Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2539

Basa László legutóbbi, dr. Kazaly Imréről írt megemlékezése egyben a szerző 100., honlapunkon megjelentett írása is volt.
Basa László, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola történelemtanáraként évtizedek óta kutatta a város, és a Tápió-vidék helytörténetét. Katonai hagyományőrző századosként, a  Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat megszervezőjeként, a Magyarország Felfedezői Szöveteség tagjaként ismertetette és ismerteti meg a gyerekeket a magyar történelem kemelkedő és hősies eseményeivel.


A katonai hagyományőrzés látványos eszközeinek segítségével, a csatajátékokon való részvétellel, a történelmi emlékhelyek felkeresésésvel teszi az ifjúság számára - immár nyugdíjas pedagógusként is - élményszerűvé, átélhetővé a magyar história nagy és sorsfordító pillanatait. Tevékenységét Nagykáta város Pro Urbe díjjal ismerte el.
A tapiokultura.hu a jubileumi írás megjelenése alkalmából megköszöni az elmúlt három esztendőben közölt beszámolókat, tanulmányt, a kulturális programokról, értékőrző kirándulásokról szóló élményszerű híradásokat.
Basa László eddig megjelent írásának jegyzéke:

 

Nagykátai Újság
Helytörténeti és közéleti lap. Kiadja a Nagykáta Barátainak Köre Egyesület
Alapítási év: 1998

1.    Nagykáta a két világháború között. Egy látogatás nyomában    1994.IV- 4.o.
2.    Nagykáta a két világháború között. Nagykátai „ki-kicsoda” 1930-ban    1994.V- 4.o.
3.    Emlékezzünk! Az aradi vértanúk Nagykátán 1849-ben    1994.IX-6.o.
4.    Kossuth Lajos Nagykátán    1994.XII-8.o.
5.    Újkőkori kultúrák találkozása    1995.III-8.o.
6.    Aki a csaták hőseit eltemette    1995.IV-5.o.
7.    Aki  csaták hőseit eltemette II    1995.V- 9.o.
8.    Ahol a Nagykáta Barátainak Köre utánpótlását nevelik    1995.VI-5.o.
9.    „Nagy-Káta, nevezetes marha-vásárjai vannak.” A vásártartás története Nagykátán. 1. rész    1995.IX-7.o.
10.    „Nagy-Káta, nevezetes marha-vásárjai vannak.” A vásártartás története Nagykátán. 2. rész    1995.XII-4.o.
11.    Tisztelgés a múlt előtt. Negyven éve bemutatott darab felújítására készül a Mátray Gábor Általános Iskola    1996.II – 3.o.
12.    A nagykátai diákok találkozása az élő történelemmel    1996.IV-8.o.
13.    „1996.május 25.:pirosbetűs ünnep, mert jönnek a nagykátaiak!”    1996.VI-2.o.
14.    Három évszázad iskolái Nagykátán    1996.XII-5.o.
15.    Források Kossuth Lajos nagykátai látogatásáról    1997.I-6.o.
16.    A száz éves emlékmű    1997.III-1.o.
17.    Történelmi hagyományok ápolói    1997.III-11 .o.
18.    A szabadságharc 150.évfordulójára készülve – Farkas Miklós(1829-1849)    1997.IV-8.o.
19.    Szakköri Lapok    1997.IV-8.o.
20.    Sárkeresztúriak Nagykátán    1997.IV.
21.    A nagykátai magyar-lengyel történelmi kapcsolatok közelgő évfordulói elé    1997.VI.-5.o.
22.    Nagykáta és Tápióbicske „vetélkedése”     1997.X- 9.o.
23.    Mátray Gábor és Nagykáta    1997.XI-6.o.
24.    Kossuth Lajos azt üzente.....    1997.XI-7.o.
25.    Görgey Artúr Nagykátán, avagy az első fővezéri döntés története    1997.XII- 12.o.
26.    Gróf Keglevich Gábor I    1998.II – 5.o.
27.    Gróf Keglevich Gábor II.    1998.III- 6.o.
28.    Ballagnak az alapítók    1998. V- 4.o.
29.    Nagykátán tanácskozott a Kossuth Szövetség elnöksége    1998.VII-4.o.
30.    Ők huszonkilencen....     1998.VIII-8.o.
31.    Hadikórház Nagykátán 1849-ben I    1998.X – 2.o.
32.    Hadikórház Nagykátán 1849-ben II.    1998.XI- 4.o.
33.    Hadikórház Nagykátán 1849-ben III    1998.XII-4.o.
34.    Őrizzük emlékeinket!    2000.VI –3.o.
35.    90 éve áll a szobor a Tápió partján    2000.XII –9.o.
36.    A „megkerült szobor”    2000.XII-9.o.
37.    Nagykáta a XIX.-XX.századfordulón    2001. I – 5.o.
38.    155 éve született Kazaly Imre    2001.III-7.o.
39.    A 200l. év Apáczai-díjasa    200l.VI- l.o.
40.    Nagykáta történelmének része.....     2001. VI.-7.o.
41.    Egy tudós tanárember születésnapjára    2001.VIII-7.o.
42.    A Káta nemzetség nyomában a Hortobágyon    2001.X – 4.o.
43.    A nagykátai diáktüzérek harmadik éve    200l.XII-5.o.
44.    Kossuth Lajos emléke száz éve Nagykátán    2002.II –5.o.
45.    Nagykátai diákok a Tavaszi Hadjáratban 2002    2002.V- 7.o.
46.    450 éve ragyogtak fel az egri csillagok    2002.XI-5.o.
47.    Koszorúzás a Mátray szobornál    2002.XII- 8.o.
48.    In memoriam Pécsi Márton (1923-2003)    2003.II –5.o.
49.    Száz éves az epresi iskola     2003.IX- 4.o.
50.    II.Rákóczi Ferenc Nagykátán    2004. IV- 4.o.

Kapu
Alapítási év: 1989
1.    Honvédtüzér hagyományőrzők Nagykátán------------------------------------1997. március

Írások a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat
honlapján, a kossuth94.5mp.eu elérhetőségen
Kizárólag csak itt olvasható írások jegyzéke

