Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2398

Mindig nagy örömmel adunk hírt arról, ha civil szervezetek, amatőr együttesek, a kultúra valamely területén sikeresen szereplő műkedvelő közösségek és egyének önzetlen tevékenységük elismeréseként kitüntetésben, elismerésben részesülnek. Régiónkban a meglehetősen kevés gyermekmozgalmi közösség körében kimagasló a Magyarország Felfedezői Szövetség Ákos Nemzetség Hagyományőrző Csapatának 1992 óta tartó működése.        Basa László méltatása

 

A Mendén levő általános iskolában Baksa Brigitta tanárnő vezetésével 1992 januárjában 28 fővel alakult hagyományőrző csapat felvételét kérte az 1989-ben alakult országos gyermekmozgalmi szervezetbe, a Magyarország Felfedezői Szövetségbe. Az „Ákos Nemzetség” választott elnevezésük arra utalt, hogy Mende Árpád-kori történelmében meghatározó szerepet játszott ez a honfoglaló nemzetség. A falu határában feltárt földvár, valamint a körülötte levő település az Ákosülése nevet viselte. Ez a falu volt az Ákos Nemzetség szálláshelye. Különleges élménye lehetett az első csapattagoknak, hogy avatásuk a középkori földvár meglevő sáncainál történt.

KÉPEK a Szerző archívumából

1992-ben a csapat négy tagja egy szövetségi zarándokút keretében eljuthatott a Vereckei-hágóhoz. A csapat itt avatott turulos legendafája a közösség címerében is szerepel. Ezt a csapatjelvényt az új tagok egy felvételi próba teljesítése után kaphatják meg. Ekkor a mendei hagyományőrzők szülőföldjük három nagy történelmi korszakát ismerik meg. Négy héten át tartó romantikus játékuk keretében, a szülőföld történelme, természeti és épített öröksége megismerése során érdemelhetik ki a „turulos” jelvényt és oklevelet.

A csapat története során számos esetben indult jól előkészített felfedező utakra. 1995-ben kerékpárral járták be a Tápió-mentét, ismerkedtek meg annak nyolc településével. Elsősorban a népi építészet emlékeit kutatták, mely népi alkotásokat fotókon, rajzokon örökítettek meg. Első kiállításuk a mendei művelődési házban a „Magyarok házai” címet viselte.

1996-ban hasonló módon a Jászság felfedezését szervezték meg. Országjáró útjaikon jártak az Őrségben, Kőszegen, Tatán, Hollókőn, megcsodálták a Mátra bérceit. A szövetség pataki és vajai táborából kiindulva többször vettek részt Szatmár-Bereg megyei felfedező utakon, keresték fel a zempléni hegyek természeti és történelmi emlékeit. Az 1990-es években a csapat tagjai részt vettek a Dr. Tóth József vezette Damjanich-expedícióban, ahol a hagyományőrzők az 1849-es tavaszi hadjárat útvonalát járták végig.

A legnagyobb számban voltak a csapat tagjai az elmúlt évek során a szövetség sárospataki vezetőképző táborában. A gyermekszervezet legtöbb ifivezetőjét a mendeiek nevelték ki, s ez mindennél ékesebb bizonyítéka eredményes tevékenységüknek.

A 2003-ban megjelent szövetségi kiadványban, a „Vezetők könyve” módszertani füzetben olvastam a csapatról következőket:

„A történelmi évfordulókban gazdag időszakban több területi rendezvényünk is volt. 1998. október 3-án az aradi vértanúkra emlékeztünk ahol a környék nyolc csapata is jelen volt. 2000. áprilisában a Tápió.mente tíz csapatát fogadtuk egy vetélkedőn, ahol mindenki bemutathatta szülőföldjét, és számot adhatott a térség ismeretéről. Az itt feltáruló értékek megőrzésére született meg „A Tápió-mente örökségei” című kiadványunk. 2000. októberében évezred búcsúztató játékra hívtuk társainkat, amelyet hat csapat fogadott el. Itt adtuk át a résztvevőknek a „Tápió örököse” emlékjelvényt, és ezzel a rendezvénnyel zártuk le millenniumi évünket.

A kistérség gyermekei számára szervezett több közös rendezvény indította útjára „A Tápió örököse” mozgalom gondolatát, amelynek nyomán a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapattal közösen hirdettük meg a három éves jelvényszerző játékot a Tápió-menti települések iskoláiban. Bízunk benne, hogy ezzel is egyre több gyerek előtt tudjuk feltárni a szülőföldjének szépségeit, rejtett kincseit, hiszen így vehetik igazán örökségbe hazájukat.”

A mendei csapat rendszeresen vállal szerepet a szövetség rendezvényeinek megszervezésében. Minden évben jelen vannak a márciusi szövetségi zarándokúton, ahol Than Károly szabadságharcos gyermektüzér síremlékénél tartanak megemlékezést. A „Fel,Budára!” várfelderítő programban eddig három esetben voltak a játék szervezői. 2002-ben területi akadályjátékot szerveztek „Szembe jön veled a történelem” címmel. A falu fölötti dombokon 10 állomáson idézték fel a magyar történelem kiemelkedő századait. 2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a csapat rendezte meg a községi ünnepséget.

