Balog Sándor remek KÉPEKET készített a sülysápi Kapás Udvar kemencéjének „beüzemeléséről”. Alább már írtam a Szent István-napról, de tényleg érdemes megnézni az újabb fotókat is. Képekből még lesz néhány, hiszen Veroczki József, a vecsési Williams Tv szerkesztő-riportere a jövő hétre ígért még néhány általa készített felvételt. A Williams Tv a napokban még többször ismétli a rendezvényről Szóró József és Veroczki József által készített filmes összefoglalót. A stáb munkáját ezúton is köszönjük!
2008 augusztusában még csak néhányan vettek részt a sülysápi művelődési ház melletti parkban megtartott községi megemlékezésen.2009-ben a Wass Albert Művelődési Központ és a sápi Szent István templom egyházközsége összehangolta a katolikusok szentmiséjét, a búcsúnapi körmenetet és az ünnepi szónoklatot követő kulturális programot. A templomtól néhány méterre fekvő Kapás József Helytörténeti Gyűjtemény udvara szinte kínálta magát erre az alkalomra.
A tavalyi kísérlet sikerét még akkor lemérhettük az érdeklődők nagy számában, az erdélyi néptáncosokat éltető tapsok erejében.
Ifjabb koromban az augusztus 20-ai Szent István napi megemlékezések, utcabálok egyet jelentettek a hosszú éjszakával, tűzijátékkal, a hamarosan bekövetkező iskolakezdéssel. A felnőttkor kezdetén azonban ebben is változások következtek be. Egyszer csak belecsöppentem az egészbe. Menettánc, parkban tartott műsor (A válasz természetes: Keresd a nőt!), valahogy megtetszett ez a kulturális orgia (nemzetünk népi kultúrájának sokszínűségével azóta egyre jobban barátkozom és még mindig sok csodálnivalót találok), s szép fokozatosan magával rántott a hangulat. A hölgy kilétét ma már a múlt homálya fedi, én pedig a hajnalig tartó éneklések és táncolások közepette pihenem ki az előző nap fáradalmait a székely barátok szállásán.
2010. szeptember 4-én, 20 órakor kezdődik Tápiószelén a régiónkban is rendkívül népszerű
KORMORÁN együttes koncertje. Tudomásunk szerint jegyek elővételben is kaphatók a Hotel Saldona (Tápiószele Bartók Béla út 18.) recepcióján, bár nekem még nem sikerült velük sem telefonon, sem e-mailban kapcsolatba lépni, de azért próbálkozzunk. Kedvcsinálónak ajánlom a 2008-as tápiószentmároni Atilla-napon az együttes-vezető Koltay Gergellyel készített interjúnkat és néhány képet az akkori fergeteges koncertről. Ezeket ITTtekinthetik meg.
A hétvégi – augusztus 27-28. – tápiószőlősi verseny első napjának érdekessége a hagyományos éjszakai verseny. A villanyfényes hajtásnak különleges hangulat van.
ATápiómenti Tömegsport Alapítvány szépen, tempósan felépített idei program-naptárában az őszhöz lapozhatnak a sportosabb olvasóink. Persze a szeptember 4-i Úri Libaterelő Teljesítménytúra és az immár 8. alkalommal elindított Szecsői Futónap (szeptember 19.)az alkalmi, nem rendszeresen mozgó érdeklődőnek éppen úgy kínál teljesíthető távú futamot, mint a profin felkészült, a kilométereket tízesével mérő bajnok-aspiránsoknak. A TTA HONLAPJÁNolvashatják el a részleteket, a Bővebben-ben pedig kedvcsináló-riportokat, fotókat nézhetnek meg az eddigi sikeres TTA-napokról.
Szeptember 24. és 26. között, három napig szórakoztatják a farmosikat és szomszédból érkező közönséget a Falunap szervezői. Bon-Bon együttes, Straub Dezső, Ihos József …A részletes program a Farmosi Életmód Egyesülethonlapjánolvasható.
A cím, az A mindenit, ohó, barátaim,… , amely alatt beszámoltam a Sárik Péter Trió májusi, tápiószentmártoni koncertjéről,jelzi, hogy milyen nagyszerű zenei csemegét fogyasztott el a Földváry Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe ellátogató zenekedvelő közönség. Nemzetközi és hazai, rangos jazz-pódiumok rendszeres meghívottja a rendkívül szimpatikus, közvetlen csapat. A műfajjal csak ismerkedő hallgatót is biztatom a szeptember 17-i (a helyszín maradt az előző) koncert jegyének megvásárlására. Szellemes, izgalmas, igényes, az olcsó kommersz megoldásokat elkerülve is fogyasztható, élményszerű, befogadható zene. A tápióvidéki jazz-rajongóknak meg…a mindenit, ohó…Videó-riport a Sárik Péter Trióval
A tavalyi év után idén is megrendezik a Káta Expot a nagykátai piactéren. Az egész napos rendezvényen garantált, hogy mindenki megtalálja az őt érdeklő programot.