1.    Születésnapi számvetés. 1994-2009: 15 év a hagyományőrzés szolgálatában.(2009) Olvasható a „Főoldal” menüpont alatt.
2.    Emlékeztető. Készült a 2010. szeptember 2-án megtartott tanévnyitó csapatgyűlésről.(2010) Olvasható a „Krónika 2010-20112 menüpont aatt.
3.    Köszönet és elismerés. (2010) Olvasható a „Krónika 2010-20112 menüpont alatt.
4.    A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenysége a 2009-2010-e s mozgalmi évben.( 2010) Olvasható a „Krónika 2009-2010” menüpont alatt.
5.    Évnyitó zarándokút 1848/49 hőseinek sírjaihoz. (2009) Olvasható a „Zarándokút hőseink sírjához” menüpont alatt.
6.    Rákóczi-évek a Tápió mentén 1709-2009. Elhangzott 2009. április 20-án a „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalom szentmártonkátai megemlékezésén. (2009) Olvasható a „Rákóczi-évek 2003-2011” menüpont alatt.
7.    Rákóczi-évek a Tápió mentén V. 1708-2008. Elhangzott 2008. április 22-én Szentmártonkátán. Olvasható a „Rákóczi-évek 2003-2011” menüpont alatt.
8.    Rákóczi örökségúton (2008) Olvasható a „Rákóczi-évek 2003-2011” menüpont alatt.
9.    Rákóczi-évek a Tápió mentén 1707-2007. Elhangzott Szentmártonkátán 2007. április 20-án. (2007) Olvasható a „Rákóczi-évek 2003-20112 menüpont alatt.
10.     Kossuth-emléknapok Nagykátán 2007. szeptember 15-22. között. Tervezet. (2007) Olvasható a „Kossuth emlékápolás” menüpont alatt.
11.    Kossuth-emléknap április 5-én! (2009) Olvasható a”Kossuth emlékápolás” menüpont alatt.
12.    Kossuth Lajos azt üzente… A Magyarország Felfedezőő Szövetség nagykátai csapatainak összefogásra szóló felhívása az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója közös megünneplésére. (2007) Olvasható a „Kossuth emlékápolás” menüpont alatt.
13.    Kossuth Lajos emlékének ápolása a 21. Tavaszi Emlékhadjáratban.(2009) Olvasható a „Kossuth emlékápolás” menüpont alatt.
14.    Kossuth emlékápolás (2004) Olvasható a „Kossuth emlékápolás” menüpont alatt.
15.    Emlékezés a doni hősökre. (2009) Olvasható az „Emlékezés a doni hősökre menüpont alatt.
16.    50 éve történt…avagy emlékezés egy derékbatört életre. Elhangzott 2009. május 22-én a nagykátai 1956-os emlékműnél megtartott megemlékezésen, Czakó András kivégzésének 50. évfordulóján. (2009) Olvasható az „1956 emlékőrzője” menüpont alatt.
17.    A 14. fáklya és ágyúlövés. Előadás a 200 éve született Batthyányi Lajosról, születésének 200. évfordulóján, 2008. október 8-án. (2008) Olvasható „A Tápió mente felfedezői” menüpont alatt.
18.    90 éve történt… Népmozgalmak az egykori Nagykátai járás területén 1918-1919-ben. III. rész. Az írás I-II. része olvasható a „Jelenlét” c. folyóiratban. (2009) Olvasható „A Tápió mente felfedezői” menüpont alatt.
19.    Kirándulás öt település határában (2009) Olvasható „A Tápió mente felfedezői” c. menüpont alatt.
20.    A csapatzászló (2009) Olvasható „A csapatzászló” c. menüpont alatt.
21.    Honvédsírok a nagykátai temetőben (2009) Olvasható a „Hol sírjaik domborulnak…” menüpont alatt.
22.    A nagykátai zsidóság története a kezdetektől 1944-ig. Előadás vázlat a nagykátai zsinagóga építése 100. évfordulója alkalmából a nagykátai Bartók Béla Művelődési Házban 2005. szeptember 15-én megtartott előadásra. (2005) Olvasható az „Emlékezés a holokausztra” menüpont alatt.
23.    Javaslat Nagykáta területén történelmi emlékhely létesítésére. (2005) Olvasható az „Emlékezés a holokausztra” menüpont alatt.
24.    Így tanítom a holokausztot. Pályázat. (2005) Olvasható az „Emlékezés a holokausztra” c. menüpont alatt.
25.    Vallások és történelem (2006) Olvasható az „Emlékezés a holokausztra” c. menüpont alatt.
26.    Nagykáta zsidó vonatkozású emlékhelyei. (2006) Olvasható az „Emlékezés a holokausztra” c. menüpont alatt.
27.    Történelmi csatatereken (2009) Olvasható a „Történelmi csatatereken” c. menüpont alatt.
28.    Közös összefogással (2009) Olvasható a „Bede Molnár Mihály csapat” menüpont alatt.
29.    10 éve ápolják a barátságot. (2004) Olvasható a „Magyar-lengyel barátság” menüpont alatt.
30.    20 éves a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület ! (2009) Olvasható a „Csapatunk barátai” c. menüpont alatt.
31.    „1848, te csillag…” (2009) Olvasható az „1848 hősei” c. menüpont alatt.
32.    Szabó Jóska, a 12 éves honvéd (2009) Olvasható az „1848 hősei” menüpont alatt.
33.    120 éve hunyt el Clementisz Gábor honvédalezredes (2009) Olvasható az „1848 hősei” menüpont alatt.
34.    A Mátray Gábor Általános Iskola Kiváló Hagyományőrzője 2009-ben (2009) Olvasható „Az elismerés felemel” menüpont alatt.
35.    Tíz esztendő a katonai hagyományőrzés szolgálatában (2004). Olvasható a „Diáktüzérek Nagykátán” menüpont alatt.
36.    Emlékoszlop jelöli a Közép-tiszai hadsereg főhadiszállása, a Viczin-kúria helyét! Elhangzott az emlékmű avatási ünnepségén, 2009. július 19-én Tápiószelén. Olvasható a „Tápiószele hagyományainak őrzői” menüpont alatt.
37.    A tavaszi hadjárat 20 éve szövetségünk ünnepe (2009) Olvasható „A felfedezők családjában” menüpont alatt.
38.    A tápióbicskei csata évfordulói Nagykátán. Döntéselőkészítő tanulmány. (2007) Olvasható a „Nagykáta felfedezői” menüpont alatt.
39.    A vásártéri iskola történelemkönyve (2006) Olvasható a „Nagykáta felfedezői” menüpont alatt.
40.    A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenységének értékelése a 2006/2007-es tanévben (2007) Olvasható „A csapatmunka értékelése” menüpont alatt.
41.    A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenységének értékelése a 2005/2006-os tanévben. (2006) Olvasható „A csapatmunka értékelése” menüpont alatt.
42.    A történelem-és honismeret szakkör, illetve a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenysége a 2004/2005-ös tanévben. (2005) Olvasható „A csapatmunka értékelése” menüpont alatt.
43.    A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat 1.sz. hírlevele .2008.szeptember-2009. január) Fejezetek: Az olvasó köszöntése. Velünk történt 2008. szept-2009. jan. között. Mi mondtuk, rólunk írták 2008. szept.-2009. jan. között. In memoriam Házkötő János. In memoriam Simon Imre Antal. A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat Baráti Köre. Örökség-serleg a Magyar Kultúra Napján. Akikre büszkék voltunk…Velünk történt 10 éve… Velünk történt 5 éve… Csapatkrónika 2003. szept. és 2004. jan. között. Sajtószemle. (2008-2009) Olvasható „A csapatmunka értékelése” menüpont alatt.
44.    Egy tízéves kapcsolat krónikája .Kapcsolatunk a tápiószelei Blaskovich Múzeummal. (2004) Olvasható a „Barátaink a múzeumok” menüpont alatt.
45.    Kossuth ifjú honvéd hagyományőrző. Olvasható 2010. november 13-tól a „Krónika 2010-2011” menüpont alatt.

