eltűntekre, a soha nem azonosítottakra, a jeltelen sírba bekotortakra mondtunk egy imát a szentmisén és emlékeztünk rájuk most. ..”

Nagykáta város 1993-ban állított emlékművet a második világháborúban elpusztult polgárai emlékére. A kör alakú talapzaton 324 név található. Baloldalt 130 katona és polgári lakos, míg jobb felől az Auschwitzban és más haláltáborokban elpusztított 194 nagykátai zsidó lakos neve olvasható. Nem tartalmazza a névsor a 206 hadifogságban évekig szenvedő honvédek, a malenkij robotra elhurcolt nagykátai emberek nevét.

A második világháború első nagykátai áldozata az 1941. április 15-én Újvidéken elesett Pető László honvéd volt. Rutkovszky Ede őrvezetőt az orosz fronton elesett első nagykátai katonaként tartjuk számon. Az ő hősi halálának időpontja: 1941. augusztus 3, Pervomajszk. Az ő nevüket még az évben márványra vésték, s katonai tiszteletadás mellett helyezték el az első világháborús bronzkatona lábánál. Ez a márványtábla a szobor talapzatáról sajnos leesett, így az új emlékműre kellett a többi áldozat mellé nevüket felvésni.

Kátai Szilveszter tanár úr kutatásai alapján tudjuk, hogy a Don-kanyarban, a 2. magyar hadsereg kötelékében esett el Czakó János, Fejős Gábor, Fejős Sándor, Jankó Károly, Kármán István, Kerekes Sándor, Kéri János, Kovács László, Kuli János, Lótos András, Monori Ferenc, Rugli Béla, Sándor Mátyás Nagykátáról bevonult honvéd.

A doni-katasztrófa különleges fejezete a magyar munkaszolgálatosok sorsa. A korabeli törvények a zsidó vallású férfiaknak nem engedélyezték a fegyveres katonai szolgálatot, hanem kisegítő munkaszolgálatra hívták be őket. A lapátos hadsereg fegyvertelenül állt az aknamezőkön, s fegyveres szolgálatot teljesítőknél jóval nagyobb veszteségeket szenvedett el. 1940-től Nagykátán volt az ország egyik leghírhedtebb munkaszolgálatos bevonulási központja, a szadista Muray Lipót alezredes birodalma. A Nagykátáról a keleti frontra transzportált századokból a Doni-áttörés során 900-an vesztették az életüket. Az ő nevüket ma még sűrűn szedett kék fedelű könyvek tartalmazzák, emléküket városunkban látható jel, mementó nem őrzi.

Nagykátán évek óta szervezi a Doni-áttörés hőseinek és áldozatainak emlékőrzését a Káplár Béla vezette, az 1998-ban alakult Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat. 2011. január 23-án a katonai hagyományőrzők korhű második világháborús katonai egyenruhában vonultak be a 9 órakor kezdődő szentmisére. A szentmisén az ima, a prédikáció a hősi halottak emlékét idézte. 10 órakor a város második világháborús emlékművénél szépszámú emlékező közönség gyűlt össze. A díszőrség felállása után a Himnusz hangjaira tisztelgés gyanánt meghajoltak a jelenlévő katonai hagyományőrző csapatok zászlói.

Horváthné Szolovjov Zsuzsanna tanárnő összeállításában és vezetésével a gimnázium tanulóinak közreműködésében versek, dalok hangzottak el. A színvonalas kis műsor után következett az emlékbeszéd, dr. Molnár István, a Váci Mihály Általános Iskola igazgatójának tolmácsolásában.

Az emlékmű talapzatára az első koszorút Káplár Béla katonai hagyományőrző tüzérszázados helyezte el. A díszőrség sortüze kísérte a csapat kegyeletét. Nagykáta Város Önkormányzata nevében dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester asszony, Németh László képviselő, dr. Molnár István iskolaigazgató kísérte a koszorút. Koszorút helyezett az emlékmű talapzatához a FIDESZ helyi szervezete, a KALOT Nagykátai Szervezete, a Jobbik Nagykátai Szervezete egyenruhás tagjai, a Katica Nyugdíjasklub tagjai.

A Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0pt 5.4pt 0pt 5.4pt; mso-para-margin:0pt; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat a hagyomány kezdetétől állandó résztvevője a megemlékezésnek. A csapat tagjai –kezükben egy-egy szál szegfűvel- sorban vonultak az emlékműhöz. A gyászszalagos csapatzászló mellett Kármán László kat.hő. hadnagy kezében egy különleges relikvia lendült tisztelgésre.

A Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület 2006. április 4-án a doni harcokban részt vett Magyar István nyá. tüzéralezredes csapattiszti kardját adományozta a Kossuth csapatnak. A kard –melyet Hamar József nyá. tüzérezredes adott át egy nagyon szép ünnepség keretében- a csapaton belül többféle funkciót tölt be. Amikor a második világháborús megemlékezésekre sor kerül –évente három alkalommal: a Doni-hősök emléknapja, a Magyar Honvédelem Napja, a Hősök Napja ünnepségein- , a csapatzászló mellett történő tisztelgés mindig ezzel a karddal történik. A katonai hagyományőrző rendezvényeken az emlékkard viselése mindenkor kitüntetés, használatát napiparancs keretében rendelik el. A cikket kísérő galéria fekete-fehér felvételei Magyar Istvánt, illetve a Don-kanyarban harcoló katonáit ábrázolják. „A Doni-emlékkard története” c. írás a tapiokultura.hu-ban jelent meg 2009. január 15-én.

A gyermekkorú hagyományőrzők után a résztvevők helyeztek el virágot. Szüleikre, rokonaikra, a fronton elesettekre emlékeztek egy-egy szál virág letételével. Az emelkedett hangulatú megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget.

„Megkérdezhetjük ugyan: Hősök voltak?….Áldozatok? Megítélés dolga, lehet ezen filozofálni, de talán már nem ez a legfontosabb kérdés. Inkább az, hogy tudunk-e méltóképpen emléket állítani nekik. Illyés Gyula mondja nagyon okosan: nemcsak a jövőt, a múltat is teremteni kell. Folyton helyre kell tenni, ki kell igazítani. A történelmi múlt ismerete nélkül talaját és gyökerét vesztett nemzet nehezen építkezhet tovább….” (Idézet az emlékbeszédből.)

Basa László