A nagykátai hagyományőrzők is tagjai a szövetségnek, s nagyon sok akcióban működtek együtt a mendei gyerekekkel. Minden évben április 4-ike táján eljönnek a mendeiek a nagykátai és tápióbicskei szövetségi ünnepre, s a kátai csapatok is minden esetben elfogadták az Ákos Nemzetség csapat meghívását, amikor őket Mendére invitálták. Mint a Kossuth-csapat vezetője 1996 óta látom közelről a mendei csapat tevékenységét. Számomra is emlékezetes marad a közösen szervezett „A Tápió örököse” jelvényszerző mozgalom, a szelei „Aranyszarvas Napja” rendezvényünk, a pataki táborozások emlékezetes pillanatai.

Amikor a szövetség elnöke, Rakó József megtette előterjesztését a csapat elismerésére,  többek között a következőket írta :

„Húsz éve alakult a mendei felfedező közösség. Az első évek a szülőfalu történetének, emlékeinek felkutatására biztatták a gyerekeket. Megtalálták az ősi házak utolsó emlékőrzőit, megismerték a használati tárgyakat, a nagyszülőktől történeteket gyűjtöttek a mindennapi munkáról, az ünnepekről, a viseletről, hagyományokról. Az eredményeket nem hagyták feledésbe merülni. Kiállítást rendeztek, hagyományőrző műsorral idézték fel a gyűjtött értékeiket. Ezt követte egy bátor vállalkozás: kerékpárral járták be környékünk, a Tápió vidéke regényes tájait. Ekkor már a legkisebb felfedező is kellő szakértelemmel kereste a szomszédos falvak népi értékeit, a táj szépségeit.

Elérkezett az idő, amikor a mendei igricek hazájuk megismerésére, felfedezésére indultak. Társakat is toboroztak a szövetség közösségeiből. Irányításukkal népes csapatok indultak Szatmár-Bereg, az Őrség, a Palócföld titkainak megtalálására.

Az igazi nagy titok akkor tárult a gyerekek elé, amikor átlépték az országhatárokat és felfedezték, hogy hiába a trianoni határ, a másik oldalon ugyanazokat az ősi magyar szokásokat, népi értékeket találták. A falufelfedező utakra a helyszíneken társakat toboroztak és a felvidéki, burgenlandi, kárpátaljai gyerekek együtt indultak a gyűjtő utakra. Örökké megmarad annak az emléke, amikor a felvidéki Csitáron együtt énekelték el az „A csitári hegyek alatt” népdalunkat. Jó érzés volt magyarnak, testvéreknek tudni az ottani felnőtteket, gyerekeket.

A mendei hagyományőrzők a népi játékok gyűjtésében is jeleskedtek. Elvállalták a népi játékok körzeti olimpiájának rendezését…”

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma a kultúra ápolása, közkinccsé tétele és alkotó fejlesztése, valamint a kulturális tevékenység támogatása terén huzamos időn át kifejtett önzetlen tevékenység elismerésére 1998-ban hozta létre a Magyar Kultúra Lovagja címet, amely mára nemzetközi rangú elismeréssé vált. Az elismertek nevére civil szervezetek és önkormányzatok tesznek javaslatot pályázat alapján. 2010-ben 23 ország 450 állampolgára büszkélkedhetett a címmel.

Civil szervezetek jelölése alapján ez évben 7 ország 36 személyisége részesült a Magyar Kultúra Lovagja és az Egyetemes Kultúra Lovagja elismerésben. Régiónkból, a Tápió-mentéről a szentmártonkátai Kissné Pásztor Éva kapta meg a lovagi címet. Az Örökség serleg elismerést a mendei csapat –mely az alapítástól számított 15. számú serleget kapta- mellett az újvidéki Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus vette át példamutató kulturális, közösségi munkájuk elismeréseként. Az átadásra a XV. Magyar Kultúra Napja Gálán a budapesti Corinthia Hotel nagytermében 2011. január 22-én került sor. A serleget a kuratórium nevében Rakó József, a Magyar Kultúra Lovagja adta át a mendei csapat egyenruhába öltözött tagjainak.

Az átadási ünnepségen az eredeti előterjesztés rövid kivonatát olvassák fel. A mendei csapat esetében ez a következő volt:

„A mendei Ákos Nemzetség Felfedező Csapat tevékenységét az elmúlt húsz év alatt országjáró utak szervezésében és a Tápió folyó környékének, majd az Őrség magyar és osztrák oldala, később a Bereg magyar és ukrán oldala kulturális értékeinek felfedezésében jeleskedett. A felfedezések alapján az értékelések összeállítása és következtetések levonása is feladatuk volt. Ezen belül kiemelten az, hogy a határ azonos kulturális értékeit, azonos hagyományokat választ el. A csapat vezeti a szövetség sárospataki táborából induló néphagyománygyűjtő utakat is. Az elmúlt évben sikeres felfedezéseket tettek Regéc vára és a rutén hagyományok érdekében. A közösség vezetője: Dr. Baksa Brigitta.”

Minden közösségi siker elválaszthatatlan az alapító, a vezető személyétől. Dr. Baksa Brigitta tanárnő a szövetség titkára, a gyermekmozgalom néprajzi, belső kifejezéssel: igric tagozatának vezetője. Csapatvezető kollégámat mint sikeres tankönyvírót is ismerik sokan: a Tápió-mente sok iskolájában használják a honismeret tantárgy munkáltató tankönyvét. A pataki táborok vezető helyettese, sok-sok szövetségi akció, mozgalom és rendezvény elindítója, koordinálója.

Kissné Pásztor Évának és a mendei Ákos Nemzetség csapatnak a tapiokultura.hu szerkesztősége,  valamint minden kultúrát pártoló és művelő Tápió-menti ember nevében  gratulálunk.

Basa László