Tápiómenti 2 hetes
Kisrégiós közéleti újság
Alapítási év: 2000

1. Kisrégiós sajtótörténet---------------------------------------------------------------2000.III.30-4.o.
2. Nagykátai lengyel kapcsolatok---------------------------------------------------- 2000.III.30-4.o.
3. Miska bácsi ifjú levelezői Nagykátáról-------------------------------------------2000.V. 11-6.o.
4. Európa ifjú követei Nagykátán---------------------------------------------------- 2000.VI.8-6.o.
5. A rádióban szerepelnek július 1-én------------------------------------------------2000.VI.22-5.o.
6. 100 éve írta az újság...-------------------------------------------------------------2000.VII.20-4.o.
7. Kossuth-tábor Balatonkenesén---------------------------------------------------2000. VIII. 31.
8. Kossuth Lajosra emlékeztek------------------------------------------------------2000.XI.28-6.o.
9. Tápiómenti tájképek Szentmártonkátán-----------------------------------------2000.XI.28-7.o.
10. Az 1956-os forradalom eseményei a Tápió-vidéken--------------------------2000.X.12-1.o.
1l. A pákozdi csatára emlékeztek--------------------------------------------------2000.X.10-6.o.
12. Az 1956-os forradalom eseményei a Tápió-vidéken(II.rész)--------------2000.X.12-5.o.
13. 9O éve áll a szobor a Tápió partján-------------------------------------------2000.X.12-6.o.
14. 1848/49-ről: Szentmártonkátai kiállítás, előadással------------------------2000.XI.23-6.o.
15. Könyv a lengyel menekültekről. A Tápió-vidék és Nagykáta
befogadta őket-------------------------------------------------------------------2000.XI.23-6.o.
16. 100 éve írta az újság...-----------------------------------------------------------2000.XII.21-5.o.
17. Lélekben ifjú nagykátai öregcserkészek. A kezdetek (1929-1948)-------2001. I. – 4.o.
18. Lélekben ifjú nagykátai öregcserkészek. Az újjáalakulástól napjainkig  200l.II.l- 4.o.
19. Tápió-vidék. A történelmi hagyományok ápolója---------------------------200l.II.15-6.o.
20. Ifjú felfedezők. Mendei gondolat a Tápió mentén--------------------------200l.III.1-6.o.
21. Elköszöntek Miska bácsitól. Nagykátai diákújságírók a 75 éves Magyar
Rádióban-------------------------------------------------------------------------200l.III.14-4.o.
22. Gyönyörű volt az a nap. A tápióbicskei csata nagykátai szemmel--------200l.IV.12-4.o.
23. Várpalotán, az ország legnagyobb lőterén. Hagyományőrző diáktüzérek
éleslövészeten-------------------------------------------------------------------2001.VI.7-3.o.
24. A hatfontos támogatásával. Budát ostromolták a mendei és kátai
gyerekek--------------------------------------------------------------------------2001.VI.7-5.o.
25. Túlélők és hozzátartozók emlékeztek a zsidó temetőben------------------200l.VII.19-5.o.
26. Száz éve írta az újság....--------------------------------------------------------200l.VIII.2-4.o.
27. Az érem másik oldala. Miért hagytuk, hogy így legyen?------------------200l.VIII.16-5.o.
28. Hősök vagy áldozatok? A Don-kanyarban elesettekre emlékeztünk-----200l.VIII.30-4.o.
29. Kókai koferencián. Hagyományőrzők, kutatók emlékeztek Kossuthra—2001.IX.27-3.o.
30.Az Attila-domb valóságos története. Nemzeti kincsünk Tápiószentmárton
határában----------------------------------------------------------------------------2001.X.11- 4.o.
31. A forradalom mártírjaira emlékeztünk ----------------------------------------2001.X.26- 5.o.
32. Kátai hagyományőrző gyerekek a Rádióban. Ápolják a sírokat, múltunk
beszédes emlékeit-------------------------------------------------------------------200l.XI.8-6.o.
33. Mendéről és Nagykátáról. Ajándékcsomagok a határon túli gyerekeknek 200l.XII.6-4.o.
34. Néprajzi ismeretekkel. Mendei akció a helyi hagyományokért--------------2001.XII.20-4.o.
35. 200 éve született Kossuth Lajos. A „leghívebb magyar”-ra emlékezik
az ország-----------------------------------------------------------------------------2002.I.31-8.o.
36. Szentmártonkátán Kossuth-emlékművel gyarapodnak-------------------------2002.II.28-8.o.
37. A Tápió-vidék értékeinek megőrzéséért jelvényszerző mozgalom
gyerekeknek-------------------------------------------------------------------------2002.V.23-6.o.
38. A lengyel konzul Manci nénit is meglátogatta---------------------------------2002.VII.18-8.o.
39. Érdemes elolvasni! A szabadságharc Pest megyei emlékeiről---------------2002.VIII.l-4.o.
40. 200 éve született Kossuth Lajos. A „leghívebb magyar” emléke a
Tápiómentében---------------------------------------------------------------------2002.IX.12-6.o.
41. Öngyilkos lett, vagy megölték? Egy tisztázatlan 56-os tragédia
Szentmártonkátán------------------------------------------------------------------2002.X.25- 4.o.
42. Kétszáz éves a nemzet múzeuma. A Tápió-vidékiek élen jártak a
gyarapításában----------------------------------------------------------------------2002.XI.21-9.o.
43. Szülőhelyén, Nagykátán Mátray Gáborra emlékeztek------------------------2002.XII.5-4.o.
44. Meghalt Pécsi Márton földrajztudós---------------------------------------------2003.II.27-7.o.
45. 125 éve halt meg     Kossuth szelei titkára. Rákóczy János történelmi
idők alakítója volt------------------------------------------------------------------2003.III.13-4.o.
46. Tíz éve kezdődött: gyermekhősök emlékezete a Tápiómentén--------------2003.V.22-7.o.
47. Béke poraikra. Díszmenet, díszlövések, koszorúk a Hősök Napján--------2003.VI.5-9.o.
48. A „Tápió örököse” mozgalom első évéről. A gyerekek is féltik, védik a
város és környéke kincseit--------------------------------------------------------2003.VII.3-9.o.
49. Rákóczi-tábor Sárospatakon. Elődeik nyomában a nagykátai és a mendei
nemes ifjak-------------------------------------------------------------------------2003.VII.31-5.o.
50.Az 1956-os forradalom utáni napok a Tápió-vidéken-------------------------2003.X.21-1.o.
5l.Folytatódik a „Tápió örököse”. Kincskeresők a Tápió mentében-----------2003.X.21-6.o.
52. Tápió örökösei: Az „Aranyszarvas Napja” Tápiószelén--------------------2003.XII.4-4.o.
53. Bizakodik az ország harmadik legnagyobb gyermekszervezete------------2003.XII.18-6.o.
54. A nemzet emlékezete. Laczkovics János 250 éve született Szentlőrickátán 2004.I.22-7.o.
55.A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóján országos seregszemle lesz
Nagykátán áprilisban---------------------------------------------------------------2004.II.5-4.o.
56. A felfedezők zarándokútja--------------------------------------------------------2004.III.8-6.o.
57. Szentmártonkátán és Kókán is járt. Rákóczi emlékünnepség Nagykátán,
a fejedelmi szálláshelyen----------------------------------------------------------2004.IV.15-5.o.
58. A „Tápió örököse” mozgalom második éve------------------------------------2004.VI.10-6.o.
59. Az utolsó magyar tárnokmester. Százötven éve halt meg Keglevich
Gábor---------------------------------------------------------------------------------2004.VI.24-6.o.
60. Végakarata szerint. Huszártemetés Nagykátán---------------------------------2004.VI.24-7.o.
6l. A holokauszt áldozataira emlékeztek Nagykátán------------------------------2004.VII.22-l.o.
62. 60 évvel ezelőtt törtét.Nagykátán négyen haltak meg a bombatámadásban2004.VII.22-7.o.
63. 60 éve tört ki a II. világháború. Történelem alulnézetben--------------------2004.IX.2-6.o.
64. Országos holokauszt ünnepség nagykátaiakkal--------------------------------2004.IX.16-6.o.
65. Sárkeresztúri honvéd sírja a kátai temetőben. Barátsággal ápoljuk a
tápióbicskei csata hősének emlékét----------------------------------------------2004.X.14-6.o.
66. Elismerik a hagyományőrzőket---------------------------------------------------2004.XI.25-6.o.
67. 10 év a hagyományőrzés szolgálatában---------------------------------------2005.VII.21-12.o.
68. A nagykátai zsingóga centenáriumára------------------------------------------2005.IX.15-5.o.
69. A zsinagóga avatásának 100. évfordulóján visszatért Nagykátára
a 108 558-as számú táborlakó-------------------------------------------------2005.X.13 –5.o.
70. 300 éve történt: megyegyűlés volt 1706. március 1-jén Nagykátán-------2006.III.2-5.o.
7l. A 18. tavasz a történelmi emlékezés jegyében--------------------------------2006.IV.27-10.o.
72. A Hősök Emléknapja Nagykátán-----------------------------------------------2006.VI.8.- 7.o.
73. Emlékezés a mártírokra----------------------------------------------------------2006.VI.22-6.o.
74. Gyömrő, a tiszteletbeli tápiómenti város--------------------------------------2006.VII.6-6.o.
75. Hagyományőrzés: Rákóczi-évek a Tápió mentén. Kuruc megyegyűlés
Kókán------------------------------------------------------------------------------2006.VII.20-4.o.
76. Könyv a Rákóczi-szabadságharc tápiómenti történelméről---------------- 2006.VII.20-6.o.
77. Forradalmi napok a Tápió-vidéken---------------------------------------------2006.X.12-5.o.
78. Forradalmi napok Nagykátán----------------------------------------------------2006.X.12-8.o.
79. Egy nagykátai asszony, aki az 56-os forradalom emlékét ápolja-----------2006.X.12-9.o.
80. Példakép eleink, a hagyományőrző utódok------------------------------------2006.X.26.-5.o.
8l. Tápió-menti diákok találkoztak a történelemmel-----------------------------2006.XI.9-1.o.
82. Egy kiállítás margójára-----------------------------------------------------------2006.XII.7-5.o.
83. Szolgáltassék igazság csegekátai Káthay Mihálynak-------------------------2006.XII.20-4.o.
84. Egy 400 éve történt politikai gyilkosság, avagy: szolgáltassék igazság csegekátai Káthay
Mihálynak--------------------------------------------------------------------------2007.I.18-4.o.
85. A Don-kanyart is megjárta a kard------------------------------------------------2007. II.l-4.o.
86. Ötven éve történt: néma tüntetés a nagykátai gimnáziumban----------------2007.II.1-6.o.
87. A Tápiómente építészeti öröksége. Világhírű építész alkotása Nagykátán—2007.II.15-8.o.
88. Felújítják a vaskeresztet és környékét-------------------------------------------2007.III.29-6.o.
89. Nem másolat!-----------------------------------------------------------------------2007.III.29-10.o.
90. Ifjú hagyományőrzőket, tüzéreket avattak--------------------------------------2007.IV.12-7.o.
91. 100 éve született Barát Endre---------------------------------------------------- 2007.V.10.-5.o.
92. Hősök Napja Nagykátán-----------------------------------------------------------2007.VI.7-4.o.
93. Rákóczi emléktáblát avattak Kókán----------------------------------------------2007.VI.7-8.o.
94. Egy férfi hiányzott…---------------------------------------------------------------2007.VI.21-5.o.
95. Születésnapi köszöntő--------------------------------------------------------------2007.VI.21-5.o.
96. Tizenéves hadnagyok Nagykátán-----------------------------------------------2007.VII.21-6.o.
97. 200 éve született Szentkirályi Móric------------------------------------------2007.VII.19-12.o.
98. Bevetés Próba 2007-------------------------------------------------------------2007.VII.19-13.o.
99. Szentmártonkáta ápolja Rákóczi emlékét-----------------------------------  2007.VII.19-16.o.
100. A nagy magyarra emlékeztek. Kossuth-napok Nagykátán--------------- 2007.IX.27-4.o.
101. A forradalom napja Nagykátán-----------------------------------------------2007.X.25-4.o.
102. Miska bácsi levelesládája------------------------------------------------------2007.X.25-8.o.
103. Miska bácsi levelesládája------------------------------------------------------2007.XI.8-7.o.
104. 210 éve született Mátray Gábor. A nemzeti kultúra napszámosa--------2007.XI.22-5.o.
105. 75 éve hunyt el Benkó Imre. Arany János emlékét ápolta----------------2007.XII.6-5.o.
106. A második világháború katonai hagyományőrzői Nagykátán------------2008.I.31-4.o.
107. Gyerekek zarándokútja a Nemzeti Sírkertben (A weboldal 3.sz. írásának
kivonatos, rövidített változata.)-----------------------------------------------2008.II.28.-8.o.
108. Honismereti  nap Nagykátán--------------------------------------------------2008.III.13-4.o.
109. Egy zsidó fiú a nagykátai gyűjtőtáborban. Emlékezés Tom Lantosra---2008.III.13-8.o.
110. Négy nap dörgött az ágyú…--------------------------------------------------2008.IV.10- 4.o.
111. A gyerekek a holokauszt nagykátai áldozataira emlékeztek-------------2008.IV.24-6.o.
112. 65 éve ölték meg Petschauer Attilát----------------------------------------2008.VI.5-3.o.
113. A nagykátai kisfiú újjászületése Tápiószelén------------------------------2008.VII.3-3.o.
114. Ima a mártírokért--------------------------------------------------------------2008.VII.3-3.o.
115. Az első képviselők-I.rész-----------------------------------------------------2008.VII.17-5.o.
116. Az első képviselő- II.rész(Teleki, Halász)----------------------------------2008.VII.31-5.o.
117. Az első képviselő.III. rész. (Patay József)----------------------------------2008.VIII.14-5.o.
118. Bobory Károly emlékezete I.rész--------------------------------------------2008.IX.11- 5.o.
119. „Kossuth Toborzó” fesztivál Cegléden-------------------------------------2008.IX. 25-1,5.o.
120. Bobory Károly emlékezete II. rész------------------------------------------2008. X.9-5.o.
121. Emlékezés a tápióbicskei Honvédszobornál------------------------------- 2008.X.9-5.o.
122. „Értékhíd” épült Tápiószele és Nagybánya között------------------------2008. XI. 13-3.o.
123.Kossuth orvosa és Kossuth-díjas unokája-----------------------------------2008.XI.27-5.o.
124. Adventi készülődés Tápiószelén---------------------------------------------2008.XI.27-7.o.
125. A Salvator nővérek zárdaiskolája Nagykátán------------------------------2008.XII.11-5.o.
126. Tápió-vidéki elismerések a Magyar Kultúra Napja Gálán---------------2009.I. 29- 3.o.
127. Akiért a harang szólt----------------------------------------------------------2009. I. 29- 4.o.
128.In memoriam Simon Imre Antal (1991-2009)----------------------------- 2009.I.29-5.o.
129. Sződy Szilárd (1878-1939) 70 éve halt meg a nagykátai bronzkatona
alkotója-------------------------------------------------------------------------------2009. II.27-9.o.
130. Kossuth-emléknap--------------------------------------------------------------2009.III. 27-1.o.
131. Kossuth Lajos látogatása és emléke a Tápió mentén----------------------2009.III. 27.-7.o.
132. Fegyvertelenül álltak az aknamezőn---------------------------------------2009.IV.24-4.o.
133. Rákóczi a Tápió mentén-----------------------------------------------------  2009IV.24 –6.o.
134. II. Rákóczi Ferenc látogatása és emlékének ápolása Nagykátán--------2009.IV.24-7.o.
Az újság internetes változata:tapiomenti2hetes.hu
1.160 éve halt meg Keglevich Miklós----------------------------------------------2008. január 4.
2. A honismeret, helytörténet, hagyományőrzés koncepciója a „Tápiómenti 2 hetes” internetes portáljában-----------------------------------------------------------------------------2008.február 10.
3. A „felfedezők”zarándokútja---------------------------------------------------    2008.március 04.
4.Gondolatok a I.Országos Honismeret Napja elé. A 2008. március 25-ei
helytörténész találkozó vitaindítója----------------------------------------------2008. március 06.
Kossuth Hírlevél
A Kossuth Szövetség értesítője
Alapítás:1998
A Mátray Gábor Átalános Iskola Történelem és Honismeret Szakköre és a Magyarország Felfedezői Szövetség Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenysége a 2004/2005-ös tanévben-----------------------------------------------------------------------2006.2-3. sz. 472 o.
A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenységének értékelése a 2005/2006-os tanévben-----------------------------------------------------------------------2006.2-3. sz. 474 o.
„Honvédelemért” kitüntető cím Basa Lászlónak------------------------ 2007.1-2 sz. 518 o.
Kossuth-emléknapok Nagykátán 2007. szeptember 15-22.-------------2007.1-2 sz. 519 o.
A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tervezett programjai Kossuth születése 205. évfordulója megünneplésére-------------------------------------------------2007. 1-2 sz. 520 o.
Részt vettünk a ceglédi Kossuth-ünnepségeken szeptember 22-én----2007. 1-2 sz. 521 o.
Születésnapi köszöntő Nagykátán------------------------------------------2007. 1-2 sz. 521 o.
„Négy Nap dörgött az ágyú…” Szabálytalan haditudósítás a 20. Tavaszi
Emlékhadjáratról----------------------------------------------------------------------2008.1-2 sz. 537o.
„Verekedni utolsó emberig” könyvbemutató----------------------------2010.1-2.sz. 643.o.
A tizedik Kossuth-emlékhely----------------------------------------------2010.1-2. sz. 678.o.

Mátray Híradó
A nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola Diákönkormányzatának lapja
Alapítási év: 1996

l. Mátray Gábornak szobra áll Nagykátán------------------------------------------1996.XI. – 1.o.
2. Köszöntjük a Pro Patria Szövetség IV. országos közgyűlését----------------1996.IX. – 2.o.
3. Sakk-szimultán az iskolában-------------------------------------------------------1997.III. – 5.o.
4. A fuvola és a furulya művésze----------------------------------------------------1997.III. – 6.o.
5. Büszkék vagyunk rá----------------------------------------------------------------1997.VI. – 6.o.
6. A magyar-lengyel barátság napjai Nagykátán----------------------------------1998.VI. – 2.o.
7. Nagykáta első Apáczai-díjas diákja: Szlifka Eszter!---------------------------1998.VI. – 5.o.
8. Ballagnak az alapítók-------------------------------------------------------------- 1998.VI. – 11.o.
9. A mi történelmünk------------------------------------------------------------------1999.III. – 3.o.
10. 200l Apáczai-díjas diákja: Török Ágoston-------------------------------------200l. VI. – 4.o.
11. „Látja majd az unokám? „------------------------------------------------------- 2001.VI.- 4.o.
12. Diáktüzérek a Mátray Gábor Iskolában----------------------------------------200l. VI. – 5.o.
13. Nagy kaland volt a tavaszi hadjárat---------------------------------------------2002. V. – 2.o.
14. Tanévzáró csapatgyűlés----------------------------------------------------------2002.VI. – 4.o.
15. Tápió örököse 2003---------------------------------------------------------------2003.V. – 3.o.
16. Tanévzáró csapatgyűlés----------------------------------------------------------2003.VI. – 4.o.
17. Rákóczi-évek 1703-1711,2003-2011------------------------------------------ 2003.VI. – 8.o.
18. Szent Borbála napja-------------------------------------------------------------- 2003.XII – 4.o.
19. Tanévzáró csapatgyűlés----------------------------------------------------------2004.VI. – 4.o.
20. Tavaszi hadjárat 2004.-----------------------------------------------------------2004.VI. – 4.o.
21. Mi újság felfedezők?-------------------------------------------------------------2004.XII.- 4.o.
22. Damjanich János születésnapjára---------------------------------------------- 2004.XII. – 4.o.
23. A Kossuth-zászlóalj a 17. tavaszi emlékhadjáratban(2005.márc.12-
május 21.)--------------------------------------------------------------------------2005.VI. – 4.o.
24. Egy iskolai közösség ünnepnapjai----------------------------------------------2005.XII. – 3.o.
25. Ötödik alkalommal a tavaszi hadjáratban !-----------------------------------2006.IV. – 2.o.
26. A vásártéri iskola történelemkönyve------------------------------------------2006.IV.- 3.o.
27. Tavaszi hadjárat----------------------------------------------------------------- 2006.VI. – 5.o.
28. Aczél Mihály és sorstársai emlékére------------------------------------------2006.VI.- 6.o.
29. Rákóczi-évek a Tápió mentén--------------------------------------------------2006.VI. –7.o.
30. Az 1956-os forradalom 50. évfordulója iskolánkban------------------------2006.XII. – 4.o.
31. Elindult a „Tápió örököse” honismereti mozgalom második sorozata!     2007.IV. – 2.o.
32. Eredményes évet zártak a hagyományőrzők-----------------------------------2007.VI.-5.o.
33. A 210 éve született Mátray Gáborra emlékeztünk---------------------------2007.XII.-2.o.
34. Kossuth Lajos emlékét (is) ápolják---------------------------------------------2007.XII.-2.o.
35. Emlékezni jó!----------------------------------------------------------------------2008.IV-2.o.
36. A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenységének értékelése
a 2007/2008-as tanévben---------------------------------------------------------2008.VI.-5.o.

Új Pest Megyei Hírlap
Alapítási év: 1996
l. „Hol sírjaink domborulnak...”    1997.IV.4.
2.Lengyel-magyar kapcsolat ifjú ápolói Nagykátán    1998.III.19.
3.Ápoljuk a lengyel-magyar kulturális kapcsolatokat!    1998.III.20
4.Közeleg a 150. évforduló. Ünnepre készülnek a „felfedezők”    1998.III.
5.Hagyományőrző gyerekek a 149. évfordulón    1998.IV. 12
6.A magyar-lengyel barátság jegyében. Méltó volt az ünnep Nagykátán    1998.IV. 9
7.Búcsúznak az első hagyományőrzők    1998. VI. 11
8.Kossuth-ülés holnap. Nagykátán tárgyal a szövetség    1998.VI. 18
9.Eszter vitte a pálmát. Apáczai-díjas diák Kátán    1998.VI. 18

Jelenlét
A Tápió-vidéki kistérség közéleti lapja
Alapítási év: 2OO5
1. Gondolatok egy évforduló kapcsán. 100 éve született Várallyai Béla--------2005.XI. – 12.o.
2. Gyökereink: Húsz éve jelent meg a „Tápió mente néprajza”------------------2005.XII.- 12.o.
3. Bronzkori földvárak a Tápió mentén----------------------------------------------2006.I. – 14.o.
4. Nem hoztak szégyent Damjanich nevére-----------------------------------------2008. XI.- 6.o.
5. Népmozgalmak az egykori Nagykátai járás területén 1918-19-ben I.--------- 2008.XII.-6.o.
6.In memoriam Simon Imre Antal (1991-2009)--------------------------------------2009.II.- 1.o.
7. Népmozgalmak az egykori Nagykátai járás területén 1918-19-ben II.---------2009.II. – 6.o.
8. Rangos elismerés a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapatnak----------------2009. II. – 15.o.

Együtt 6
Pest megye 6. számú választókerületének havilapja
Alapítási év: 2004
l. „Emlékezzünk régiekről...” Rákóczi-évek a Tápió mentén---------------------2005. XI. – 17.o.

Polonia Wegierska
A magyarországi lengyelek havilapja
l. A magyar-lengyel barátság Nagykátán--------------------------------------------------2000.IV.
2. Születésnapi köszöntő Nagykátán-------------------------------------------------------2007.VII.

Redemptio
A jász és kun települések honismereti lapja
Alapítási év: 1993
l. Nagykáta-Jászberény----------------------------------------------------------------------1998. VI.
2. Négy nap dörgött az ágyú----------------------------------------------------------------2008.IV
3.    1708-ban Szentmártonkáta volt a tápiómenti kuruc-világ központja--------------2008.VI.
4.    A kétszáz éve született Szentkirályi Móricra emlékeztek a nagykátai hagyományőrzők—2008.5. szám.
5.    In memoriam Házkötő János 1928-2008----------------------------------------2009.I.
6.    In memoriam Simon Imre Antal 1991-2008-------------------------------------- 2009.I.
7.    Jászdózsa először a hadjáratban----------------------------------------------------2009. VI.
8.    II. Rákóczi Ferenc utolsó tartózkodása és táborozása a Tápiómentén 1710 február-márciusában---------------------------------------------------------------------------2010. I.
9.    „…Mindvégig veletek voltunk”----------------------------------------------------2010.VI.

Abonyi Napló
1.    Abony és Nagykáta történelmi „találkozásai” 1849-ben---------------------------1999.IV.-4.o.
Pásztortűz
A Magyarország Felfedezői Szövetség tájékoztatója
Alapítási év: 1990
1.    Hagyományőrző diáktüzérek Nagykátán----------------------------------------------2001/l

Arany Tarsoly
A hagyományőrzők lapja és a Magyar Hagyományőr Világszövetség tájékoztatója
Alapítási év: 2005
1.    Diákok szólaltatták meg a „bömbölő oroszlánt”---------------------------2006.III. – 41.o.
2.    A szabadságharc gyermekhősei----------------------------------------------2007.IX.- 48.o.
3.    Emlékezni jó!-------------------------------------------------------------------2008.IV.- 52.o.

Szakköri Lapok
A Nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola Történelem és Honismeret Szakköre és a
Magyarország Felfedezőinek Szövetsége Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapata kiadványa
Alapítási év: 1996 ( A lap szerkesztése és az írások kb.80%-nak megírása.)
1.    Kenderhalom. Egy Árpád-kori falu Nagykáta határában
2.    Gyász és dicsőség: egy színdarab bemutatásának krónikája
3.    Mátray Gábor szobra Nagykátán
4.    Kenderhalom II.: egy kiállítás anatómiája
5.    Farkas Miklós útja Nagykátáig
6.    Az 1994-1995 -ös tanév krónikája
7.    Az 1995-1996-os tanév krónikája
8.    Pataki pásztortüzek
9.    Szakkörünk és csapatunk 1996-1997-es tanévi krónikája
10.    „Hol sírjaink domborulnak...”
11.    A megyehatár két oldalán. Jászberény és Nagykáta történelmének találkozásai a XIX. században
12.    Szakkörünk és csapatunk 1997-1998-as tanévi krónikája
13.    Szakkörünk és csapatunk 1997-1998-as tanévi krónikája. Lapszemle
14.    A Pilaszanovichok (Pilaszanovich Béla emlékére I.)
15.    Példakép, melyből hagyomány született. (Pilaszanovich Béla emlékére II.)
16.    „Kossuth Lajos azt üzente...” (1848-1849 – 1998-1999) Csapatunk részvétele az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére rendezett országos mozgalomban. I.
17.    „Kossuth Lajos azt üzente...”II.
18.    A VIII. Országos Kossuth-tábor Kókán
19.    Vallomás a szülőföldről. (Nemzeti örökségünk I.)
20.    A honvéd gyermek. (Pilaszanovich Béla emlékére III.)
21.    A diáktüzérek első éve I.
22.    A diáktüzérek első éve II.
23.    Szakkörünk és csapatunk 1998-1999. évi krónikája I.
24.    Szakkörünk és csapatunk 1998-1999. évi krónikája II. Lapszemle
25.    Szakkörünk és csapatunk 1999-2000.évi krónikája I.
26.    Szakkörünk és csapatunk 1999-2000. évi krónikája II. Lapszemle
27.    Kenderhalom III. A csapat millenniumi pályázata
28.    Zsidósorsok Nagykátán. A Mazsihisz pályázatára készített összeállítás.
29.    Göncz Árpád látogatása Nagykátán 1996-ban
30.    Ha én állnék a katedrán.( A Magyar Rádió pályázatára készített írások)
31.    Szakkörünk és csapatunk 2000-200l.évi krónikája I.
32.    Szakkörünk és csapatunk 2000-200l.évi krónikája II. Lapszemle
36. Látja majd az unokám ? (Pályázat)
58. A Rákóczi-szabadságharc lengyel vonatkozásai (Pályázat)
Nagykátai Tükör
Ingyenes közéleti havilap. Alapítva 2007-ben.
1.    2007. október 10-én történt Nagykátán-----------------------2007.november
2.    Ifjúsági tábor a Bene-patak partján----------------------------2007.december
3.    Emlékezni jó!-----------------------------------------------------2008. március
4.    A nagykátai gyerekek a 20. Tavaszi Emlékhadjáratban----2008. április
5.    Búcsú Tóth Ferenctől (1952-2008)----------------------------2008. május
6.    Nagykátai honvédek az 1848/49-es szabadságharcban-----2008. június
7.    Nyilatkozat--------------------------------------------------------2008. június
8.    Nagykátai honvédek az 1848/49-es szabadságharcban II.- 2008. augusztus
9.    Nagykátán áll a tápióbicskei ütközet első emlékműve------2008. október
10.    „Mondjátok el, mi történt!”------------------------------------ 2008. november
11.    Az alsóegreskátai gyerekek történelmet írtak----------------2008. december
12.    In memoriam Simon Imre Antal (1991-2009)---------------2009. január
13.    Dr. Katona István 80 éves-------------------------------------2009. január
14.    2009: a magyar-lengyel barátság évfordulói Nagykátán-----2009.február
15.    A nagykátai „csata” 65. évfordulója--------------------------2009. november
16.    II. Rákóczi Ferenc utolsó nagykátai tartózkodása----------2010. március
17.    20 éve történt----------------------------------------------------2010. április
18.    Könyvek és rendezvények a magyar-lengyel barátságról—2010.május
19.    Nagykáta történelmének (is) része….------------------------2010. június
Tápiómenti Hírlevél
A Nagykátai Tükör Tápió-vidéki kiadványa, közéleti havilap. Alapítás: 2008.
1. Emléktáblák születésnapjára-----------------------------------------------2009. február

www.nagykataitukor.extra.hu
1.    A felfedezők születésnapi ünnepsége----------------------------2008. március 30.
2.    Meghívó a 2008. évi tavaszi emlékhadjáratra------------------2008. március 27.
3.    Emlékezni jó!-------------------------------------------------------2008. március 27.
4.    A nagykátai gyerekek a 20. Tavaszi Emlékhadjáratban------ 2008. máj. 8.


tapiokultura.hu internetes kulturális folyóirat
Indult: 2007-ben
Főszerkesztő: Tarnavölgyi László
1.    Ők hatan a tizenháromból---------------------------------------2007.okt.3.
2.    14 fáklya és 14 ágyúlövés---------------------------------------2007.okt.
3.    A 195. előadás----------------------------------------------------2007.okt.11
4.    Czakó András, az 1956-os forradalom nagykátai mártírja   2007.okt.19.
5.    Hagyományőrzők a temetőben----------------------------------2007.okt.28.
6.    Mátray Gábor emlékének ápolása------------------------------2007.nov.27.
7.    15 éve kezdődött--------------------------------------------------2007.dec.12.
8.    200 éve született Bobory Károly-------------------------------2008.jan.3.
9.    A felfedezők születésnapi ünnepsége--------------------------2008.ápr.2
10.    Négy nap dörgött az ágyú…I. (Hort,Boldog)-----------------2008. ápr.3
11.    Négy nap dörgött az ágyú…II. (Jászberény)------------------2008.ápr.5.
12.    Négy nap dörgött az ágyú…III. (Nagykáta)-------------------2008.ápr.
13.    Négy nap dörgött az ágyú….IV.(Szentmártonkáta, Kóka, Dány) O8.ápr.
14.    Négy nap dörgött az ágyú…V. (Isaszeg)-----------------------2008. ápr.
15.    Négy nap dörgött az ágyú…VI. (Vác)--------------------------2008.ápr. (Megjelent még a Kossuth Hírlevél 2008. 1-2. számában, a Tápiómenti 2 hetes 2008. április 10-iki számában.)



16.1708-ban Szentmártonkáta volt a tápiómenti kuruc-világ
központja!----------------------------------------------------------2008. április 26. (Megjelent még a Szentmártonkátai Újság 2008. júniusi számában.)
17.Rákóczi örökségút------------------------------------------------2008. június 20.
18.„Tápió örököse” honismereti mozgalom----------------------2008. június 25.
19.160 éve kezdődött (Látogatás Patay József nyomában Taktabájon)---------
---------------------------------------------------------------------------2008.augusztus 25.
20.Egy emléktábla története----------------------------------------2008. szeptember 17.
21.A „Kossuth-emlékhely” cím kötelez---------------------------2008. október 1.
22.Nagykátai honvédek és hagyományőrzők a pákozdi csatában—2008.okt.12.
23.A „Hősök-kertje” Nagykátán-------------------------------------2008. november 4.
24.Szeptember végén a Partiumban---------------------------------2008. november 9.
25.Előadás az adventi készülődés, „A Biblia éve” jegyében----2008. november 20.
26.    Évbúcsúztató túra Tápiószele és Farmos között---------------2009. január 12.
27.    A „Doni-emlékkard” története---------------------------------- 2009.január 15.
28.    A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat közleménye-------2009.január 26.
29.    Nem tudhatom….--------------------------------------------------2009. május 5.
30.    50 éve történt….(Czakó András kivégzése)-------------------2009. május 29.
31.    Falunap Kókán, 2009. május 30-án-----------------------------2009. június 5.
32.    Autóbusszal, hajón, kisvasúttal, gyalogosan-------------------2009.június.16
33.    65 éve történt…---------------------------------------------------2009. június 24.
34.    Megújult az ötgolyós emlékmű!---------------------------------2009. július 20.
35.    Emlékoszlop jelöli a Közép-Tiszai hadsereg főhadiszállása,
a Viczián-kúria helyét!------------------------------------------- 2009. július 27.
36.    Emlékbeszéd. Elhangzott 2009. július 19-én, Tápiószelén—2009. július 27.
37.„Fiúk! Előre!” (Könyvismertető)---------------------------------2009. július 31.
37.    Vörös-és fehérterror 90 éve a Tápió mentén-------------------2009.agusztus 23.
38.     Lengyel szeptember 1939-2009---------------------------------2009. szeptember 8.
39.    Az utolsó tárnokmester-------------------------------------------2009. szeptember 14.
40.    Hol halt meg Vak Bottyán ?--------------------------------------2009. szeptember 23.
41.    Lengyel szeptember Tápiószelén és Nagykátán---------------2009. október 5.
42.    Szabó Magda könyvtár Szentmártonkátán---------------------2009. október 7. (Megjelent még a Szentmártonkátai Újság 2009. októberi számában.)
43.    200 éve született Flór Ferenc, a „legmagyarabb magyar orvos”—2009. okt.22.
44.    200 éve született Horváth Mihály---------------------------------2009. október 21.
45.    Múzeumok Őszi Fesztiválja nagybányai vendégekkel---------2009. október 29.
46.    A honismeret ünnepe Nagykátán---------------------------------2009. november 1.
47.    Erdélyi napok és kirándulás Tápiószelén------------------------2009. november 6.
48.    250 éve született Kazinczy Ferenc-------------------------------2009. november 9.
49.    A nagykáta „csata” 65. évfordulója-----------------------------2009. november 13.
50.    200 éve született a „bátrak bátra”, Földváry Károly honvédezredes—2009.nov.25.
51.    „…Mindvégig veletek voltunk” 200 éve született Wysocki----2009.december 15. (Megjelent még a Redemptió 2010. júniusi számában.)
52.    „ Verekedni utolsó emberig” Könyvismertető.-----------------2009. december 21.
53.    Petőfi Sándor emléke a Tápió mentében------------------------2009. december 31.
54.    A százéves jelkép--------------------------------------------------2010. január 25.
55.    A szabadságharc végnapjairól szóló könyv bemutatója Nagykátán—2010.jan.30.
56.    II. Rákóczi Ferenc utolsó tartózkodása és táborozása a Tápió-mentén
1710.február-márciusában-----------------------------------------2010.február3. (Megjelent még a Redemptió 2010. januári számában, a Szentmártonkátai Újság 2010. februári számában.)
57.    160 éve jött létre a nagykátai járás !-------------------------------2010. február 9.
58.    Rákóczi búcsúztatója------------------------------------------------2010. február 20.
59.    In memoriam Jancsó István (1921-2010)------------------------  2010. március 4.
60.    Rákóczi-emlékünnepély és kiállítás Szentmártonkátán----------2010. március 11.
61.    A Közép-tiszai hadsereg 1849. július 20-án Tóalmáson---------2010. március 21.
62.    II. Rákóczi Ferenc utolsó Tápió menti tartózkodása-------------2010. március 23
63.    Kókai Kossuth-emléknap, falumúzeum megnyitóval------------2010.április 12.
64.    Évfordulók, rendezvények, könyvbemutatók a magyar-lengyel
barátság jegyében----------------------------------------------------2010. április 28.
65.    Petőfi Sándor 165 éve tett látogatásának tiszteletére szervezett
emlékút----------------------------------------------------------------2010. május 10.
66.    Hegyen-völgyön Petőfi nyomában--------------------------------2010. május 24.
67.    Tizenkettedszer is Blaskovich Napok !---------------------------2010. június 2.
68.    Mártírokról szóló megemlékezés a nagykáta zsidó temetőben---2010. jún. 11.
69.    Az alsóegreskátai középkori pénzlelet a tápiószelei
Blaskovich Múzeum új kiállításán-------------------------------2010. június 11.
70.    „Magyar az, akinek Trianon fáj !”--------------------------------2010. június 14.
71.    Iskolatörténeti kiállítás nyílt a nagykátai tájházban------------2010. június 18.
72.    A halhatatlanság útja (Szórádi Zsigmond nagykátai szobrai)---2010. június 27.
73.    A virágünnep túrája---------------------------------------------------2010. július 6.
74.    Petőfi Sándor látogatása Tápiósápon-------------------------------2010. július 9.
75.    Látogatás a halhatatlanság hajlékában-----------------------------2010. július 20. (Megjelent még a Szentmártonkátai Újság 2010. augusztusi számában.)
76.    Nagykátaiak Thália szolnoki templomában----------------------- 2010. augusztus 4.
77.    Rákóczi-emléktábla avatása Jászberényben-----------------------2010. augusztus 7.
78.    Helytörténeti emlékkönyv jelent meg Tápiószelén---------------2010. augusztus 16.
79.    Emlékezés Kossuth toborzójára Cegléden, születésnapjára
Tápiószelén-------------------------------------------------------------2010. szeptember 24.
80.    Tápió menti kuruc katonák Szolnok várában----------------------2010. október 6.
81.    Száz éve áll a bronzkatona a Tápió partján------------------------2010. október 9. (Megjelent még a Dobszó –a Tápióbicskei Önkormányzat híradója- 2010. 3. számában, a Honismeret 2010. 6 számában.)
82.    Régészeti emlékek Nagykáta és térségéből------------------------2010. november 2.
83.    40 éves a szentmártonkátai Magvető Klub------------------------2010. november 7. (Megjelent még a Szentmártonkátai Újság 2010. novemberi számában.)
84.    Erkel Ferenc és Mátray Gábor életének és munkásságának
találkozásai.(200 éve született Erkel Ferenc, 135 éve halt meg
Mátray Gábor)---------------------------------------------------------2010. november 11.
85.    A Tápió menti természetjárók látogatása a csángók földjén-----2010. november 18.
86.    60 éves a nagykátai gimnázium--------------------------------------2010. december 1.
87.    Egy élet Nagykáta szolgálatában (Gemperle)---------------------2010. december 14.
88.    60 éves a könyvtár Szentmártonkátán----------------------------- 2010 december 19.
89.    110 éves a nagykátai piac------------------------------------------   210. december 20.
90.    Szerkesszük közösen Nagykáta helytörténetét!------------------ 2010. december 21.
91.    Kossuth-szobrot avattak Tápiószelén--------------------------------2010.május 14.
92.    A város- és faluvédők országos konferenciája Jászberényben---2010. július 21.
93.    A nemzet kertésze (Lukácsy Sándor)------------------------------2011. január 1.
94.    „Az utolsó jászkun táltos”(Kiss József)-----------------------------2011. január 6.
95.    Gondolatok egy osztályképről----------------------------------------2011. január 14.
96.    A természet és épített örökségünk szerelmese (Bakosi Mária kiállítása)-2011.jan.23.
97.    Örökség serleg a mendei hagyományőrzőknek--------------------2011. január 28.
98.    Csehimindszenttől Máriazellig---------------------------------------2011. február 1.
99.    Ki volt Bársony István ?----------------------------------------------2011. február 6.
100. Egy tudós pap születésnapjára (Kazaly)--------------------------2011. február



Szentmártonkátai Újság
Önkormányzati, közéleti és kulturális hírlap
Alapítás:2000-ben
1.    Búcsú Tóth Ferenctől---------------------------------------------2008. június-12.o.
2.    1708-ban Szentmártonkáta volt a Tápió menti kurucvilág központja!
--------------------------------------2008.július-augusztus-15.o.
3.    Kossuth Lajos Szentmártonkátán---------------------------------2009.március-12.o.
4.    Kossuth Lajos emlékének ápolása a 21. Tavaszi Emlékhadjáratban—2009.május.
5.    Kirándulás Szentmártonkátára----------------------------2009. július-augusztus.
6.    Szabó Magda Könyvtár Szentmártonkátán--------------2009. október.
7.    II. Rákóczi Ferenc utolsó tartózkodása és táborozása a Tápió-mentén 1710 február-márciusában---------------------------------------------------2010. február.
8.    Látogatás a halhatatlanság hajlékában---------------------2010. júl.-aug.
9.    40 éves a szentmártonkátai Magvető Klub----------------2010. november.
10.    Ötezer éves szentmártonkátai lelet a nagykátai kiállításon---2010. december.
Magyar Hagyományőr Világszövetség Hírlevele
1.    A „Kossuth-emlékhely” cím kötelez----------------------- 293.sz.hírlevél 2008. XI. 27.
Dósai Hírek
Jászdózsa község időszakos lapja
1.    A tavaszi emlékhadjárat új állomása: Jászdózsa!---------------------------2009.február
2.    Jászdózsa először a hadjáratban!---------------------------------------------2009. április
Dobszó
A Tápióbicskei Önkormányzat híradója
1.    Száz éve áll a szobor a Tápió partján------------------------2010/3.szám (2010.szeptember)
HONISMERET
A Honismereti Szövetség folyóirata
Alapítási év: 1972
1.Száz éve áll a bronzhonvéd a Tápió partján---------------------------------2010.6.sz. 63.o.
Méltatás a tapiokultura.hu online újságban „Honismeret. A legjelentősebb helytörténeti lapban” c. írás keretében. Megjelent 2010. december 14-én.
Egyedi kiadványokban, könyvekben megjelent írások

A Tápiómente örökségei
Mende, 2000
-    Nagykátai évszázadok 8-10. o.
-    Bemutatkozik... 11-12. o.
-   
Rákóczi Gyömrőn
Gyömrő,2006
-    A Tápió mente vázlatos történelme a Rákóczi-szabadságharc idején  10-11.o.

Örökségünk Magyarország. A vezetők könyve
Budapest, 2000
-    Hagyományőrző diáktüzér  23.o.
-    Diáktüzérek Nagykátán  46-47.o.

A Kossuth Alapítvány és a Kossuth Szövetség évkönyve 1997
Budapest, 1998
- Kossuth Lajos azt üzente      384-385.o.
- Történelmi hagyományok ápolói   385-386.o.

A Kossuth Szövetség évkönyve 1998
Budapest,1999
- Nagykátán tárgyalt a szövetség   327-328.o.
-    Szakköri Lapok  328-329.o.
-    Kossuth regimentje  330.o.
-    A kokárdák útján Petőfi nyomában  330-331.o.
-    Csapatunk kitüntetése  331.o.
-    Mi újság,”felfedezők?”  331-332.o.

Kossuth Kalendárium
Budapest,1999
-    Tábori kórház a kastélyban  85-86.o.

Kossuth Kalendárium 1848-2001.
Budapest,2001
-    Együttműködés a felfedezőkkel  172.o.
-    Damjanich-zászlóalj honvédtábor Nagykátán  172-173.o.
-   
„Verekedni utolsó emberig”
A turai lovasütközet 1849. július 20.
Magyar Napló 2009.
Benne: Hol sírjaik domborulnak c. tanulmány

Nagykáta. Keresztek és keresztény szobrok
Római Katolikus Egyházközség Nagykáta 2009.
Benne: A Szent Vendel szobor története c. tanulmány

Helytörténeti emlékkönyv
Megjelent Tápiószele első írásos említésének 790. évfordulója
alkalmából a várossá avatás évében
Kiadja a BLASKOVICH Múzeum Baráti Köre Tápiószele, 2009
A könyv bemutatója 2010. május 28-án, a Blaskovich-napok alkalmával volt.
Benne: „Tápiószele 1848-49-es történelme”, valamint „A magyar-lengyel történelmi
kapcsolatok évfordulói Tápiószelén” c. tanulmányok.

A szentmártonkátai Magvető Klub krónikája 1970-2010.
Megjelent a közösség születése 40. évfordulóján, 2010-ben. Szerk. Kissné Pásztor Éva
Benne: Látogatás a halhatatlanság hajlékában  126-127.oldal

Történelmi, helytörténeti pályamunkák
„Hol sírjaink domborulnak...” A Kossuth Szövetség „1848-as sírok története és ápolása lakóhelyünkön” c. pályázata. ELSŐ HELYEZETT. Megjelent a „Szakköri Lapok” 10. számaként. 1997.

Városok a megyehatár két oldalán. Nagykáta és Jászberény történelmi kapcsolatai a XIX. században. Jászberény Város Önkormányzata és a Magyarország Felfedezői Szövetség közös pályázata. Elnyerte a Jászberény Város Kitüntetése minősítést. 1998.

Kenderhalom, Árpád-kori település Nagykáta határában. A Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Honismereti Szövetség „Örökségünk számbavétele” milléniumi pályázata. Dicséretben részesült. Megjelent a „Szakköri Lapok” 27. számaként. 2000.

Zsidósorsok Nagykátán. Készült a MAZSIHISZ „Épített örökségünk védelme” c. pályázatára 2000-ban. (A kiírók nem állapítottak meg sorrendet.) Megjelent a „Szakköri Lapok” 28. számaként.

A Rákóczi-szabadságharc lengyel vonatkozásai. Készült az Európai Unió Socrates Oktatási Bizottsága nemzetközi pályázatára. ( A kiírók nem állapítottak meg sorrendet.) 2003. Megjelent a „Szakköri Lapok” 58. számaként.

Az Attila-domb kincsei. Attila hun király halála 1550. évfordulója alkalmából az Őstörténet Kutató és Kiadó Kft. által kiírt pályázat. MÁSODIK helyezés. 2003.

Zsidósorsok Nagykátán II. Száz éve avatták fel a nagykátai zsidó templomot. Készült a MAZSIHISZ „Épített örökségünk védelme” c. pályázatára. (A kiírók nem állapítottak meg sorrendet.) 2004.

Nagykáta város zsidó történelme és hagyományainak ápolása a Mátray Gábor Általános Iskolában működő Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenységében. Készült a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata és az Emlékezés 1944-2004 Közhasznú Alapítvány „Mit és hogyan tanítok a holokausztról?” pályázatára. 2005. Hatodik helyezés.

A holokauszt téma tanítása és fakultatív programok részeként történő megismertetése a Nagykáta Mátray Gábor Általános Iskola pedagógiai gyakorlatában. Készült „A holokauszt téma történeti, pedagógiai feldolgozásának elméleti és gyakorlati kérdései” c. tanári továbbképző tanfolyam un. „vizsgadolgozataként”. 2005.

Nemzeti történelmi örökségünk, kulturális értékeink védelme és ápolása, új hagyományok teremtése a Nagykátán működő Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenységében. Készült a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma „Múzeum Mindenkinek” Programja „Iskola és múzeum” országos pályázatára. 2005.

A vásártéri iskola történelemkönyve. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség által „Legszentebb vallás a haza s emberiség” c. irodalmi pályázatára. 2005. NÍVÓDÍJ elismerésben részesült.

Zsidósorsok Nagykátán III. Készült a MAZSIHISZ „Épített örökségünk védelme” c. pályázatára. 2006. (A kiírók hagyományosan nem állapítottak meg sorrendet.)

Hazádnak rendületlenül.A nagykátai Mátray Gábor Általános Iskolában működő Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tevékenysége a nemzeti múlt megismerése és népszerűsítése terén. Készült az 1456. július 22-ei nándorfehérvári diadal 550. évfordulója emlékére az Oktatási Minisztérium és a Történelemtanárok Egylete kiírásában a NEMZETI EMLÉKEZET program keretében meghirdetett tanulmányi kirándulás pályázatára.